KÖZéletKunszigetSzigetKÖZélet

Közösségi tér átadó-ünnepség Kunszigeten


2020. július 31-én került átadásra az a közösségi tér Kunszigeten, mely egyszerre nyújt sportolási és kikapcsolódási lehetőséget a helyi iskola diákjai számára.  

Az ünnepségen jelen volt dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is, aki köszöntőjében elmondta:

„Kunszigeten újabb és újabb fejlesztések valósulnak meg a felnövő generáció érdekében. Nemrég újult meg teljesen az iskola, ma pedig már az udvar elkészültét ünnepelhetjük. Külön öröm számomra, hogy a sok számtalan sport-tevékenységnek helyet adó közösségi tér kapuin belül olyan kis kertek, magaságyások is fogadják a gyerekeket, ahol az iskolaidőn túl is, szinte észrevétlenül gyarapíthatják tudásukat, s ápolhatják a növényeket. Úgy tanulhatnak, szerezhetnek újabb és újabb információt a környezetismeretről, biológiáról, hogy közben önfeledten játszanak.”

Kiemelte: Kunsziget képviselő-testületének mindig van előremutató elképzelése, közös akarata, s ebből nagy sok mindent meg lehet valósítani, ahogy ezt a folyamatos példák is mutatják. Gratulálok munkájukhoz!

Lendvai Ivánné, Kunsziget polgármestere hangsúlyozta:

Nagyon nagy esemény a mai, Kunsziget község és az oktatás életében, mert az egészség a legfőbb dolog, amelyért folyamatosan tennünk kell!

A településvezető külön megköszönte dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési  képviselőjének kiemelkedő támogatását, mivel a beruházás a Vidékfejlesztési Operatív Program keretében valósult meg. További támogató volt a projekt során a Pannónia Kincse Leader Egyesület és a Belügyminisztérium. A fennmaradó összeget pedig Kunsziget Község Önkormányzatának költségvetése biztosította.

Németh Zoltán, a Győr-Moson-Sopron Megyei Önkormányzat elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy minden fejlesztés, ami Kunszigeten megvalósul csak olyan úton lehetséges, ha közös összefogással, közös munkával tesznek érte. Ehhez nemcsak a kormány támogatására, hanem a helyi önkormányzat munkájára is elengedhetetlenül szükség van, mely Kunszigeten megyei szinten is példa értékű és Nyugat-Európai színvonalú.

Horváth Gyula, a Pannónia Kincse Leader Egyesület elnöke arról beszélt, hogy minden esetben olyan településeket tudnak támogatni, ahol igény van fejlesztésre, tervezésre, újításokra. Ebben Kunsziget községe élen jár, amelyhez csak gratulálni lehet! Pannónia Kincse Leader Egyesület kiemelt célja a vidék minden szereplőjének, településeinek, civil szervezeteinek, vállalkozásainak támogatása. Kiemelten segítik a projektek megvalósulását a pályázatok elindításától a kivitelezéseken át az elszámolásokig.  A mai átadóval kapcsolatban megjegyezte: 

„Ha egy gyermek ilyen igényes környezetben tud felnőni, akkor az az egész életére kihatással lesz.”

A hivatalos köszöntők után a Kunszigeti Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola diákjai nagy örömmel vették birtokba az új teret, ahol egy táncprodukciót is bemutattak a nagyobbak a jelenlévők számára.  A kisebbek verset szavaltak, majd kezdetét vette az összes sportlétesítmény kipróbálása. Jó volt látni a gyermekek önfeledt örömét ezen az iskolaudvaron, ahonnan valószínűleg egyikük sem szívesen megy majd haza tanítás után. 

Forrás: valasztokerulet.drnagyistvan.hu

Fotók: Bánhegyi István

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

1 Comment

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük