koronavírusKÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Mosonmagyaróvári vendéglátóhelyek elszánt küzdelme a pandémia idején


A vendéglátó szektor hatalmas pofont szenvedett el a novemberi járványügyi korlátozások bevezetése után, a legtöbb étterem és kávézó átállt a kiszállításra. Sörös Anna, a Malom Cafe üzletvezetője, Leitner Krisztián, a Nábob Étterem tulajdonosa és Csalló Gábor, a Gaben Étterem, Borbár&Vinotékából próbálják tartani a lelket dolgozóikban.

A koronavírus második hulláma óriási nyomást gyakorolt a vendéglátóiparra, a novemberben bevezetett járványügyi rendelkezések alapján az éttermek és kávézók kizárólag elviteles formában tarthatnak nyitva, fogyasztó vendégek az üzlethelyiségben nem tartózkodhatnak. A szektor résztvevői emberfeletti erővel próbálják túlélni a kialakult helyzetet, alkalmazkodóképességük és kitartásuk elengedhetetlennek bizonyult a néhány hónapja tartó gigászi küzdelemben. A mosonmagyaróvári vendéglátás néhány meghatározó képviselőjével beszélgettünk a témáról.

A Malom Cafe évek óta a helyi közösségi élet egyik központi színtere, a pandémiás intézkedések nagy dilemmát eredményeztek számukra. Sörös Anna üzletvezető megkeresésünkre elmondta, hogy novemberben teljesen átálltak az elviteles kiszolgálásra, megváltozott ételkínálatukkal és kedvező ajánlataikkal minden nap a vendégek rendelkezésére állnak.

„Célunk és küldetésünk a kezdetek óta a nagyszerű kiszolgálás, a szépen elkészített kávé, az ízletes ételek.” – mesélte Anna.

„Mindig nagy hangsúlyt fektettünk arra, hogy a vendégekkel egy barátibb, személyesebb kapcsolatot alakítsunk ki, a fő profilunkba nem igazán tartozott bele a kiszállítás. Ennek ellenére maximális lendülettel láttunk neki ősszel a szükséges teendőknek, pincérjeink és szakácsaink száz százalékos támogatásával és közreműködésével.”

A drasztikusan csökkent óraszámok és a módosított munkaköri teendők eleinte nagy kihívást jelentettek az ott dolgozók részére, azonban idővel kialakult egy új, működő rendszer.

„Alkalmazottjainknak lelkesen, szó nélkül teszik a dolgukat, a pincérek egyben diszpécserek, futárok és baristák is lettek, továbbá az ételek mellé kedves üzeneteket is csomagolnak.” – részletezte Anna.

„Meglévő dolgozóinknak a lehető legtöbb munkaórát próbáljuk adni, ezért többen vették át a kiszállítási feladatokat, igazából abból őrlünk, ami van. Kicsit kezd halványulni a remény, de mi rendületlenül kitartunk, és bízunk benne, hogy rövidesen újra ki tudunk nyitni rendesen.”


A Nábob Étterem számára az egyik legnagyobb nehézséget a rendezvények hiánya okozza. Leitner Krisztián tulajdonos portálunkkal megosztotta, hogy a korlátozások bevezetése előtt hétvégi forgalmuk számottevő részét a születésnapok, ballagások, esküvők szervezése jelentette, ezek nélkül az átlagos bevételük nagyjából a felére esett vissza.

„A törvényi rendelkezésekhez igazodva ételeinket kiszállítjuk, illetve elvitelre elkészítjük, azonban a menünk és az étlapunk is változott.” – tudtuk meg Krisztiántól.

„A napi menünk valamivel egysíkúbb lett, valamint az étlapunkon is lényegesen kisebb a választék. Nagyon fontos volt megtenni ezeket a lépéseket költségkompenzáció szempontjából, mivel így jelentősen kevesebb árut kell tárolnunk, és a selejt mennyisége is visszaesett az elmúlt hetekben.”

A beosztottak munkaórái nagymértékben csökkentek a Nábob Étteremben is, egy pincérük beállt teljesidős futárnak, és csak az ételkiszállítással foglalkozik.


Csalló Gábort, a Gaben Étterem, Borbár&Vinotéka tulajdonosát valamivel talán kedvezőbb helyzetben érte a koronavírus, mivel évek óta elérhető náluk a klasszikus ételkiszállítás, így új beruházásra ezzel kapcsolatban nem kellett költeniük. Mint Gábortól megtudtuk, az online ételrendelés és asztalfoglalás az étterem internetes oldalán régóta működik, és ez az utóbbi hónapokban, bár még csak minimálisan, de megerősödött.

„Az online rendelési platformunk egy speciálisan erre a célra kialakított rendszer.” – hangsúlyozta Gábor.

„Úgy gondolom, rengeteg üzleti lehetőség rejtőzik ebben, de Magyarországon még nem terjedt el rendesen, az emberek szívesebben adják le rendelésüket telefonon keresztül.”

Gábor szerint a fejlődési szándék alapvetően létezik a fogyasztókban, viszont a koronavírus első hullámából tanulva az emberek sokkal óvatosabbak, ha pénzköltésről van szó.

A Gaben Étterem hagyományos menüszolgáltatással és redukált étlappal áll a vendégek rendelkezésére elviteles formában a weboldalukon vagy Netpincéren keresztül, a vinotéka nyitvatartását és működését pedig a korlátozások nem befolyásolták. 

További cikkek
DunaszegEseményekKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Programajánló - Induljunk madárlesre a Szigetközben és a megye több pontján szeptember utolsó hétvégéjén! 

A hétvégén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, amihez a Magyar Madártani és…
Read more
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük