HédervárKimleKÖZéletKÖZlekedésLébényMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Ezek az útszakaszok újulnak meg a vármegyében

Fotó: Magyar Közút Nonprofit Zrt.

A Magyar Közút Nonprofit Zrt. a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program részeként Győr-Moson-Sopron vármegyében a „Közlekedésfejlesztés Győr-Moson-Sopron megyében III.” című projektet. Több útszakasz újul meg 1,801 milliárd forintos támogatás segítségével valósítja meg. Lássuk a listát.

„A felújítás részeként a szakemberek gondoskodnak a meglévő burkolat profilmarásáról, a szükséges helyeken a teljes pályaszerkezet cseréjéről, ezt követően kiegyenlítő réteg majd a teljes felületen aszfalt kopóréteg és új padka épül. Sor kerül a KRESZ táblák cseréjére, illetve új tartós burkolati jelek festésére” – tájékoztatott a Magyar Közút Nonprofit Zrt.

Az alábbi útszakaszok újulnak meg a projekt részeként vármegyénkben:

  • a 1401-es jelű Győr-Mosonmagyaróvár összekötő út 1,6 kilométeres szakasza
  • a 8528-as jelű Rábcakapi-Lébény összekötő út közel 1,1 kilométeren
  • 2,1 kilométeren a 8417-es jelű Tét-Lébény összekötő út
  • a 82123-as jelű Töltéstava bekötő út 0,8 kilométeres szakasza
  • Hédervár és Kimle között az 1403-as út 1,3 kilométeren.

A beruházások megvalósulását követően nő a forgalombiztonság és nagymértékben javul az út szolgáltatási színvonala. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. bízik abban, hogy a gondozásában megújuló országos közút minden közlekedő megelégedésére szolgál majd, a térségben pedig betölti a neki szánt szerepet, biztosítva ezzel a térségi központok, óvodák, iskolák, munkahelyek, intézmények gyorsabb, biztonságosabb és kényelmesebb elérését

– fogalmaz az útkezelő társaság.

Hozzátették: a közbeszerzési eljárás során kiválasztott kivitelezőnek a beruházó Magyar Közút Nonprofit Zrt. a munkaterületet átadta, a fejlesztés 90 napot vesz igénybe.

További cikkek
KÖZéletKÖZösség

A sport szellemiségével dolgozna Mosonmagyaróvárért

Április 6-án időközi választást tartanak Mosonmagyaróváron a 2. számú egyéni…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvár

Innovatív fejlesztések Mosonmagyaróváron

A Széchenyi István Egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre az Albert…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincs

Ízletes kis titkok üvegbe zárva

A DuNatura Lekvár Manufaktúra több mint egy évtizede képviseli a természetes ízek iránti…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük