KÖZéletSzigetKÖZélet

Limonádéból kutyaeledel: a gyepmesteri telep négylábúit ajándékozták meg a lányok

Orosz Petra, Kerényi Emma, Kerényi Lilla, Hegyi Jázmin és Orosz Dorka a gyepmesteri telepre látogattak, hogy felajánlják a limonádéárusításból befolyt összeget és egy zsák tápot a négylábúaknak.


A Bányász utcai bálon limonádéárusításból befolyt összeget és egy zsák tápot a lányok a gyepmesteri telep kutyáinak adományoztak a hétvégén. Mint mondták, csupán véletlen egybeesés, vagy talán mégsem az, hogy éppen az állatok világnapján látogattak el a telepre, hogy megajándékozzák a kutyusokat.

Szívet melengető módon „költötték el” a limondádéárusításból befolyt összeget a Bányász utcai lányok: a város gyepmesteri telepén lakó ebek megsegítésére ajánlották fel a pénzt, emellett egy zsák kutyatáppal is meglepték a négylábúakat. 

Légrádi Balázs gyepmester elmondta, nagyon örül annak, hogy a lányok már most, ennyi idősen is így a szívükön viselik az állatok sorsát. Mint mondta, nagyon hálásak a gyerekeknek és szüleiknek egyaránt, remélik, állatvédő utánpótlásukat nevelik a gyerkőcök személyében. 

Oroszné Koronczi Katalin, két adományozó kislány, Petra és Dorka édesanyja elmondta, idén már másodszor rendezték meg a Bányász utca bálját, ami mindkét alkalommal remek hangulatban zajlott. A kislányok kitalálták, hogy ezúttal többféle limonádét is árusítanak majd az utcabálon, jó móka lesz.

“Amikor valaki megkérdezte tőlük, hogy mit vesznek majd a bevételből, fagyit, vagy esetleg pizzát rendelnek, akkor rám nézett a lányom és kicsit félszegen azt mondta, ők már megbeszélték a lányokkal és ha nem gond, kutyusoknak adnák a befolyt összeget” – mesélte Katalin.

Onnantól adott volt, hogy Balázsékhoz visszük az adományt, hiszen a Menedék Állatvédő Alapítvány révén ismerjük őket, ahogy tudjuk, támogatjuk is őket. Állatbarát család vagyunk, a kutyusunkat, Zsömit is a gyepmesteri telepről hoztuk haza pár éve, mellette több befogadott állatunk is van itthon.

Annak örülök, hogy a lányok teljesen maguktól találták ki, hogy így segítenek a kutyusoknak. Ezek szerint valamit jól csinálunk – mondta mosolyogva az anyuka. Hozzátette, már egy héttel korábban készültek kivinni az adományt, csak közbejött valami, ezért most vasárnap mentek ki a gyepmesteri telepre. Utólag jutott eszükbe, hogy éppen az állatok világnapja volt aznap – de talán mégsem véletlen, hogy ezen a napon jutottak el a négylábúakhoz.

További cikkek
DunaszegEseményekKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Programajánló - Induljunk madárlesre a Szigetközben és a megye több pontján szeptember utolsó hétvégéjén! 

A hétvégén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, amihez a Magyar Madártani és…
Read more
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük