A nap esszenciájaKÖZélet

Február 2. (csütörtök) esszenciája

Új, ügyfélbarát módosításokat vezetnek be a lakásbiztosítások piacán

A kormány 2023. február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött; a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került – jelentette be csütörtöki közleményében a GFM.

2023. április 30-tól – kellő felkészülési időt hagyva – a törvénymódosítás értelmében új, az ügyfelek érdekeit szolgáló változások lépnek életbe – írták.

Nagy Márton, a tárca vezetője az intézkedésektől azt várja, hogy fokozzák a versenyt a lakásbiztosítási piacon, tovább erősítik a fogyasztók védelmét és kibővítik az ügyfelek lehetőségeit. A gazdaságfejlesztési miniszter álláspontja szerint ahhoz, hogy 2023-ban hazánk elkerülje a recessziót, a gazdaság minden területén növelni kell a versenyt és a versenyképességet. Ezt a célt szolgálja a kormány döntése.

A kihirdetett jogszabályváltozás értelmében az alábbiak módosulnak:

  • A vagyonbiztosítási szerződések vonatkozásában a biztosításközvetítőnek kifizetett javadalmazás összege maximálásra kerül, így az nem haladhatja meg az éves biztosítási díj 20 százalékát.
  • A hitelezőnek a jelzáloghitelre vonatkozó, személyre szóló tájékoztatás során be kell majd mutatnia az MNB Minősített Fogyasztóbarát Otthonbiztosítás (MFO) kalkulátorának használatát, amely segít a fogyasztóknak, hogy a számukra legkedvezőbb biztosítási ajánlatot választhassák ki.
  • Szem előtt tartva a fogyasztót terhelő költségek mérséklését, a THM plafon alkalmazásakor a vagyonbiztosítás díját egységesen figyelembe kell venni.
  • Új átszerződési lehetőség jön létre, a jövőben a szerződési évfordulóra vonatkozó rendes felmondási lehetőségen túl az ügyfelek számára biztosított lesz egy költségmentes felmondási időszak, minden év márciusában. Azaz egy, a váltás költségeit tekintve extra „ingyenes” lehetőség áll az ügyfelek rendelkezésére.

A Gazdaságfejlesztési Minisztérium értékelése szerint az intézkedések hozzájárulnak a családok védelméhez. Az elfogadott módosítások élénkebbé teszik a lakásbiztosítási piacot, a szolgáltatások közötti erősebb verseny pedig kedvezőbb biztosítási díjakat tesz elérhetővé.

Mentesülhetnek a fel nem használt földgázért fizetendő kötbér alól az önkormányzati cégek

Az önkormányzati szövetségek javaslatára a jövőben a helyhatóságok cégeinek is csak a korábban lekötött földgáz-mennyiség 60 százalékát kell kötelezően átvenniük. Ezzel lényegében egységesen 40 százalékra nő a szerződéseikben legfeljebb 25 százalékos szinten rögzített alsó toleranciasáv. Így mások mellett egyes települési távhőszolgáltatóknak sem kell kötbért fizetniük a nagyobb tételben fel nem használt földgáz miatt – jelentette be csütörtöki közleményében az Energiaügyi Minisztérium (EM).

A kérdés rendezésének igényét az Energiaügyi Minisztérium kezdeményezésére a napokban megtartott fórumon vetették fel az önkormányzati szövetségek. A javaslaton alapuló jogszabály-változás nyomán a szerződött gázmennyiséghez képest már akár 40 százalékos alulvételezés is megengedett a helyi cégek számára. Kizárólag azt kell tíz napon belül, írásban jelezniük a kereskedőnek, ha ragaszkodnak a szerződésben rögzített minimális mennyiség érvényesítéséhez. Minden egyéb esetben a földgázkereskedő a jogszabály erejénél fogva, külön igénylés nélkül alkalmazza a rendeletben megszabott 60 százalékot. A döntés például települési távhőszolgáltatókat is mentesíthet a lekötött, de fel nem használt gáz után fizetendő kötbér alól.

Az EM közleménye emlékeztet: a szankciók okozta nemzetközi energiaválságban komoly ellátásbiztonsági kockázatokkal kellett számolni Európában. A kormány az átlagfogyasztásig fenntartott rezsicsökkentéssel védi a családokat. Az ellátásbiztonság megőrzése érdekében a közintézmények fogyasztásának csökkentésével fékezte a gázfelhasználás ütemét. A központi állami hivatalok több mint száz ingatlanban kevesebb földgázt fogyasztva közel 1,7 milliárd forintot takarítottak meg 2022 utolsó négy hónapjában – tették hozzá.

Influenza – NNK: harmincezren fordultak orvoshoz múlt héten

A múlt héten harmincezer embernél diagnosztizáltak influenzaszerű megbetegedést a figyelőszolgálatban részt vevő orvosok jelentései szerint – közölte a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) heti jelentésében, csütörtökön.

Az év negyedik hetében 211 400-an fordultak orvoshoz akut légúti fertőzés tüneteivel, közülük 30 ezer embernél influenzaszerű megbetegedést diagnosztizáltak – írták. Utóbbiak közül a betegek 42,4 százaléka gyermek, 29,2 százaléka 15-34 éves volt. A 35-59 évesek korcsoportjába tartozott a betegek 19,7 százaléka, 8,7 százalékuk pedig 60 éven felüli volt.

Január 23. és 29. között 16 közigazgatási területen nőtt, három területen (Budapest, Heves és Nógrád vármegye) nem változott és egy területen (Vas vármegye) csökkent az influenzás tünetekkel orvoshoz fordulók gyakorisága az előző héthez viszonyítva. A legtöbb beteg Komárom-Esztergom (500), Győr-Moson-Sopron (496) és Békés (457) vármegyében volt, a legkevesebb Vas (100), Pest (173) és Zala (174) vármegyében.

Közölték azt is, hogy a 4. héten 216 betegtől érkezett légúti minta az NNK laboratóriumába. A beküldött 116 minta közül 29-ben az influenza valamelyik típusát, tizenháromnál koronavírust és tizenegy esetben a légúti óriássejtes vírust (RSV) mutatták ki.

Influenzaszerű megbetegedések halmozódásáról a múlt héten három helyről – Fejér, Komárom-Esztergom és Somogy vármegye – érkezett jelentés. A érintett gyerekközösségekben elvégzett virológiai vizsgálatok két járványban influenza A, egyben RSV jelenlétét igazolták.

Kórházba a múlt héten 269 embert vettek fel súlyos, akut légúti fertőzés miatt, közülük 37-en szorultak intenzív ellátásra. A 269 beteg 51,7 százaléka két éves vagy annál fiatalabb, 27,6 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. A kórházi ápolást igénylő betegek közül 85-nél az RSV, 39-nél a SARS-CoV-2 és 18-nál influenzavírus okozta a megbetegedést.

Az RSV-pozitív betegek 88,2 százaléka kétéves vagy annál fiatalabb, a koronavírus-fertőzöttek 76,9 százaléka 60 éves vagy annál idősebb volt. Az influenzás betegek 66,7 százaléka 15 évesnél fiatalabb volt – olvasható a közleményben.

Több százezer lefoglalt védőmaszkot ajánlott fel a NAV karitatív célra

Több százezer lefoglalt védőmaszkot ajánlott fel a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) karitatív célra. A vámhivatal csütörtökön MTI-nek küldött közleményében azt közölte, a védőeszközök megrendelője nem fizette meg a vámot és az áfát, így a maszkokra megsemmisítés várt volna.

Azt írták, a négyszázezer FFP2-védőmaszk Távol-Keletről érkezett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. Mivel a megrendelő a vámkezeléssel kiszabott vámot és áfát nem fizette ki, a NAV lefoglalta az árut.

A gazdálkodó a vámtartozást a rendelkezésére álló idő alatt nem egyenlítette ki, és nem élt a meghallgatás jogával sem. Ezért a NAV az áruk értékesítéséről döntött, hogy az eladásból befolyt összeg fedezze a vámot és az adót.

A maszkok árverésének első és második köre sem járt sikerrel, ezért a megsemmisítés következett volna. Az uniós szabályozás azonban megengedi, hogy ilyenkor a forgalomképes termékeket – a jövedéki termékek kivételével -, megsemmisítés helyett karitatív célra használják fel.

A legjelentősebb hazai karitatív szervezeteket tömörítő Karitatív Tanács a NAV felajánlását elfogadta, és a maszkok felhasználásának megszervezésére a Katolikus Karitászt jelölte ki – olvasható a közleményben.

Idén is indulnak zarándokvonatok a csíksomlyói búcsúba

Idén is elindul a Boldogasszony és a Misszió zarándokvonat a Misszió Tours Utazási Iroda és a MÁV-START közös szervezésében a csíksomlyói pünkösdi búcsúba – közölték a szervezők csütörtökön budapesti sajtótájékoztatón.

Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke arról beszélt: minden emberben, akár vallásos, akár nem, ott él a vagy, hogy találkozzon a szenttel. E találkozáshoz nyitottnak kell lenni és áldozatot is kell hozni érte, erről szól a zarándoklat – fűzte hozzá.

Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára kiemelte: a zarándokvonatok lehetőséget adnak a közös imára és a találkozásra. Idén, a háború árnyékában pedig az egymásnak feszülő indulatok oldását is szolgálják ezek a zarándoklatok – tette hozzá.

Március 31-ig igényelhető a bölcsődei támogatás

Március 31-ig igényelhető a vissza nem térítendő, legfeljebb havi 40 ezer forintos bölcsődei támogatás a Magyar Államkincstárnál (MÁK) a kisgyermeket nevelő szülők munkába visszatérésének támogatására az ország egész területéről – hívta fel a MÁK a figyelmet csütörtöki közleményében.

A projekt célja a kisgyermekesek foglalkoztatásának elősegítése, valamint a munka és a magánélet összehangolásának megkönnyítése – írták.

Ismertetik, hogy a támogatás a 3 év alatti gyermekek nem önkormányzati fenntartású bölcsődében – például családi bölcsődében, munkahelyi bölcsődében, mini bölcsődében – való elhelyezésének, valamint a napközbeni gyermekfelügyelet személyi térítési díjára vehető igénybe.

A legfeljebb havi 40 ezer forintos támogatásra azok a szülők pályázhatnak, akik 20 hetesnél idősebb kisgyermeket nevelnek és a támogatás igénylését követően kezdenek újra dolgozni – írják a közleményben.  

A pályázat 2019-es indulása óta eddig közel 1,2 milliárd forintot kaptak erre a célra a családok, és több mint 8973  szülő élt ezzel a támogatással.

A költségvetésben rendelkezésre álló keret lehetővé teszi, hogy a kisgyermekes szülők továbbra is pályázhassanak a támogatásra, amit 2023. március 31-ig tehetnek meg, kifizetési kérelmek benyújtására pedig változatlanul 2023. június 30-ig van lehetőség. A bölcsődei támogatást a kincstár havonta utalja a szülőknek számla ellenében, a gyermek óvodai nevelésének megkezdéséig – olvasható a közleményben.

Meteorológia: az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet

Az idei tél eddigi leghidegebb szakasza jöhet: a jövő hét elején számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti – írta az Országos Meteorológiai Szolgálat csütörtökön közölt agrometeorológiai elemzésében.

A honlapjukon megjelent összefoglaló szerint a januárt jellemző nyugati, délnyugati áramlás, amely tartósan enyhe és esős időt okozott, az elmúlt egy hét során már északnyugatira fordult, aminek nyomán jóval kevesebb lett a csapadék és átlag körül alakult a hőmérséklet.

Hozzátették: a leghidegebb reggel hétfőre alakult ki, ekkor mínusz 1 és mínusz 9 Celsius-fok közé hűlt le a levegő. Az elmúlt 30 nap átlaghőmérséklete 3-6 fokkal haladta meg a szokásos értéket. Eddig a télen számottevő talajfagy nem alakult ki, néhány kevésbé felhős éjszakán tudott megfagyni a talaj fölső néhány centiméteres rétege.

Emlékeztettek rá: a tartósan enyhe idő nem tett jót a növényeknek, megzavarta a vegetációs ciklusukat, ráadásul hideg hiányában a kártevők és kórokozók sem ritkultak. A túl enyhe idő különösen a gyümölcsfákra veszélyes: ha túl korán véget ér a mélynyugalmi állapotuk, később érzékennyé válnak a fagyokra. A mogyoró virágzása már az északkeleti országrészben is tart.

Azt írták, a folytatásban erős lehűlés érkezik, szombattól sarkvidéki eredetű légtömeg kezdi elárasztani nagy sebességgel, viharossá fokozódó széllel a Kárpát-medencét. A hőmérséklet csúcsértéke nagy területen csak kevéssel 0 fok fölött, vasárnaptól északkeleten az alatt várható.

A hét utolsó napjától szigorodnak az éjszakai fagyok is, helyenként mínusz 10 fok alá is csökken a hőmérséklet. A jövő hét első fele lehet a tél eddigi leghidegebb periódusa, ekkor már számottevő talajfagy is kialakulhat, és a hideg a növényeket is nyugalomra inti – írták.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük