A nap esszenciájaKÖZéletSzigetKÖZélet

Február 21. (kedd) esszenciája

Szijjártó Péter: Budapestre költözik a Világélelmezési Program globális pénzügyi központja

Aláírták azt a megállapodást, amelynek értelmében Budapestre költözik a Világélelmezési Program (WFP) globális pénzügyi központja, ezzel jelentősen nő Magyarország szerepe az éhezés elleni harcban – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Rómában.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a WFP vezérigazgatójával, David Beasley-vel folytatott találkozója után arról számolt be, hogy több hónapos tárgyalássorozatot lezárva, aláírták a megegyezést, amelyet jövő héten benyújtanak az Országgyűlésnek ratifikációra – írja az MTI.

Ennek nyomán már tavasszal megkezdheti működését a központ, ahol nyolcvan ember fog dolgozni, a segélyszervezet globális tevékenységéhez kapcsolódó pénzügyi forgalom 70 százalékát Budapestről intézve – közölte.

A magyar állam, a központ kialakítása mellett, tizenöt éven át állja a működési költségeket is, hogy ezt a pénzt a Világélelmezési Program a nehéz helyzetben lévő emberek ellátására költhesse, ezzel hazánk jelentősen növeli hozzájárulását a globális éhezés elleni küzdelem sikeréhez – mondta a tárcavezető.

„A Világélelmezési Program a világ legnagyobb multilaterális élelmiszer-segélyszervezete, amelynek óriási szerepe van abban, hogy a világ számos pontján sikerült a rendkívül nehéz helyzetben lévő, éhező embereken segíteni, ezáltal segíteni abban, hogy otthonaikban tudjanak maradni, ne induljanak útnak, ne induljanak ki újabb migrációs hullámok” – mutatott rá.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy hazánkban már jelen van regionális vagy globális központtal több ENSZ-szervezet is, így az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezete, az ENSZ Gyermekalapja, az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága, az ENSZ Terrorizmus Ellenes Hivatala és az Egészségügyi Világszervezet, ez egészül most ki a Világélelmezési Programmal.

A miniszter kitért az ukrajnai háború súlyos következményeire is, hangsúlyozva, hogy példátlan globális élelmezési válság jött létre a fegyveres konfliktus miatt. „Az élelmezési válság sajnos nem újdonság, de az Ukrajnában zajló háború egészen más, egy egészen új dimenzióba juttatta a globális élelmezési válságot” – jelentette ki.

Aláhúzta: az extrém éhezéstől szenvedő emberek száma a korábbi 80 millióról 345 millióra emelkedett napjainkra az ukrajnai háború nyomán.

A miniszter emlékeztetett, hogy Oroszország és Ukrajna a legnagyobb élelmiszertermelők között van, kulcspozíciójuk van a világ élelmiszerellátásában, ezért minél tovább tart a háború, annál nagyobb nehézségekbe ütközik a termelés ezen országokban és az onnan történő élelmiszerexportálás.

Arra is kitért, hogy bár az élelmiszeripart nem sújtották még szankciókkal, a téves értelmezések mellett a túlzott megfelelési kényszer, a háborús retorika is súlyos károkat okoz, ezáltal komoly nehézségekbe ütközik az élelmiszerellátás a világon.

„Minél tovább tart a háború, annál többen fognak éhezni, annál többen szembesülnek ezzel a szörnyű élethelyzettel. Az éhezésnek pedig közvetlen következménye az adott térség politikai destabilizációja, erőszak üti fel a fejét, extrém ideológiák kezdenek terjedni, megjelenik a terrorizmus, és innentől kezdve újabb tömeges migrációs folyamatok indulnak be” – figyelmeztetett.

„Az élelmezési válság elharapódzása, valamint ennek globális biztonsági következményei még egy okot szolgáltatnak arra, hogy miért kell azonnali tűzszünetet létrehozni, és miért kell azonnal béketárgyalásokat kezdeni egy fenntartható béke reményében” – vélekedett.

PTE: az országban elsőként távolítottak el rosszindulatú fej- nyaksebészeti daganatot robot segítségével Pécsen

Az országban elsőként távolítottak el rosszindulatú, a beteg mandulájából kiinduló daganatot a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjában (PTE KK) – közölte a Baranya vármegyei felsőoktatási intézmény pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a DaVinci Xi, közelmúltban beszerzett sebészeti robottal elvégzett beavatkozás volt az első Magyarországon, amikor rosszindulatú fej- nyaksebészeti tumort műtöttek robot segítségével.

A műtétet végző Szanyi István, a PTE KK Fül-Orr-Gégészeti és Fej-Nyaksebészeti Klinika igazgatója a tájékoztatáshoz mellékelt videofelvételen közölte: a gép segítségével kioperált tumortípus a szájgaratból indul ki, s már korai stádiumban képes arra, hogy a legközelebbi nyirokcsomóláncolatban áttétet okozzon.

Kiemelte: a robot képes a nyitott műtétekhez hasonlóan nagyfokú onkológiai tisztaságot, pontosságot elérni minimális beavatkozás mellett.

Mint mondta, a robotnak a fejnyaksebészet területén a szájgarati és a gége felső részének rosszindulatú elváltozásainak kezelésében van óriási előnye a hagyományos eljárásokhoz képest.

Az egyetem korábbi tájékoztatása szerint a PTE KK-n működő robotsebészeti munkacsoport a tavaly ősztől üzemelő dupla konzolos DaVinci Xi robot segítségével már több sebészeti, urológiai, nőgyógyászati és mellkassebészeti műtét elvégzésén van túl.

Tavaly decemberben – az akkori közlés szerint az országban szintén elsőként – végeztek mellkassebészeti beavatkozást az új robot segítségével pécsi klinikán.

Az intézmény tavaly szeptember végén közleményben jelentette be, hogy egy 3,8 milliárd forint európai uniós támogatási összegű projekt egyik kiemelt tartalmi elemeként adták át az első vidéki robotsebészeti eszközt a pécsi klinikán.

A sebészeti robottal azok az orvosok végezhetnek el beavatkozásokat, akik nemzetközi robotsebészeti szakvizsgán szereztek korábban képesítést – közölte akkor az egyetem.

Új rekordot állított fel a Dunán Rakonczay Gábor

Rekordot állított fel kajakkal a Duna magyarországi szakaszán Rakonczay Gábor extrémsportoló.

Az erről szóló keddi közlemény szerint a sportember 57 óra 48 perc alatt teljesítette a 417 kilométeres távot. Rakonczay – aki ez idő alatt mindössze 75 percet aludt – múlt pénteken Dunakilitből indult, és a beszámoló alapján az első öt órában 40 percet sikerült faragnia a tervezett menetidőhöz képest – fogalmaz az MTI.

Rakonczay indulása Dunakilitin. Fotó: KayakCrazy

Estére erősödő szél érkezett a folyón, majd az éjszakai szakaszon – már Esztergomnál – a hirtelen felerősödő nyugati oldalszél jelentős, a hajó fölött is átcsapó hullámokat vert. Egy ilyen hullám úgy elcsavarta a hajót, hogy Rakonczay az éjszaka közepén vízbe borult. A járművet sikerült a partra húznia, majd átázott ruháitól megszabadulva evezett el a követkető frissítőpontig. Itt a kísérőbuszban megszárítkozott és átmelegedett, majd azonnal folytatta a túrát – emeli ki az MTI.

Első alvását Budapest déli részén, szombat 13 órakor tervezte, ám az éjszakai kalandok hatására úgy döntött, nappal halad, amíg tud. Végül a teljes túra alatt három alkalommal 15 percet, egyszer pedig 30 percet aludt. A második nap pirkadattól erős, helyenként 70 km/órás szembeszéllel kellett megküzdenie. Az utolsó 120 km-en már csak frissítő szüneteket tartott, így ért vasárnap éjfél után 10 perccel Mohácsra.

„Amikor elvállaltam a felkérést, azt gondoltam, hogy a Duna egy hosszú és unalmas folyó, ehhez képest végig olyan volt, mint egy akciófilm: folyamatosan figyelni kellett, a folyó tele van meglepetéssel. De megcsináltuk” – nyilatkozott Rakonczay Gábor a csaknem 58 órás evezés után.

MOKK: érdemes előre végrendelkezni a termőföldről

Ha valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között – tudatta a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) kedden az MTI-vel.

A közleményben felhívták a figyelmet arra, hogy változott januártól a földterületek öröklésének szabályozása: míg korábban egy földterület osztatlan közös tulajdonként átszállhatott az örökösökre, idéntől ez már legfeljebb csak átmenetileg lehetséges.

Az örökösöknek január 1-jétől ugyanis dönteniük kell arról, hogy mi legyen a földterület sorsa: megegyezhetnek, hogy kié legyen, értékesíthetik, esetleg felajánlhatják az államnak.

Ha öt éven belül sem tudnak megegyezni, akkor az állam kényszerértékesíti a földterületet – emelték ki.

Mindez a MOKK szerint megelőzhető, ha a földtulajdonos végintézkedésben előre elrendezi hagyatékát, és a földjét egy leszármazójának szánja, míg vagyonának más részeit másoknak.

„Amennyiben valakinek termőföldje van, akkor mindenképpen érdemes előre végrendelkezni róla, ezzel ugyanis megelőzheti a vitát az örökösök között. A végrendelet készítésénél azonban figyelembe kell vennie a tulajdonszerzési korlátozásokat is. A bonyolult szabályozás miatt érdemes szakember, közjegyző vagy földügyekben jártas ügyvéd segítségét kérni” – idézték a közleményben Tóth Ádámot, a MOKK elnökét.

NMHH: még egy hónapig vehető igénybe a támogatás a régi mobilkészülékek cseréjéhez

Március végén ér véget a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) mobilkészülék-csere támogatási programja, így már csak néhány hétig lehet kihasználni azt a 40 ezer forintos kedvezményt, melyet eddig mintegy százezer mobiltelefon cseréjénél már igénybe vettek – tudatta a hatóság kommunikációs igazgatósága kedden az MTI-vel.

A NMHH azt közölte: a Magyar Telekom 2022. június 30-ig teljesen megszüntette 3G-hálózatát, a Vodafone és a Yettel pedig fokozatosan teszi ugyanezt. A hálózati átalakítással a szolgáltatók a fogyasztói igényeket jóval hatékonyabban kiszolgáló 4G és 5G fejlesztésének „ágyaznak meg”.

Ezt a fejlesztést segíti az NMHH a hamarosan véget érő, mobilkészülékek cseréjét támogató programjával, annak érdekében, hogy a felhasználók továbbra is zavartalanul élvezhessék a mobilinternet nyújtotta előnyöket, például használhassák a csevegőalkalmazásokat, a levelező applikációkat vagy a navigációs megoldásokat.

„Az elmúlt egy évben a NetreFel! közel százezer embert segített felkészülni erre a technológiai változásra” – idézték a közleményben Vári Pétert, a hatóság főigazgató-helyettesét, aki hozzátette: „az, hogy a lehetőséget kihasználók 60 százaléka 45 év feletti, azt mutatja, hogy a program különösen nagy segítséget nyújtott az amúgy digitálisan több kihívással küzdő, idősebb korosztályoknak”.

Annak érdekében, hogy minél szélesebb körben segítséget tudjanak nyújtani, a hatóság a kezdeményezést a 2G-s készülékekre is kiterjesztette, meghosszabbította az igénylés határidejét, megemelte a támogatás összegét, valamint megszüntette a választható telefonokra eredetileg érvényes felső értékhatárt.

„A készülékcsere-támogatási program egy országos lefedettségű, a 3G lekapcsoláshoz jogi, eljárásrendi és informatikai értelemben egyaránt problémamentes működést nyújtó védőhálóként működött, amelynek segítségével a magyar lakosok jelentős kedvezménnyel juthattak az őket hosszútávon kiszolgáló, 4G-képes készülékhez. Igy olyan megoldásokat és szolgáltatásokat vehetnek igénybe, amelyek jelentősen javíthatják életminőségüket” – szögezte le Vári Péter a közlemény szerint.

Hozzátette: a sikerhez az is hozzájárult, hogy a program kommunikációs eszközei révén a felhasználók széles körében tudatosultak a 3G-hálózatok lekapcsolásával járó kihívások és lehetőségek.

Úgy folytatták, hogy a szolgáltatók – az NMHH módszertani iránymutatása és minőségbiztosítása mellett – a 3G lekapcsolásával érintett összes fogyasztójukat beazonosították, és felkészültek a lehetséges panaszok kezelésére.

Mivel az NMHH az elektronikai cikkeket forgalmazó áruházláncokat is bekapcsolta a programba, ezért a független készülékforgalmazók is naprakészen tudták tájékoztatni vevőiket a kezdeményezés kínálta lehetőségekről.

A március 31-ig hatályban lévő program részleteiről és az igénybevétel feltételeiről a netrefel.hu/keszulekcsere-tamogatas weboldalon érdemes tájékozódni.

A digitális világ nyújtotta előnyökről, valamint a biztonságos internetezés szabályairól pedig a digipedia.hu edukációs oldalon informálódhatunk – áll az NMHH közleményében.

Az EU intézkedéseket javasolt a halászati és akvakultúra-ágazat ellenállóképességének javítására

Az Európai Bizottság intézkedéscsomagot terjesztett elő az uniós halászati és akvakultúra-ágazat fenntarthatóságának és ellenálló-képességének javítására – közölte az uniós bizottság kedden.

Virginijus Sinkevicius környezetvédelemért felelős uniós biztos brüsszeli sajtótájékoztatóján az intézkedés bemutatásakor elmondta, az EU célja a tisztább energiaforrások használatának előmozdítása és a fosszilis tüzelőanyagoktól való függőség csökkentése, a klímasemleges halászati és akvakultúra-ágazat kialakítása, valamint az ágazat tengeri ökoszisztémákra gyakorolt hatásának csökkentése.

A javaslatok középpontjában szerepel az is, hogy az ágazatot vonzó munkahellyé tegyék a fiatalabb nemzedékek számára – közölte.

Tájékoztatása szerint intézkedések támogatják azt a törekvést, hogy a halászati és akvakultúra-ágazat nettó nulla kibocsátású ágazattá váljon 2050-re. Segítik az ágazatot az energetikai átállás felgyorsításában az üzemanyag-hatékonyság javítása és a megújuló, alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való átállás révén – közölte az MTI szerint.

Az Európai Bizottság vonatkozó közleménye szerint a testület cselekvési tervet is előterjesztett, hogy az EU környezetvédelmi célkitűzéseivel összhangban csökkentse a halászati tevékenységek tengeri ökoszisztémákra gyakorolt káros hatását. Célja elsősorban a halászat tengerfenékre gyakorolt kedvezőtlen hatásának csökkentése – írták.

Az uniós bizottság felszólította a tagállamokat, hogy hozzanak állományvédelmi intézkedéseket a védett tengeri területek hatékony megőrzésére és kezelésére. Az erőfeszítéseknek magukban kell foglalniuk a halak ívási és ivadéknevelő területeinek védelmét, a halpusztulási arányok csökkentését, valamint az érzékeny fajok és élőhelyek fő területeinek helyreállítását. A tagállamoknak emellett biztosítaniuk kell, hogy legkésőbb 2030-ig valamennyi védett tengeri területen fokozatosan megszüntessék a fenékhalászatot, és azt egyetlen újonnan létrehozott védett tengeri területen se engedélyezzék. Az első intézkedéseket már 2024 márciusáig meg kell hozni az élőhelyvédelmi irányelv szerinti Natura 2000 területekre vonatkozóan – tették hozzá.

A Guns n’ Roses 17 év után visszatér Budapestre

Újra Guns n’ Roses-koncert lesz Magyarországon. A hard rock amerikai legendája tizenhét év után jön el Budapestre, új turnéja keretében július 19-én lép fel a Puskás Arénában – olvasható az MTI közleményében.

Az új turné június 5-én Tel-Avivban indul, utána tizenöt európai állomás következik, majd augusztustól október közepéig észak-amerikai városokban játszik a GNR – közölte a szervező Live Nation kedden az MTI-vel.

 Az 1985-ben alakult zenekar lemezeiből több mint 100 millió fogyott világszerte. A klasszikus felállás a kilencvenes évek közepéig dolgozott együtt, ezután a frontember Axl Rose vitte tovább a csapatot, amelybe 2016-ban tért vissza a gitáros Slash és a basszusgitáros Duff McKagan.

A stadionokat, fesztiválokat és arénákat magában foglaló új Guns n’ Roses-turné Európában érinti Spanyolországot, Belgiumot, Dániát, Norvégiát, az Egyesült Királyságot, Németországot, Svájcot, Olaszországot, Hollandiát, Franciaországot, Romániát, július 19-én Magyarországot, majd három nappal később a görög fővárosban fejeződik be. Az észak-amerikai állomások között olyan történelmi helyek szerepelnek, mint a bostoni Fenway Park vagy a chicagói Wrigley Field.

A rendkívül energikus, határozott élő fellépéseiről híres Guns n’ Roses 1987 és 1993 között megjelent valamennyi lemeze (Appetite for Destruction, GN’R Lies, Use Your Illusion I-II, The Spaghetti Incident?) hatalmas sikert aratott. Az Appetite… minden idők legsikeresebb amerikai debütalbuma lett, és volt olyan, hogy a Use Your Illusion két része állt az amerikai albumlista első két helyén. A November Rain klipje túllépte a 2 milliárdos nézettséget, a Spotify-on havonta átlagosan 24 millióan hallgatják a zenekart.

Visszatérő turnéjuk, a 2016-tól 2019-ig tartó a Not in this Lifetime… Tour minden idők negyedik legsikeresebb koncertsorozata volt több mint ötmillió eladott jeggyel.

A Guns n’ Roses-ban Axl Rose, Slash és Duff McKagan mellett Dizzy Reed és Melissa Reese billentyűs hangszereken játszik, Richard Fortus gitározik, Frank Ferrer pedig dobol.

A zenekar eddig két alkalommal lépett fel Magyarországon. Először pályájuk csúcsán, 1992 májusában (a Soundgarden és a Faith No More társaságában) a Népstadionban játszottak, tizennégy évvel később, 2006-ban pedig a Papp László Budapest Sportarénában adtak koncertet (még Slash és McKagan visszatérése előtt), és máig sokan emlékeznek arra, hogy két és fél órás késéssel léptek színpadra.

Legismertebb számaikat mindkét alkalommal előadták, így jó eséllyel idén júliusban is elhangzik a Puskás Arénában a Nighttrain, a Mr. Brownstone, a Welcome to the Jungle, a November Rain, a You Could Be Mine, a Sweet Child o’ Mine, a Paradise City, valamint két emblematikus feldolgozásuk, a Live and Let Die (Wings) és a Knockin’ on Heaven’s Door (Bob Dylan).

Sikeres a tavaly indított különleges sportjogi képzés a Széchenyi István Egyetemen

Befejezték tanulmányaikat az első sportszakjogászok és sportjogi szaktanácsadók a győri Széchenyi István Egyetemen. Az oktatási intézmény egy éve indította el mindkét egyéves továbbképzési szakot, amelynek hallgatói olyan értékes, speciális tudáshoz jutnak, amelynek révén hatékonyabbá válik a munka a sportkluboknál, az egyesületeknél, az akadémiákon és más, sporttal foglalkozó intézményekben – áll az egyetem közleményében.

Az egyetem régóta nagy hangsúlyt fektet a sportra, így  számos infrastrukturális fejlesztést valósított meg – például sportparkot hozott létre a győri kampusz területén -, illetve folyamatosan fejleszti a hallgatók szabadidős és versenysportolási lehetőségeit. Emellett rendkívül sikeres sportegyesületet működtet, a sportoló hallgatókat pedig ösztöndíjjal, szükség esetén egyéni tanrenddel és más feltételek biztosításával támogatja. A 2022 februárjában elindított két továbbképzési szak, a sportszakjogász és a sportjogi szaktanácsadó szak is ennek a szellemnek a keretében jött létre.

Simon József, a képzések operatív szakmai vezetője elmondta, hogy  az új képzésekkel a nyugat-magyarországi régióban tapasztalható hiányt szerettek volna betölteni – fogalmaz az MTI.

„A sport a munkajogtól a polgári jogig a jogrendszer számos ágához kapcsolódik, ezért az e területen dolgozó jogászoknak és más szakembereknek speciális tudásra van szükségük. A jelentkezők száma igazolta, hogy ezekre a képzésekre van igény az országban” – fogalmazott.

Barna Attila szakfelelős, egyetemi docens, a Széchenyi István Egyetem Deák Ferenc Állam- és Jogtudományi Kara Jogtörténeti Tanszékének vezetője hozzátette: a képzéseken többek között jogi és sportjogi alapismereteket, európai uniós és nemzetközi sportjogot, médiajogot, a közvetítések jogát, üzleti kommunikációs ismereteket, tárgyalástechnikát, pénzügyi ismereteket, sportgazdaságtant és sportmarketinget tanulnak a hallgatók. Szóba kerülnek emellett például a támogatási és pályázati rendszerek, a sport belső szabályozása és háttértudományai is.

Gyömörei Tamás egyetemi docens, a Testnevelési és Sportközpont vezetője szerint a sport az egyik legdinamikusabban fejlődő ágazat, és hatékony működtetéséhez kellő szakértelemmel felvértezett munkatársakra van szükség. Példaként említette a hivatásos sportolói szerződéseket, amelyek több évre hatással lehetnek a nevelőegyesületre, és ha nem megfelelően kötik meg őket, az akár anyagi veszteséggel is járhat vagy a játékos érdekeinek a sérelmét okozhatja.

„Nem véletlen, hogy a sportakadémiákon kötelező sportszakjogászi végzettséggel rendelkező munkatársat alkalmazni, a kormányzat ugyanis a támogatások fejében elvárja a minden téren szakszerű működést” – húzta alá Gyömörei Tamás.

Agrárminisztérium: a fenntartható növényvédelemhez a növényorvosok munkája nélkülözhetetlen

Magyarország egyetért azzal, hogy csökkenteni kell a növényvédőszerek használatát, de olyan uniós megállapodásra van szükség, amely megtalálja a kényes egyensúlyt az egészségügyi, a környezet- és klímavédelmi, valamint a versenyképességi és gazdasági szempontok között – mondta az Agrárminisztérium (AM) parlamenti államtitkára a 69. Növényvédelmi Tudományos Napok rendezvényén a tárca keddi közleménye szerint.

Farkas Sándor a Magyar Tudományos Akadémián tartott köszöntőjében leszögezte: az agrárkormányzat egyetért a fenntartható növényvédelem megvalósításával, a környezeti terhelés csökkentésével, a növényvédőszer-használatból fakadó kockázatok mérséklésével. A jelenlegi élelmezésbiztonsági, inflációs és „az elhibázott brüsszeli szankcióktól” terhelt helyzetben ugyanakkor nem fogadható el sem a termelési költségek további növelése, sem pedig a termelés csökkentése. Ennek következménye ugyanis a komoly élelmiszerbiztonsági kockázattal járó importnövekedés lenne – tette hozzá.

A közlemény szerint az államtitkár kifejtette: Magyarország szorgalmazza, hogy a kémiai növényvédőszerek használatával és kockázatával kapcsolatos kötelező nemzeti célértékek meghatározásánál az unió vegye figyelembe a tagállamok eltérő kiindulási pontjait és eddig elért eredményeit. Az elmúlt években ugyanis hatalmas erőfeszítésbe és nem kevés anyagi erőforrásba került Magyarország mezőgazdasági termelékenységének és versenyképességének megőrzése és fejlesztése. Az Európai Bizottság fenntartható növényvédelemre vonatkozó irányelvének módosítási javaslata a környezet és az egészség hatékonyabb védelme érdekében 2030-ig a növényvédőszerek használatának és kockázatának 50 százalékos csökkentését kívánja elérni. Magyarország esetében ez azt jelentené, hogy a kémiai növényvédőszerek használatát 48 százalékkal, míg a veszélyesebb növényvédőszerekét 60 százalékkal kellene mérsékelni 2030-ig.

Az unió javaslata igazságtalan, Magyarországon ugyanis évek óta az uniós átlag alatti a növényvédőszer-használat 1 hektárra vetítve: 2020-ban például az uniós átlag hatóanyagban kifejezve 2,1 kilogramm volt hektáronként, míg belföldön ez a szám 1,7 kilogrammot tett ki – ismertette Farkas Sándor.

Emlékeztetett: Magyarországgal együtt az elmúlt időszakban számos tagország fejezte ki aggodalmát a javaslat hatásvizsgálatának hiányosságai miatt; a fogyasztóknak joguk van tudni, hogy a növényvédőszerek csökkentése miatt mennyivel kell majd többet fizetniük az élelmiszerekért. Továbbá nem hozható felelős döntés addig, amíg nem ismert, hogy a bizottság javaslata következtében mennyivel csökken az EU mezőgazdasági termelése, hány mezőgazdasági termelő veszíti el a megélhetését, mennyivel emelkednek az élelmiszerárak és mennyivel nő az importkitettség, ami megjósolhatatlan hatással lesz az élelmiszerbiztonságra – vetette fel Farkas Sándor.

Hangsúlyozta, hogy az integrált növényvédelem alkalmazása jelenleg is kötelező, így a növényvédőszerek csak akkor kerülnek a földekre, ha az feltétlenül szükséges. Ebben támaszkodhatunk az agrárdigitalizáció nyújtotta lehetőségekre. A modern precíziós technológiák célzottabb és okszerűbb növényvédőszer-kijuttatást tesznek lehetővé, így csökkentve a felhasznált növényvédőszerek mennyiségét és a felhasználási kockázatokat is.

Az államtitkár kitért arra, hogy a fenntartható növényvédelem megvalósításához a technológiai fejlesztés mellett – vagy inkább azt megelőzően – nagyon fontos a megfelelő szaktudás. Magyarország ezen a területen is jól áll, hiszen hagyományainak, valamint a kiváló képzőhelyeinek köszönhetően jó szakemberekkel rendelkezik.

A növényorvosok szerepe az élelmiszerláncban meghatározó – erősítette meg Farkas Sándor. A növényvédelmi szakemberek együttműködése és az integrált növényvédelmi módszerek együttes alkalmazása ugyanis biztosítja a növényvédőszerek maradványaitól mentes, egészséges élelmiszerek előállítását – ismerteti az AM közleményére hivatkozva az MTI.

Magyarország rendezi a 2024-es evezős Európa-bajnokságot

Az olaszországi Sabaudia visszalépése után Magyarország nyerte el a 2024-es evezős Európa-bajnokság rendezési jogát.

A magyar sportági szövetség (MESZ) keddi tájékoztatása szerint az olasz szervezők lemondását követően a Nemzetközi és az Európai Evezős Szövetség új pályázatot írt ki a kontinensviadal megrendezésére, amelyen a magyar kandidálás lett a befutó. A szegedi Maty-éren április 25. és 28. között sorra kerülő Eb-n az érmek mellett olimpiai kvótákért is harcba szállnak a versenyzők.

„Az esemény helyszíne a Szegedi Nemzeti Kajak-kenu és Evezős Olimpiai Központ lesz, amely az előző években megvalósított fejlesztések révén alkalmassá vált nemzetközi evezős versenyek lebonyolítására is. Tisztában vagyunk azzal, hogy jóval kevesebb időnk, alig több mint egy évünk van a felkészülésre, ám hiszünk abban, hogy világszínvonalon tudjuk megrendezni a versenyt jövő áprilisban” – mondta Cseh Ottó, a MESZ elnöke az MTI szerint.

A párizsi olimpiát megelőző egyik legnagyobb téttel bíró evezős versenyre várhatóan 38-40 országból mintegy 1200 résztvevő érkezik.

Magyarország legutóbb 53 évvel ezelőtt rendezett felnőtt evezős kontinensviadalt, akkor a tatai Öreg-tó adott otthont a női Eb-nek.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük