DunakilitikoronavírusKÖZéletSzigetKÖZélet

A DuNatura Vendégház új attrakciókkal várja a látogatókat


A DuNatura Lekvár egy családi vállalkozás, amely közel 10 éve szolgálja ki a prémium minőségű lekvár rajongóinak igényeit. Mészáros József és felesége, Mészáros Józsefné Ilona mintegy három évtizede kezdett el zöldségekkel és gyümölcsökkel foglalkozni hivatásszerűen, ebből nőtte ki magát a ma működő vállalkozásuk.

„Egyedi termékeink mind kézzel készülnek, hozzáadott tartósítószer és adalékok nélkül.” – kezdte a beszélgetést József.

„A Dunakilitin található kis manufaktúránkban a lekvárokat konfitálással állítjuk elő, ami tulajdonképpen azt jelenti, hogy a gyümölcsöket nem főzzük 100 fokig, hanem 72 foknál üvegbe kerülnek.”

Ilona hozzátette, a minőségi lekvárok így beltartalmukat és ízvilágukat tekintve is olyan élményt nyújtanak, mintha az igazi gyümölcsbe harapna bele a vásárló.

A házaspár készítményeikkel számtalan nagyobb rendezvényen képviseltette már magát, nemrégiben részt vettek a győri Dunakapu téri piacon, illetve a dunaszegi Szigetközi Szatyor Vásáron is.

„Rendkívül fontos számunkra a környezettudatosság, és vásárlóinkat is ugyanerre szeretnénk ösztönözni.” – mondta Ilona.

„A hétvégi piacokon minden kedves vevő, aki saját kanállal kóstolta meg lekvárjainkat, a környezettudatos életmódot képviselte, és mi ezt azzal honoráltuk, hogy 10% kedvezményt adtunk a vásárlás végösszegéből. Ezen kívül természetesen az üvegeket is folyamatosan újrahasznosítjuk, a visszahozott üvegek után árengedményt is adunk.”

József és Ilona minden esetben igazodnak a vásárlói igényekhez, hiszen kizárólag azokat a készítményeket tartják meg hosszútávon, amelyek népszerűek és eladhatók, a kevésbé populáris termékek receptjét átalakítják és a keresleti elvárásokhoz igazítják.

Józsefék egy régóta dédelgetett álmukat váltották valóra, amikor 2014-ben megnyitották DuNatura Vendégházukat a Szigetköz szívében.

„Fontos feladatunknak tekintjük, hogy a hozzánk látogató vendégek megismerjék a minket körülvevő csodálatos világot, így a koronavírus tétlenségét maximálisan kihasználtuk.” – mesélte Ilona.

„A vendégházat teljesen felújítottuk, kifestettünk, dekoráltunk, valamint számos új programmal és attrakcióval készülünk azok számára, akik minket választanak a korlátozások feloldása után.”

Ilonáék többek között létrehoztak egy fajátékokkal teli gyermekjátszóházat, továbbá beszereztek négy, lábbal hajtható gokartot.

„Gokartjaink tökéletes módot biztosítanak arra, hogy a nálunk megszálló családok bejárják a környéket, amihez csupán a kerékpáros rend szabályait kell betartani.”

A négykerekűek használatát azonban a házaspár nem korlátozza csupán a Szigetközre, a járművek bérelhetők különféle rendezvényekre, így például Józsefék szívesen elszállítják őket gyereknapra, falunapra, vagy akár vállalati napokra is.

A DuNatura Vendégház lábbal hajtható gokartjaival bárki bejárhatja a Szigetközt.
További cikkek
KÖZéletKÖZösség

A sport szellemiségével dolgozna Mosonmagyaróvárért

Április 6-án időközi választást tartanak Mosonmagyaróváron a 2. számú egyéni…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvár

Innovatív fejlesztések Mosonmagyaróváron

A Széchenyi István Egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre az Albert…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincs

Ízletes kis titkok üvegbe zárva

A DuNatura Lekvár Manufaktúra több mint egy évtizede képviseli a természetes ízek iránti…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük