2022.06.26.

SzigetKÖZélet média

Négyévszakos látogatóközpont épül Dunaszigeten


Jövő tavasszal nyithat a négyszázötven négyzetméteres látogatóközpont a Dunaszigeti Ökoparkban, amelyben akvaterrárium, akvapónia és csillagvizsgáló is helyet kap majd. A Pisztráng Kör elnöke, Fűzfa Zoltán lapunkat beavatta, milyen különleges élmények várják a látogatókat majd a központban, amelyben tavasszal a belső munkálatokat végzik a szakemberek.

Az eddigi tavasztól őszig tartó időszak helyett immár télen-nyáron várhatják az érdeklődőket a Dunaszigeti Ökoparkban épülő kétszintes épületben, ezért különösen nagy lépés ez a Pisztráng Kör Egyesület számára.

Kétszintes központ határokon átívelő program segítségével

– Régi álmunk valósul meg a négyévszakos látogatóközpont megépülésével, hiszen így az egész év során lehetőségünk van környezeti nevelési programokkal várni a látogatóinkat. A 450 négyzetméter alapterületű központ állandó és időszakos interaktív kiállításoknak ad majd otthont, olyan műhelyek működhetnek majd itt, amelyeknek középpontjában a Szigetköz és a Duna áll – magyarázta Fűzfa Zoltán.

Kiemelte, hogy a környezetbarát működtetésű központban olyan témák is terítékre kerülnek majd mint a biodiverzitás, de a fenntartható háztartással kapcsolatos foglalkozásokat is terveznek. A létesítmény január folyamán megkapta a tetőszerkezetet, jelenleg a benti munkálatok zajlanak.

“Jövő év tavaszán szeretnénk megnyitni a nagyközönség előtt a központot.”

A sokszínű élővilág bemutatása lenyűgöző terekben

A kétszintes központ földszintjén 250 négyzetméteren interaktív kiállítással fogadják majd a látogatókat. Egy akvaterrárium és egy akvapónia is helyet kap, ahol különböző halfajokat és vízkultúrás növényeket szemlélhetnek meg az érdeklődők. Az emeleten egy lepkeház és egy multifunkciós terem is kialakításra kerül, ahol játszhatunk majd öko társasjátékot, valamint művészeti tárlatoknak adhat helyet, és előadások, műhelyfoglalkozások lebonyolítására is alkalmas lesz.

Ahogyan a Pisztráng Kör elnöke fogalmazott: igyekeznek úgy kialakítani a programokat, hogy a család minden tagja megtalálja a saját érdeklődésének megfelelő elfoglaltságot: bepillanthatunk az ökoháztartás titkaiba, például a szappankészítéssel vagy a gyógynövényfeldolgozással is megismerkedhetnek az arra nyitott látogatók.

Aki szeretne, tud majd fával, agyaggal is dolgozni egy asztalosműhelyben, ahol madár-és denevérodú készítésére, illetve rovarhotel, fülbemászólakás barkácsolására nyílik majd lehetőség.

Kifejezetten kisgyerekek, óvodáskorúak számára kialakított installációkkal is készülnek: a díszletek a kicsiket a törpék, sellők, manók világába kalauzolják majd.

A nyeregtető találkozásánál egy csillagvizsgáló is kialakításra kerül, ahonnan közelebbről is megvizsgálhatjuk a Jupiter és Szaturnusz gyűrűit, valamint a csillagképeket.

Fűzfa Zoltán elképzelése szerint a külső környezet és a belső tér együttesen működhet majd.

A projekt egy szlovák-magyar határon átívelő pályázatnak köszönhetően, mintegy 630 ezer eurós támogatásból valósul meg.

Megosztom: