A Krakovszki-ikrek a nemzetközi mezőnyben is bizonyították, hogy ígéretes tehetségek. A Nemzeti Kézilabda Akadémia korosztályos válogatott testvérpárja, a dunaszegi származású kézilabdás srácok meséltek portálunknak sikereikről, jövőbeli terveikről. Céljuk, álmuk, hogy eljussanak a bajnokok ligájáig és címeres mezt öltve mérettessék meg magukat a „nagyok” között.
A dunaszegi testvérpár Krakovszki Zsolt jobbszélső, Krakovszki Bence balszélső a NEKÁ-ban, a kézilabda NB1/B-ben felnőtt bajnoki aranyérmet szereztek csapatukkal és tagjai voltak a magyar válogatottnak, amely a portói Junior Európa-bajnokságon ötödik helyet szerzett. Az eredmények mögött komoly szorgalom, munka áll, a fiatal srácokat arról is kérdeztük, milyen áldozatokkal jár a sportoló-élet. A fiúk hétköznapjai komoly rendszer szerint zajlanak a balatonboglári akadémián: délelőtt egy erőnléti edzésen vesznek részt, ebéd után van egy kis szabadidejük, délután pedig következik még egy edzés. A hétvégéik javarészt mérkőzésekkel telnek.

– Nagy lemondásokkal jár az, hogy nem csak hobbiként kézilabdázunk. Olykor például jó lenne elmenni a haverokkal szórakozni, bulizni, sokszor hívnak minket, de mivel a hétvégéken általában mérkőzéseink vannak, azokra kell készülnünk és pihenni is kell előtte. A szezon június közepén zárult, tehát akkor indult a nyarunk, de június végén már kezdődött is az alapozás, a szezon előtti felkészülés a junior válogatott miatt – részletezte Bence, abban azonban egyetértettek ikertestvérével, hogy a sport szeretete és az elért eredmények kárpótolják őket mindenért. A srácok kiemelték, a szüleik még több áldozatot hoztak, és hoznak ma is, akik időt, energiát nem spórolva terelgetik, támogatják őket az úton, amin elindultak.
– Sokat köszönhetünk a szüleinknek – foglalta össze Bence. – A közelebbi mérkőzéseinkre mindig lejönnek, megnéznek minket, a távolabbiakat pedig élő közvetítésben nézik, szóval nincs olyan mérkőzés, amit követnének figyelemmel – vette át a szót Zsolti. A fiúk amikor csak tehetik, hazajárnak, de van, hogy havonta csupán egyszer adódik rá alkalmuk a mérkőzések miatt.

A Krakovszki-ikrek hatéves korukban találkoztak először a kézilabdával szülőfalujukban, ahol Kozma Adél és Kozma Bernadett voltak az edzőik. Ezt követően Győrben az Apor Vilmos Iskolában folytatták a kézilabdázást, Kovácsovics László edző szárnyai alatt. Jelenleg a balatonboglári Nemzeti Kézilabda Akadémia korosztályos válogatott játékosai, edzőjük Sótonyi László. A többlépcsős kiválasztási rendszerből fakadóan az akadémián a legtehetségesebb fiatalok csiszolhatják a képességeiket, ügyességüket.
– Minden gyerek álma, hogy első osztályban, címeres mezt ölthessen és a bajnokok ligájában, a legjobbak között megmérettesse magát. Ide szeretnénk eljutni egyszer. A legelső felnőtt gól után úgy éreznénk, minden áldozat kifizetődött – felelte Zsolti, amikor a jövőbeli céljaikról kérdeztük.
Bence arra, hogy milyen érzés testvérként, pláne ikertestvérként együtt játszani, azt válaszolta, jó, mert olyan kapcsolat van köztük, ami által sokkal jobban megértik egymást.
– Elég, ha egyikünk ránéz a másikra és rögtön tudjuk, mire gondolunk… – magyarázta Bence, majd hozzátette, ha külön játszanak, egymásért, a másik sikereiért jobban izgulnak, mint saját magukért.
Írta: Gondár Flóra
