GyőrladamérKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

A Szigetközből irány a Balaton! – Erdőkön mezőkön keresztül vezetett a győrladaméri karatékák útja

Immár másodjára gyalogoltak le a győrladaméri Nagy Sándor Dojo Karateiskola sportolói és kísérőik a Balatonra. Voltak, akik hosszabb, mások rövidebb távra csatlakoztak a túrázókhoz, összesen huszonkilencen vettek részt a rendhagyó erőpróbán, a 155 kilométeres távot tizenegyen teljesítették. 

A győrladaméri iskola elől indult a Nagy Sándor Dojo Vándortábora, amelyen összesen huszonkilencen vettek részt. Komoly célt tűztek ki idén is: nyolc nap alatt gyalogoltak le a Magyar Tengerig. Nem először vállalkoztak a feladatra, ugyanis a koronavírusjárvány idején nyári edzőtábor gyanánt már megtették majdnem ugyanezt az utat, illetve egy korábbi évben két keréken is letekertek Győrladamértól a Balatonig, megkerülték a tavat, a Kis-Balatont, majd tekertek haza. 

A karateiskola sportolói és hozzátartozóik közül tizenegyen teljesítették a teljes, 155 kilométeres távot, közülük a legfiatalabb egy kilenc éves fiú, Szente Hunor volt. További hat résztvevő közel a teljes távon haladt végig.

A nyolcnapos túra teljesítését idén a hőség nehezítette, valamint a napi betervezett kilométerek után még egy-egy karateedzést is végigcsináltak a sportolók. Sőt, volt egy olyan nap, amikor dupla edzésen vettek részt, mert egy korábbi napon elmaradt az edzés. A résztvevőknek a meleg időjárás sem szegte kedvét, nagyon jó, családias hangulatban telt a rendhagyó erőpróba, amelynek útvonala Győrladamértól Győrújbarát érintésével Ugodon át Taljándörögdön és Kékkúton át vezetett.

Egy telefonos alkalmazás segítségével sikerült olyan biztonságos útvonalon haladnunk, ami a főútvonalakat javarészt elkerülte, erdészeti és gazdasági utakon, erdőkön-mezőkön-szántóföldeken keresztül vezetett az utunk

– tudtuk meg Nagy Kornéltól, a győrladaméri Községi Sportegyesület elnökétől, aki gyermekeivel, Dorkával és Benedekkel maga is megtette a teljes, 155 kilométeres távot, s szinte a teljes távon elkísérte őket felesége, Adrienn.

Mint mondta, az útjuk során számos látványosság mellett elhaladtak, megcsodálhatták például a döbröntei várromot, de a Kajárpéc határában található hatos-tölgy, vagy Ingó-kő mellett is elhaladtak.

A túra nyolcadik napján, amikor Ábrahámhegyre értek, elkezdett esni az eső, s a tó partján másodfokú viharjelzést adtak ki, ezért a fürdés elmaradt, a Balaton vize helyett a strandbüfé melletti fedett területen tartották meg a vándortábor záróedzését. A résztvevők egy oklevéllel és sok-sok élménnyel, valamint állóképességgel gazdagodva térhettek haza.

A karateiskola vezetője, Böcskey Zsolt már tervezi a következő kihívást, illetve három év múlva szeretnék teljesíteni a következő balatoni gyalogtúrát is.

Írta: Gondár Flóra

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük