HédervárKÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Több mint száz kilométert tesz meg apa és lánya két keréken az autistákért


Szani Ferenc és Zsuzsi Szombathelyről Mosonmagyaróvárra bicikliznek a hétvégén – a kezdeményezés célja, hogy felhívják a figyelmet az autizmusra és az autizmussal élők társadalmi integrációjának fontosságára . A jótékonysági eseményhez bárki csatlakozhat, aki kedvet érez hozzá és fontosnak tartja a célkitűzéseiket. Az adományokkal a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI és a szombathelyi Aranyhíd EGYMI autizmussal élő tanulóit támogatják.

Lapunknak Éder Etelka, a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI igazgatója beszélt a rendezvény részleteiről.

“Az ELTE Savaria Egyetemi Központ (SEK) a SegítéSEK programja keretében zajlik majd e jótékonysági közösségi esemény. A kezdeményezés célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az autisták köztünk élnek, hangsúlyozzuk, mennyire fontos az autista gyermekek és felnőttek társadalmi integrációja. Szeretnénk elérni, hogy a világ elfogadóbb és nyitottabb legyen irányukban” – kezdte Éder Etelka, igazgató.

Mint mondta, az összegyűlt adományokkal a mosonmagyaróvári Éltes EGYMI és a szombathelyi Aranyhíd EGYMI autizmussal élő tanulóit támogathatják a segítő szándékúak. A pénzt olyan eszközökre szeretnék fordítani, amelyek a diákok fejlesztése, nevelése szempontjából hasznosak, illetve a társadalmi integráció lehetőségeit bővítik.

“A mi iskolánk elsősorban informatikai eszközöket szeretne vásárolni, olyan tabletet, laptopot, amelyeken az autisták fejlesztésére alkalmas programok működtethetők” – tette hozzá.

“Szani és Zsuzsi apa és lányaként teljesítik kerékpárral a Szombathely – Mosonmagyaróvár távot a hétvégén. Május elsején, szombat reggel indulnak Szombathelyről, este Hegykőn pihennek és onnan indulnak vasárnap Mosonmagyaróvárra. Ez a segítő kezdeményezés egy évek óta jelenlévő szándék és gyakorlat Szaninál és Zsuzsinál, akik tavaly Hollandiában, a Tulipános Kertben kerekeztek, hogy családtagjuk autista csoportját támogassák” – tudtuk meg az igazgatótól.

A biciklisekhez bárki csatlakozhat, aki kedvet érez a bringatúrához, vagy azonosulni tud a kezdeményezés céljaival.

“Vasárnap délután 3 órakor találkozunk Héderváron a kastélynál Szanival és Zsuzsival, innen indulunk tovább Mosonmagyaróvárra. Várhatóan 5 és 6 óra között érkezünk meg az Éltes iskola udvarára. A résztvevőket szeretettel várjuk az udvaron egy rövid pihenőre, élménybeszámoló meghallgatására és frissítőre” – részletezte Éder Etelka.

Ahogy megtudtuk, meglehetősen széles támogatottságnak örvend a rendezvény, sokan a nemes cél mellé álltak. 

“Sok ígéretet kaptunk, mind anyagi, mind jelenlétbeli támogatásra, aminek nagyon örülünk, biztosan óriási élmény lesz, nagy esemény ez iskolánk életében. A célkitűzéseink megvalósításához a város önkormányzata, Mosonmagyaróvár cégei, de közéleti és civil szereplők is hozzájárulnak. Az ELTE Savaria Egyetemi Központ részéről Lenkai Nóra a projekt felelőseként, helyben pedig Ligeti László és Hegyi Attila, illetve más civil szervezők azok, akik sokat tesznek a rendezvény sikerességéért” – magyarázta az Éltes Iskola igazgatója.

https://www.facebook.com/watch/?v=775614920015412

További cikkek
DunaszegEseményekKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Programajánló - Induljunk madárlesre a Szigetközben és a megye több pontján szeptember utolsó hétvégéjén! 

A hétvégén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, amihez a Magyar Madártani és…
Read more
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük