KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Yamina az Év Dj-je 2022-ben

„Nem titkolt vágyam, célom volt egy szakmai elismerés, egy szakmai díj. Úgy érzem elértem mindent, vagy talán még többet is, mint amit valaha elképzeltem. Továbbra is maradok egy “ugráló bohóc” immár szakmai elismeréssel a kezemben” – osztotta meg közösségi oldalán a Dj, aki 2019-ben már bezsebelte az év mainstream dj-je címet.

Yamina egy korábbi interjúban elmondta, kezdetben napi 8 órát gyakorolt a DJ-pultban, hogy fejlődjön, de a díj elnyerésével sem „dől hátra”: a közönség számít rá ugyanúgy, s ő azon van, hogy teljes erőbedobással zenéljen.

– Számomra ez a csúcs, az elismerés terén legalábbis. Egy női dj titkon vágyik rá, hogy a szakma is elismerje, megbecsülje – fogalmazott, hozzátéve, nyolc és fél év munkájának gyümölcse érett be az díjjal.

– Nagyon szuper terveim, terveink vannak, ugyanis a jövőben nagyobb hangsúlyt kap Metzker Vikivel közös projektünk a TITS – osztotta meg a jövővel kapcsolatban az Év Dj-je.

A Floris TV korábban készített egy interjút a mosonmagyaróvári kötődésű Dj-vel. A beszélgetés az alábbi linken megtekinthető:

Fotóforrás: Yamina

További cikkek
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more
KÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Még 1 hónapig lehet jelentkezni a Boldogságóra Programhoz

A Jobb Veled a Világ Alapítvány 10 éve indította el a Boldogságóra Programot óvodák és…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük