KÖZéletMosonmagyaróvár

Online könyvkölcsönzés a koronavírus idején – Előre egyeztetett időpontban átveheti az olvasni kívánt könyvet a Huszár Gál Városi Könyvtárnál


Az olvasó embernek a járvány sem szab határt. Jól példázza ezt a Huszár Gál Városi Könyvtár akciója, ami már a tavaszi nehéz időszakban is színt vitt az olvasók hétköznapjaiba. Nagy népszerűségnek örvend az „online kölcsönzés”, melynek keretében a könyvtár munkatársai – a járványügyi előírások betartása mellett – előzetesen megbeszélt időpontban átadják a kölcsönözni kívánt köteteket a látogatóknak a könyvtár bejáratánál.

Bevált módszer

Pázsit Mariannával, a Huszár Gál Városi Könyvtár szakmai vezetőjével beszélgettünk a távkölcsönzés mikéntjéről. Az intézményvezetőt arról is kérdeztük, honnan ered a kezdeményezés ötlete.

– A járványhelyzet első hullámakor huzamosabb ideig zárva kellett tartanunk, így először május elején indítottuk el ezt a szolgáltatást, ami akkor hét héten át (a tilalom feloldásáig) biztosította a kölcsönzést. Ez a módszer akkor kiválóan működött, ezért a mostani bezárás alkalmával is egyértelmű volt, hogy ismét az „online kölcsönzés” lép életbe. (Kormányrendelet értelmében november 11-től a könyvtárak 30 napig nem látogathatóak.) – részletezte a városi könyvtár vezetője.

– A körülményekhez alkalmazkodtunk és kialakítottuk ezt a rendszert, hogy a járványügyi előírásokat betartva legalább ilyen formában hozzájussanak olvasóink a dokumentumokhoz. Olvasóink kéréseit e-mailben, Messengeren, telefonon, valamint az olvasói katalógusban (https://hgk.opac3.monguz.hu), félretételi kérésként várjuk. A dokumentumok (könyv, CD, DVD, hangoskönyv) összekészítése után telefonon egyeztetünk az átadás időpontjáról, amely a könyvtár bejáratánál valósul meg.  A kölcsönözni kívánt dokumentumok átvétele mellett egyúttal visszahozásra is van lehetőség – magyarázta Pázsit Marianna.

Lényeges az időpont betartása

– A dokumentumok kiadásához illetve visszavételéhez kialakított idősávokat (Hétfő: 9-16, Kedd-Péntek: 9-18, Szombat: 9-12) negyedóránként osztottunk be, az olvasóink ezek közül tudnak választani konkrét időpontot, amely számukra megfelelő.

Az előzetes időpont egyeztetése azért fontos, hogy egyszerre ne tartózkodjon több olvasó a bejáratnál.

A könyvtár munkatársai a megbeszélt időpontban átadják a kölcsönzött dokumentumokat az olvasóknak.


Nemcsak könyvtár, találkozási hely is

– Abban mindannyian egyetérthetünk, hogy könyvtárunk nem csupán kölcsönzőhely hanem: találkozási pont, a tanulás, kutatás és kikapcsolódás helyszíne, hírlapolvasó, kiállítótér, rendezvények színtere és egész egyszerűen egy közösségi tér. Sajnos most ezekről mindannyiunk biztonsága érdekében le kell mondanunk, de a kölcsönzésről nem. Kollégáink a nehéz helyzetben is mindent megtesznek, hogy olvasóinkhoz eljuthassanak a kívánt dokumentumok – magyarázta Pázsit Marianna. A fogadtatással, korábbi tapasztalataikkal kapcsolatban elmondta: az előző időszakban is nagy népszerűségnek örvendett ez a szolgáltatás olvasóik körében és ezúttal is nagyon örülnek a lehetőségnek. Nagyon sok kedves és köszönő szót kapnak tőlük, amiért hálásak. 

– A könyvtárosok számára nagyszerű érzés, hogy igény van ránk és sokan keresnek minket. Kéréseiket a szolgáltatás visszavonásáig (tehát a könyvtár látogatási tilalmának feloldásáig) folyamatosan várjuk – fogalmazott a könyvtár vezetője.

Az olvasás menedék is

– Elmerülni egy jó könyvben – évszázadok óta ez az egyik legjobb recept, ha valaki szeretne egy kicsit kikapcsolni, egy kicsit megfeledkezni a problémákról. De azért szerencsére elmondható, hogy nemcsak egy ilyen nehéz időszakban, hanem mindig van igénye az embereknek a könyvtárra, a könyvekre, illetve a könyvek mellett a filmekre, folyóiratokra, hangoskönyvekre, amelyeket nálunk szintén megtalálnak. Állományunk gyarapításánál és kialakításánál mindig törekszünk az olvasói igények kielégítésére, hogy a felnőttek és a gyermekek is egyaránt megtalálják a számukra megfelelő dokumentumot, legyen szó tanulásról, kutatásról, vagy szórakozásról – részletezte Pázsit Marianna.

Mint megtudtuk, a kölcsönzés feltétele alapvetően az érvényes beiratkozás, viszont ha valaki még nem olvasója a könyvtárnak, de szeretne élni az „online kölcsönzés” lehetőségével, azt is megoldják. Ebben az esetben a leendő olvasót arra kérik, hogy adjon egy e-mail címet, ahova elküldhetik a beiratkozáshoz szükséges adatlapot, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb információkat.

A kiadásra váró könyvek itt pihennek, míg nem érkeznek értük.


Tudnivalók az online kölcsönzésről:

A dokumentumok elvitele és visszahozása kizárólag előzetes időpont egyeztetés után lehetséges, hogy kerüljék a tömeges jelenlétet. 

A kölcsönzéshez érvényes beiratkozás szükséges (ha valaki nincs beiratkozva a könyvtárba, kérik vegye fel a kapcsolatot az intézménnyel).

Javasolják, hogy a kérés előtt tájékozódjanak online katalógusból (OPAC-ból) az alábbi címen: https://hgk.opac3.monguz.hu . Az OPAC-ból történő félretétel, előjegyzés továbbra is működik. 

A dokumentumok hosszabbítása szintén az OPAC-ban, telefonon, emailben vagy Messengeren is lehetséges.

A maszk használata a könyvtár bejáratánál is kötelező!

Az érdeklődők az alábbi elérhetőségeken kaphatnak bővebb információt:

E-mail:  hgkmovar@hgkmovar.hu  

Telefon: +36 96/555-563

Messenger:  facebook.com/hgkmovar

További cikkek
KÖZéletKÖZösség

A sport szellemiségével dolgozna Mosonmagyaróvárért

Április 6-án időközi választást tartanak Mosonmagyaróváron a 2. számú egyéni…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvár

Innovatív fejlesztések Mosonmagyaróváron

A Széchenyi István Egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre az Albert…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincs

Ízletes kis titkok üvegbe zárva

A DuNatura Lekvár Manufaktúra több mint egy évtizede képviseli a természetes ízek iránti…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük