KÖZéletSzigetKÖZélet

Közel tízezer fecske a morotva nádasában – Kiemelkedő hazai eredmények az Európai Madármegfigyelő Napokon

Fotó: Juhász Kata


Két kategóriában is első helyen végzett Magyarország a 30. Európai Madármegfigyelő Napok rendezvényen, amelyet október első hétvégéjén tartottak. A nemzetközi rendezvényen hazánkat a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) képviselte. Az egyesület Kisalföldi Csoportjának titkárhelyettese, Bodor Ádám mesélt lapunknak a megyei és országos eredményekről.

A hagyományosan október első hétvégéjére meghirdetett nemzetközi programon idén harminckét BirdLife-partner ország madártani szervezete, köztük hazánk képviselője, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) vett részt. A program egyben verseny is a résztvevő államok között: az eseményen a helyszínek, a résztvevők, és a látott madarak száma alapján értékelik a résztvevő országokat és a legmagasabb számokat elérők nyernek.

Előkelő helyezés mindhárom kategóriában

Hazánk az utóbbi években mindig dobogós helyen végzett a látogatók számának és a rendezvényhelyszínek számának tekintetében, a megkezdett szériát folytatva Magyarország idén sem maradt le a dobogóról, sőt, két kategóriában is első helyezést ért el.

A rendezvényhelyszínek számának tekintetében a 137 programhelyszínnel első helyezést ért el Magyarország, megelőzve Svédországot (100) és Belgiumot (73). Hazánkban vettek részt legtöbben, 3773-man az eseményen, míg e kategóriában Lengyelország második, Görögország harmadik lett.

A megfigyelt madarak számának tekintetében Magyarország az ötödik lett: összesen 146 673 példányt számoltak össze a résztvevők. Ebben a kategóriában Finnország végzett első helyen, ahol másfél millió madarat számoltak, Svédország második, Litvánia pedig harmadik lett.

A dunaszegi morotva partján madárgyűrűzési bemutatót is tartottak az MME önkéntesei. Fotók: Juhász Kata


Füstifecskék, tőkés récék és nyári ludak az elsők között

Az egyesület regionális szervezete, a Kisalföldi Csoport is csatlakozott a megmozduláshoz, megyeszerte több helyszínen várták az érdeklődőket, többek között a dunaszegi Morotva-tónál és Pannonhalmán. A madármegfigyelés helyi és országos eredményeiről Bodor Ádám, a MME Kisalföldi Csoportjának titkárhelyettese számolt be lapunknak:

– Október első hétvégéjén négy helyszínen tartottunk megyeszerte programokat az Európai Madármegfigyelő Napok keretén belül. Összesen 12.752 példányt számoltunk a megfigyelések során. A három leggyakoribb madárfaj nálunk a füstifecske volt 10.200 példánnyal, a tőkés récéből 800 példányt számoltunk, a nyári lúdból pedig 310 példányt észleltünk. A dunaszegi morotva-tó nádasában közel tízezer fecske éjszakázott, a programra készülő önkénteseinknek nem mindennapi látványban volt részük – foglalta össze az eredményeket Bodor Ádám.

– Az őszi vonulás során a fecskék akár több ezres vagy még nagyobb csapatokban gyülekeznek, éjszakázáshoz nádasokat használnak. Dunaszegen nagyon látványos eseménynek voltak szemtanúi önkénteseink. Az este közeledtével a morotva-tó felett cikáztak és csicseregtek a fecskék, majd a nádszálakra szálltak le éjszakázni. Egy-egy nádszálra akár több madár is ülhet. Reggel hasonlóan maradandó élményt nyújtott a tízezer fecske kihúzása a nádasból. Néhány kört tettek a tó felett, aztán elrepültek – számolt be nem mindennapi élményükről a madártani szakértő.

Ahogy azt a titkárhelyettestől megtudtuk, igazán sok, 310 érdeklődő vett részt a madárgyűrűzési bemutatókon és a madárszámolásban.

Írta: Gondár Flóra

További cikkek
KÖZéletKÖZösség

A sport szellemiségével dolgozna Mosonmagyaróvárért

Április 6-án időközi választást tartanak Mosonmagyaróváron a 2. számú egyéni…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvár

Innovatív fejlesztések Mosonmagyaróváron

A Széchenyi István Egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre az Albert…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincs

Ízletes kis titkok üvegbe zárva

A DuNatura Lekvár Manufaktúra több mint egy évtizede képviseli a természetes ízek iránti…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük