EseményekJánossomorjaKÖZéletKÖZkincsSzigetKÖZélet

Szegedi Katalin mesevilága – Álomszerű alkotások a galéria falain

Egyenesen Helsinkiből érkezett a tárlat Jánossomorjára, amely január végéig megtekinthető a Glázer-Kozma Galéria falain. A neves illusztrátor, Szegedi Katalin műveiből nyílt „Szívem java” című kiállítás a művész szubjektív válogatása, amely három évtized alkotómunkájának gyümölcse.

Közel száz gyermekkönyvet illusztrált, de saját kötetei is megjelentek már. A szürreális képi világot megalkotó, kollázstechnikával is dolgozó illusztrátorral, Szegedi Katalinnal nemrégiben a jánossomorjai Glázer-Kozma Galéria kiállításmegnyitóján találkozhatott a közönség, ahol a jó hangulatról a RizikóFaktor zenekar gondoskodott.

A január végéig megtekinthető tárlat képei az elmúlt három évtized munkájának eredményei, Katalin „szíve csücskének legféltettebb zugából”. Katalin kollázstechnikával is dolgozik, bevallása szerint ha talál valami szép tárgyat, azt elrakja, s később valamelyik képének alkotórésze lesz. Így vált Tündér Lala szárnya szitakötőszárnyból, de az Egyiptomból hozott szkarabeuszbogár is megtalálta már a meséjét. Mint mondja, ötéves korában fogalmazódottt meg benne, hogy ”mesekönyvrajzoló” szeretne lenni, egy Andersen-könyv rajzai inspirálták.

Katalin képei könnyen felismerhetőek alkotójuk egyedi stílusáról, álomszerű, lágy világukról, a képek egyszerre tűnnek véletlenszerűnek, mégis mindennek megvan a tökéletes helye.

Az illusztrátor maga is írt gyermekkönyveket: a Lenka és a Palkó című érzékenyítő mesekönyvpáros a Csimota Kiadó gondozásában jelent meg. A két kötet előzménye egy olaszországi, velencei workshop volt, melynek keretében Katalin olaszul írta meg az első Lenka-sztorit, és ott is rajzolta meg a sorozat első képeit. Az alkotó tollából még olyan további kötetek születtek meg, mint A kocsonyakirályfi vagy az Álomcirkusz.

Gyakran dolgozik együtt Boldizsár Ildikóval, akivel egy hullámhosszon vannak, kiemelendő az Amália álma című kötet, legutóbb pedig a Fekete Világkerülő Ember meséi jelent meg gyümölcsöző alkotómunkájuk eredményeként. Katalin ezeket tekinti eddigi pályája csúcspontjának, amelyek közül kedvenc története Amália álma, ezt annyira szépnek találja, hogy minden egyes alkalommal elérzékenyül, mikor olvassa. Mint mondja, régóta vágyott ennek a kötetnek a megfestésére, a történetfolyam teljesen újragondolva került az olvasók elé a Magvető Kiadó gondozásában.

Katalin alkotás közben mindenkitől elzárkózik, férjével Balatonfőkajáron laknak, ahol rendszeresen nyitott műhelyeket, vásárokat is tart a művész. A képeket január végéig tekintheti meg a közönség a galéria nyitvatartási idejében, de művészi nyomatok, naptárak és könyvek is megvásárolhatók.

Írta: Gondár Flóra

További cikkek
KisbajcsKÖZélet

„Sokkal több minden köt össze minket, mint amennyi elválaszt” – Kézfogásokból születő hidak Magyarország és Törökország között

A török ebru művészet, a magyar gyökerek és a kultúrák közötti párbeszéd egyszerre…
Read more
KÖZélet

Pályázati aktualitások gazdálkodóknak

Az elmúlt hetekben több, a gazdálkodókat érintő pályázati és szakmai aktualitás jelent…
Read more
KÖZélet

Amikor a segítség valóban emberközeli – így dolgozik a mosonmagyaróvári Család- és Gyermekjóléti Központ

Családi konfliktusok, gyermeknevelési nehézségek, válások vagy krízishelyzetek – a…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük