A nap esszenciájaKÖZéletSzigetKÖZélet

Február 22. (szerda) esszenciája

Szijjártó Péter: határozottan fel kell lépni a nukleáris energiát érintő szankciók ellen

Határozottan fel kell lépni azért, hogy az európai uniós szankciók semmilyen módon ne érintsék az orosz atomenergetikai szektort, ez ugyanis Magyarország alapvető nemzeti érdekeit sértené, ráadásul a globális nukleáris biztonságot is fenyegetné – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

A minisztérium közleménye szerint a tárcavezető a Nemzetközi Atomenergia-ügynökséget (NAÜ) vezető Rafael Grossival közösen tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy Brüsszelben most is zajlanak az utolsó egyeztetések a tizedik szankciós csomagról, és ennek során nagyon határozottan fel kellett lépni az Oroszországgal folytatott nukleáris együttműködés mindennemű korlátozása ellen.

„Erőteljesen kell fellépnünk a Roszatom és tisztségviselőinek listázása ellen, mert szeretném világossá tenni, hogy a nukleáris energiára vagy a Roszatomra kivetett szankciók Magyarország alapvető nemzeti érdekeit sértenék” – jelentette ki az MTI szerint.

Ráadásul a Roszatomra kivetett szankciók a globális nukleáris biztonságot is fenyegetnék, tekintettel arra, hogy a Roszatom – ha tetszik, ha nem – a világ nukleáris iparának egyik legjelentősebb szereplője – tette hozzá.

Rámutatott, hogy effajta korlátozások nélkül is van kormány Európában, amely gátolja a magyar energiabiztonsági törekvéseket. „A német kormány két zöld minisztere mindenfajta jogi vagy racionalitásbeli alap nélkül gátolja, hogy német vállalat szállítsa az irányítástechnikát az új paksi blokkokhoz” – fogalmazott.

Szijjártó Péter aláhúzta, hogy a globális energiapiac szélsőséges mozgása, a nemzetközi energiaügyek átpolitizálása és az egekbe szálló árak nyomán minden eddiginél világosabbá vált, hogy a jövőben az az ország lesz erős, amely képes előállítani egy jelentős részét saját energiaszükségletének.

Elmondta, Magyarország esetében ez kizárólag a nukleáris energia révén lehetséges, amely olcsó, fenntartható és biztonságos módja az energiatermelésnek, amely nélkül Európa és a világ képtelen lenne elérni zöld célkitűzéseit.

„Ezért Magyarország elkötelezett a nukleáris energia használatának növelése és a nukleáris biztonság fejlesztése mellett” – hangsúlyozta, kiemelve, hogy a paksi bővítés során a legmagasabb biztonsági előírásokhoz ragaszkodnak.

A miniszter üdvözölte a NAÜ „racionális, józan észre alapuló megközelítését”, és támogatásáról biztosította a főigazgató azon törekvését is, amely egy biztonsági zóna létrehozására irányul az ukrajnai Zaporizzsja atomerőmű körül.

Közölte, a nukleáris baleset veszélyére figyelmeztető felhívások is bizonyítékát adják annak, hogy helyes a magyar érvelés, miszerint mielőbb tűzszünetre és béketárgyalásokra van szükség Ukrajnában.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter (j) hivatalában fogadja Rafael Grossit, a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség főigazgatóját (b) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2023. február 22-én. MTI/Kovács Attila

„Ne felejtsük el, minden egyes nap, ami háborúval telik, magával hozza egy-egy nukleáris incidens vagy nukleáris baleset veszélyét. És mi, akik emlékezünk Csernobilra, ezt szeretnénk itt, Közép-Európában elkerülni” – hangsúlyozta.

Szijjártó Péter az amerikai és az orosz elnök keddi beszédével kapcsolatos újságírói kérdésre válaszolva leszögezte: „akkor tehettek volna sokkal nagyobb szolgálatot az emberiségnek, ha egymással beszéltek volna tegnap”.

„A 25. órában vagyunk, ennek a háborúnak azonnal véget kell vetni. Hogyha nem következik be azonnal tűzszünet és nem indulnak meg azonnal béketárgyalások, hatalmas nagy baj lehet” – figyelmeztetett. „Remek lenne, ha az amerikaiak és az oroszok végre beszélnének egymással, és megtennének mindent annak érdekében, hogy ezt a háborút minél gyorsabban le lehessen zárni” – tette hozzá.

A paksi bővítéshez szükséges irányítástechnika szállításának német kormányzati akadályozása kapcsán rámutatott, hogy a Siemens Energy és a Framatome konzorciuma kapta a megbízást, így amennyiben Berlin ellehetetleníti a német vállalat részvételét, akkor a francia partnerével kell tárgyalni a szerepe növeléséről.

„Mégiscsak kicsit vad, hogy az Európai Unióban felépülne egy atomerőmű a két legerősebb európai országból származó irányítástechnikával, és a német kormány jelenleg azt kockáztatja, hogy ezt egy orosz technológiával kell kiváltani. Észszerű dolog ez a német kormány részéről?” – tette fel a kérdést, ugyanakkor kiemelte, itt nem az orosz technológia minőségéről van szó, hiszen a Roszatom a világpiac egyik vezető vállalata a maga területén.

„Én azt remélem, hogy egyszer majd valaki elég bátor lesz a német médiavilágban, ahol nyilvánvalóan fantasztikus szinten van a médiaszabadság, és fel fogja tenni ezt a kérdést valamelyik miniszternek a kettő közül, hogy vajon mi az oka ezen magatartásuknak” – mondta.

KSH: enyhén növekvő lakásépítés, a fővárosban koncentrálódó építési engedélyek 2022-ben

Tavaly 20 540 új lakás épült, 3,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint 2021-ben – jelentette szerdán a Központi Statisztikai hivatal (KSH).

Budapesten 6610 lakást vettek használatba, 6,1 százalékkal kevesebbet, mint 2021-ben. Az új lakások száma a megyei jogú városokban enyhén növekedett (11 százalék), a többi városban csökkent (-3,9 százalék), a községekben pedig közel negyedével nőtt (24 százalék) az előző évhez képest – írja az MTI.

Pest régióban a fővároshoz hasonló mértékben lett kevesebb a használatba vett lakások száma: a 3800 új lakás 7,8 százalékos csökkenést jelent.

A központi nagyrégión kívül mindenütt nőtt az új lakások száma a megelőző évhez viszonyítva. A növekedés mértéke kiemelkedő volt a Dél-Alföldön (30 százalék), ahol a közel kétezer új lakás fele a régió központjában épült. A Nyugat-Dunántúlon felépült 2700 lakás 3,1 százalékkal több a megelőző évinél. Ugyanakkor az alacsony bázisról hasonló arányú növekedést felmutató Észak-Magyarországon alig több mint 600 lakás épült. Az ország többi régiójában az új lakások száma 1300-1800 között alakult, és ez 20 százalék körüli bővülést jelentett az egyes régiókban. 

A természetes személyek által épített lakások aránya 35-ről 39 százalékra nőtt, a vállalkozások által építetteké 64-ről 60 százalékra csökkent 2021-hez képest.

Az új lakóépületekben használatba vett lakások 49 százaléka családi házban, 39 százaléka többlakásos épületben, 9,0 százaléka lakóparkban található.

 A használatba vett lakások átlagos alapterülete az előző évhez képest 5,4 négyzetméterrel 96,1 négyzetméterre nőtt.

Az építési engedélyek és bejelentések alapján építendő lakások száma 35 002 volt, 17 százalékkal több, mint az előző évben.

A kiadott építési engedélyek száma 2022-ben 14 462-vel haladta meg az átadott lakásokét, ez 44 százalékos növekedést jelent az előző évi különbséghez képest.

A KSH jelentése szerint az építési engedélyek országos növekedése mögött élesen szétváló területi folyamatok figyelhetők meg. Az előző évhez képest a fővárosban az engedélyek száma közel két és félszeresére nőtt, azonban minden más településkategóriában csökkent: a megyei jogú városokban 5,6, a többi városban 16, a községekben pedig 11 százalékkal.

Az építendő lakások száma a fővároson kívül kizárólag egy régióban, Nyugat-Dunántúlon emelkedett, az előző évhez képest 14 százalékkal.

Az építtetők az esetek 46 százalékában éltek az egyszerű bejelentés lehetőségével. Ez az arány Budapesten volt a legalacsonyabb (11 százalék) és a községekben a legmagasabb (85 százalék).

2021-hez képest a kiadott új építési engedélyek alapján 16 százalékkal kevesebb, összesen 13 897 lakóépület építését tervezik. A tervezett egylakásos lakóépületek aránya 77 százalék volt, összesen 10 727 darab.

A tervezett nem lakóépületek száma 4768 volt, 5,0 százalékkal kevesebb, mint 2021-ben.

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra

Ismét lehet jelentkezni az önkéntes katonai szolgálatra: az érdeklődők március 3-án éjfélig jelentkezhetnek a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon és a fővárosi, illetve vármegyeszékhelyi toborzó ügyfélszolgálati irodákban – hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága (MH KIKNYP) szerdán.

Az MTI-nek küldött közleményükben emlékeztettek: február 13-án a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség elindította azt az egész évet átfogó, országos toborzó kampányt, amelynek célja, hogy minél többen, köztük a fiatalok megismerhessék a Magyar Honvédség által kínált szolgálati formákat és életpálya-lehetőségeket.

Hozzátették: a honvédség által kínált egyik lehetőség az önkéntes katonai szolgálat, ami egy olyan képzési és kereseti alternatíva, amely főként azokat a fiatalokat szólítja meg, akik az adott tanévben valamiért kénytelenek elhalasztani felsőfokú tanulmányaik megkezdését, illetve szeretnék kipróbálni magukat a katonai pályán.

Aki elmúlt 18 éves, rendelkezik magyar állampolgársággal, és személyesen is meg akar róla bizonyosodni, hogy a bátorság, az összetartó közösség, a high-tech haderő nem csak szlogenek, március 3. éjfélig jelentkezhet a megújult iranyasereg.hu karrieroldalon, valamint a toborzóirodákban – írták.

A képzés első két hónapjában részt vevők erre az időszakra fizetést is kapnak, akik pedig a program második részében speciális területet választanak, már a garantált bérminimumot kapják meg havi fizetésként. A résztvevőknek jár ruházati ellátás, napi egyszeri meleg étkezés, valamint utazási költségtérítés. Aki nem vállalja a napi 8 órás szolgálatteljesítésre történő beutazást, annak lehetősége van szállást is igényelni.

Legalább 6 hónap teljesítésével 16 vagy 32, egyéves szolgálattal akár 64 felvételi többletpontot is lehet szerezni a felsőoktatási felvételi eljárásban. A sikeres teljesítés az Acélkocka Altisztképzési Rendszerbe történő jelentkezés esetén is előnyt jelent – jegyezték meg.

Közölték azt is, a kiképzések március 13-án indulnak, tervezetten az ország valamennyi vármegyeszékhelyén, a Magyar Honvédség területvédelmi ezredeinél. Az első két hónapban az alapkiképzésen a katonai érintkezés és a fegyveres harc alapvető ismereteit sajátíthatják el a résztvevők. A képzés második, négyhónapos részében az önkéntesek folytathatják kiképzésüket ugyanott vagy egy műveleti besorolású alakulatnál, ahol az adott katonai szervezetre jellemző (akár ejtőernyős vagy búvár) képzést is kaphatnak. Akinek megtetszett ez a kiképzés, hat hónap után további hat hónapig folytathatja az önkéntes katonai szolgálatot, akár műveleti besorolású alakulatot választott korábban, akár az általános lövészkiképzésen maradt.

Felhívták a figyelmet arra: a fizikai és szellemi kihívást támasztó szolgálat az önkéntességen alapul, ezért bármikor megszüntethető, de már a kiképzés közben bárki dönthet úgy is, hogy szerződéses katona lesz vagy katonai elhivatottságát tanulmányai folytatása, illetve civil munkája mellett tartalékosként bizonyítja.

Megjegyezték: a program elmúlt két évében két kiképzési ciklusban mintegy ezren vettek részt. Hozzátették: sokan megtalálják számításukat a honvédségnél, a tartalékos katonák közül – beleértve a program résztvevőit is – tavaly több mint 400-an választották a szerződéses katonai szolgálatot.

A tájékoztatás szerint azok, akik teljesítik az önkéntes katonai szolgálat 3 program második ciklusát, és megfelelnek a missziós feltételeknek, részt vehetnek a soron következő missziós felkészítésen is. Annak sikeres elvégzése után, tartalékos vagy szerződéses jogviszony vállalásával, missziós szolgálatot is vállalhatnak.

Felhívták a figyelmet arra is, hogy a toborzókampány valamennyi szolgálati formára kiterjed, az önkéntes katonai szolgálat mellett minden hónapban indul alapkiképzés a szerződéses és a tartalékos szolgálatra jelentkezőknek, míg az idei altisztképzésre, az úgynevezett Acélkocka programra augusztusban lesz a bevonulás.

Elindult a nevezés a Balaton-átúszásra

Már lehet nevezni a július 22-i, 41. Lidl Balaton-átúszásra – fogalmaz az MTI.

A szervezők szerdán közleményben jelezték, hogy „az ország legnépszerűbb nyíltvízi szabadidősport-eseményén” a célba érést követően ezúttal is színes programok várják a résztvevőket.

Kiemelik, hogy mivel tavaly már júniusban betelt az úszószámok 11 500 fős létszámlimitje, helyszíni nevezésre nem volt lehetőség, így „ebben az évben sem érdemes sokat várni az előnevezéssel”.

„A szervezők legfontosabb törekvése idén is az, hogy a résztvevők biztonságos körülmények között tegyék meg a távokat, így a Balaton-átúszást csak ideális időjárási viszonyok között rendezik meg” – jelezték.

Tavaly a Magyar Sportújságírók Szövetsége „Az év szabadidős sporteseményének” választotta a Balaton-átúszást, amelyen 2022-ben több mint tízezer amatőr és profi sportoló vett részt az ország 1072 településéről. Az 5,2 kilométeres távot 1979 óta 217 402 fő teljesítette.

A balatoni megmérettetés előtt négy héttel, június 24-én a Kopaszi-gátnál rendezik meg idén először a budapesti Öbölátúszást, amelynek négy távjára (500 m, 1500 m, 3000 m, 4500 m) szintén lehet már nevezni.

Magyar Parasport Napja – Koszorúzással és mécsesgyújtással indult a program

Hagyományosan az Olimpia Parkban rendezett koszorúzással és mécsesgyújtással vette kezdetét a Magyar Parasport Napja programsorozata, amelyre idén hatodik alkalommal kerül sor – írja az MTI.

„Csak úgy lesz jó életünk, ha mindenki úgy érzi, köze van a másikhoz” – idézte Kásás Tamás háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó gondolatát Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár, majd azzal folytatta, hogy a sport kapocs, amely közösségeket kovácsol, életre szóló barátságokat ad.

„A parasport megmutatja, hogy fogyatékossággal is lehet aktív életet élni, akár versenysportot űzni” – fogalmazott.

Az Olimpia Parknak otthont adó V. kerület alpolgármestere, Balogh-Madár Emese kiemelte: a belvárosban sok olyan fejlesztés zajlik, amely a rendszeres testmozgásra fókuszál, figyelembe véve a mozgásukban korlátozott embertársakat is.

 Szabó Gabriella, háromszoros olimpiai bajnok kajakos a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubja képviseletében beszédében az úszó-vízilabdázó Halassy Olivér és a sportlövő Takács Károly példáját hozta fel, akik testi fogyatékosságuk ellenére az épek között lettek sportáguk legjobbjai.

Szekeres Pál, a Magyar Paralimpiai Bajnokok Klubjának tagja, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) tiszteletbeli elnöke emlékeztetett: amikor ő még aktív sportoló volt, csak ábrándoztak arról, hogy legyen MPB és Magyar Paralimpiai Bajnokok Fala.

„Mára ez valóság, és évről évre itt emlékezhetünk az elődeinkre. Sajnálom, hogy többen közülünk ezt nem élhették meg” – mondta, kiemelve: a nap másik különlegessége, hogy ma ünnepli 46. születésnapját az élő legenda, háromszoros paralimpiai bajnok Vereczkei Zsolt, aki hét paralimpián szerepelt és mindegyiken érmet szerzett.

Szöllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke, a magyar futball hagyományának és Puskás Ferenc örökségének nagykövete emlékeztetett, hogy az év gólját elismerő Puskás-díj hármas, szűkített jelöltlistáján idén ott van az amputált lengyel Marcin Oleksy is, aki a mankójára támaszkodva ollózott a kapuba a Warta Poznan-Stal Rzeszow mérkőzésen.

Szőllősi György, a Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöke mond beszédet a Magyar Parasport Napján tartott megemlékezésen. Mellette Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára, Szekeres Pál, a Magyar Paralimpiai Bajnokok Klubjának tagja, a Magyar Paralimpiai Bizottság tiszteletbeli elnöke, Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke, Balogh-Madár Emese, az V. kerület alpolgármestere és Szabó Gabriella olimpiai bajnok kajakozó az Olimpiai Bajnokok Klubjának tagja (b-j). MTI/Koszticsák Szilárd

„Nem létezik lehetetlen, csak magunkat kell legyőzni” – fűzte hozzá.

Szabó László, az MPB elnöke két örömhírről számolt be. Egyrészt bejelentette, hogy a Magyar Paralimpiai Csapat megszerezte harmadik párizsi indulási jogát, így a két sportlövő után már egy férfi kerékpáros országkvótával is rendelkeznek a jövő évi paralimpiára.

„A másik örömhír, hogy idén már több külhoni településen is megünneplik a parasport napját, bekapcsolódnak a Lélekmozgató programba” – tette hozzá.

 Az ünnepség végén – amelyen jelen volt Sákovicsné Dömölky Lídia olimpiai bajnok vívó, Sors Tamás, kétszeres paralimpia bajnok úszó és a Magyar Parasport Napjának idei nagykövete, a többszörös paralimpiai érmes kerekesszékes vívó Krajnyák Zsuzsanna is – koszorúkat helyeztek el és mécseseket gyújtottak az Olimpiai és Paralimpiai Bajnokok Falánál.

 Az Országgyűlés 2017 végén egyhangúlag határozott arról, hogy minden évben február 22. legyen a Magyar Parasport Napja. A dátum szimbolikus, hiszen 1970. február 22-én alakult meg a Mozgásgátoltak Halassy Olivér Sport Clubja.

Meteorológia: Európában jelentős a csapadékhiány, ami tavasszal okozhat gondot

Európát február közepéig sokfelé jellemezte jelentős csapadékhiány, ami tavasszal okozhat gondot, amikor megindul a növények fejlődése és több nedvességre lenne szükségük – írta az MTI az Országos Meteorológiai Szolgálat nemzetközi agrometeorológiai elemzésére hivatkozva.

A közlés szerint Európában a január 1. és február 17. közötti időszakot sokfelé jellemezte jelentős csapadékhiány. Az átlagosnál akár 50 százalékkal is kevesebb csapadék hullott a Pireneusi-félsziget egyes részein, Franciaország déli, Olaszország északnyugati részén és Németországban. A Fekete-tenger térségében szintén csapadékhiány van, csakúgy mint Törökországban, annak is főleg a nyugati részén. Ukrajnában és Oroszország európai területének középső és déli területein is a csapadékhiány a jellemző. A gond majd tavasszal jelentkezhet, amikor megindul a növények fejlődése és több nedvességre lenne szükségük – írták.

Hozzátették: az északi területek hóhiánnyal is „szembesülnek”, ami miatt tavasszal és nyáron lehet, hogy nem lesz elegendő víz az öntözéshez. Ezzel szemben az átlagos mennyiséget több mint 50 százalékkal meghaladta a lehullott csapadék a Kárpát-medencében, Horvátországban és Szlovéniában.

Összességében az átlagosnál enyhébb volt a tél Európában, a szokásosnál jóval kevesebb volt a hideg napok száma is. Az átlagosnál 2-4 Celsius-fokkal volt enyhébb időjárás ebben az időszakban Hollandiában, Németországban, Közép-Európában, Romániában, Bulgáriában, Kelet-Európa nagy részén, Skandináviában és Törökország keleti részén. A hőmérséklet helyenként 4-6, néhol akár 6-8 fokkal is meghaladta ebben az időszakban a sok éves átlagot. Oroszország európai részének északi területein volt a legnagyobb eltérés, arrafelé nyolc fokkal volt enyhébb a tél ezen szakasza az átlagosnál.

Ezzel szemben az átlagosnál kicsit hűvösebb időjárás uralkodott – 0,5-2 Celsius-fokkal a sok éves átlag alatt – a Pireneusi-félszigeten, Franciaország délnyugati, Olaszország déli és Törökország délnyugati részén, valamint Oroszország európai területének keleti vidékén.

Az elemzésben azt írták: az Amerikai Egyesült Államokban Louisianától Nyugat Floridáig tornádók sorozata söpört végig, többfelé hullott 100 milliméter körüli vagy afölötti csapadék február második hetében, főként a délkeleti államokban, valamint Északkelet-Texastól Arkansasig, illetve az északnyugati partvidéken. Az ország többi része azonban nagyrészt száraz maradt. A zord hideg főként a hegyvidéki területekre szorult vissza február közepén, az államok nagy részén az ilyenkor szokásos vagy annál enyhébb időjárás uralkodott, különösen enyhe volt az idő az északi, északkeleti területeken, Észak-Dakota és a Nagy Tavak térségében.

Ausztráliában Queensland déli részén nagyrészt száraz, napos, meleg időjárás segíti a korai vetésű cirok érését és betakarítását, ugyanakkor a jelentős párolgás miatt a talajok nedvességtartalma folyamatosan csökken és a még fejlődésben lévő nyári növényeket egyre többet kell öntözni. Összességében Ausztrália keleti termőterületein továbbra is jó vagy kiváló állapotban vannak a fő mezőgazdasági kultúrák, az idei búzatermést 38 millió tonnára becsülik, ami rekord magas érték, a tavalyi, szintén rekord búzatermésnél is 5 százalékkal több.

Dél-Afrikában az ország keleti felén csapadékos, de többnyire enyhe időjárás nyújtott továbbra is jó kilátásokat a kukorica és a többi, nem öntözéssel termesztett nyári növény számára.

 Argentínában a januári szárazság február első felében is folytatódott egyre növekvő hőmérsékletekkel, a még fejlődésben lévő nyári növények várt hozamai pedig egyre csökkennek. A legfontosabb mezőgazdasági területek nagy részén csak nagyon kevés vagy egyáltalán semmi csapadék nem hullott, a nappali hőmérsékletek a 40 fokot is elérték, ami csak fokozta az aszály hatásait.

Brazíliában az ország déli mezőgazdasági területein még február első felében is száraz, forró időjárás okozott jelentős stresszt a még fejlődő szakaszban lévő nyári növények számára. Az északabbi termőterületekre megérkezett a csapadék, majd a hónap közepétől az esős idő a déli tájakra is átterjedt. A heves esők a délkeleti országrészben súlyos áradásokat okoztak.

Május közepén rendezik meg a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált Veszprémben

Május közepén rendezik meg a XXV. Nemzetközi Kortárs Táncfesztivált Veszprémben, ahol a tánc mellett összművészeti produkciókat is láthat majd a közönség – közölte szerdai veszprémi sajtótájékoztatóján a fesztivál igazgatója.

Vándorfi László elmondta az MTI szerint, hogy a tervek szerint 25 produkciót láthatnak majd az érdeklődők, köztük nyolc külföldi előadást.

Mint hozzátette, műfaji sokféleség jellemzi a programsorozatot, hiszen a klasszikus tánc mellet crossover összművészeti produkciók és digitális képzőművészeti alkotások is láthatók majd.

Kiemelte, hogy a fesztivál időszakában országszerte zajló 10. Színházi Olimpia három produkciót is programjába emelt: a francia Baro d’evel társulat La című előadását, az orosz származású Compagnie Belova Tchaika című produkcióját és a sepsiszentgyörgyi M-Stúdió Lift című előadását.

További cikkek
KÖZbensőKÖZélet

Gyerekkel elindulni – Mit tehetünk szülőként a veszekedésmentes reggeli készülődésért?

Tegye fel a kezét, akinél gyorsan és mosolygósan indul minden hétköznap reggel a gyerekekkel!
Read more
DarnózseliKÖZéletSzigetKÖZélet

Nem az a Tiéd, amit megeszel, hanem ami felszívódik

Milyen nehézségekkel kellett korábban és kell ma megküzdenie egy vállalkozónak? Mi egy…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárNagybajcsNagybajcs

Neves személyek évfordulói - Január, február

Kétszáz évvel ezelőtt, 1824-ben az Esztergom melletti Szenttamáson születettBeöthy…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük