KisbodakKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Egyszülős családok figyelem – Vár a Szigetköz!

Gyermekeiket egyedül nevelő szülők nyarát igyekszik megkönnyíteni a Bejárható Utazások nevű csapat és a Kisbodaki Vízi Kultúrház. A felnőttek és gyerekek jelképes összegért járhatják be kenukkal a Duna kisbodaki mesés ágrendszerét és ismerhetik meg a szigetköz természeti kincseit most csütörtökön.

„Anyukák, apukák, ez most a Ti délutánotok! Ha egyedül nevelitek a gyermekeket és már nincs ötlet, mit csináljatok, gyertek el egy rövid vízi kirándulásra, Kisbodakra” – szerepel a felhívás a csütörtöki program Facebook-eseményénél.

Miről szól a program?

Klemecz Henrik, a Kisbodaki Vízi Kultúrház szakmai vezetője és a Bejárható Utazások nevű csapat idén nyáron is szeretnék támogatni a gyerekeiket egyedül nevelő szülőket azáltal, hogy jelképes összegért, családonként 1000 forintért szerveznek számukra vízitúrát július 27-én, azaz most csütörtökön, délután.

Tavaly tartottuk meg ezt a programot először, nagy sikerrel. Nemrég egy egyedülálló szülő ismerősöm érdeklődött, hogy idén is lesz-e ilyen alkalom. Mivel van rá igény, lesz. A cél az, hogy segítsünk azoknak a felnőtteknek, akiknek egyedül kell beosztaniuk a nyári szünidőt a gyerekeik számára, ami mind anyagilag, mind szervezésileg nagy terhet ró rájuk, és mostanra talán kezdenek ki is fogyni az ötletekből. Itt ők is kikapcsolódhatnak, hiszen képzett túravezető fogja vezetni a csoportot és legalább ezen a napon nem kell gondolkodniuk, hogy hova menjenek a gyerekkel

– magyarázza Klemencz Henrik.

Hova menjünk, ha eveznénk?

A túrázók csütörtökön (07.27) délután kettőkör találkoznak a Kisbodaki Vízi Kultúrház udvarán. Ott lesz lehetőség azutóval parkolni, illetve a felszerelést is itt kapják meg a jelentkezők, akik egy pici séta után vízre is szállhatnak.

Hány éves kortól ajánlott?

A Dunán aztán a mozgásból, a sportból is kivehetik a részüket a gyerekek. A szervezők kisméretű evezőlapátokkal is készülnek, illetve a korábbi tapasztalatok alapján a hat-hét évesek meglehetősen ügyesen tudják, akár már első alkalommal is hajtani a hajókat. 

Utánozzák a kicsik a szüleiket. Nyugodtan evezhetnek ők is, de az sem baj, ha elfáradnak. Nincs korhatár megkötés, volt már három éves túrázónk is, aki nagyon jól érezte magát, szóval egyáltalán nem csak nagyoknak szól a meghívás. Azt gondolom, a szülők tudják, hogy mennyit bír a gyerekük és mi való nekik. Itt csak az a fontos, hogy mindenki végig tudja ülni a kirándulást, ami körülbelül két-három óra hosszú lesz

– magyarázza az ötletgazda.

A túra a résztvevők igényeihez is igazodik

Az útvonalat biztonságos tizenkétszemélyes családi kenukkal fogják megtenni a résztvevők, de a táv még változhat annak függvényében, hogy hány gyerek érkezik majd a csapatba. Nagyjából úgy lehet tervezni, hogy délután ötkor kötnek ki a kenuk, ami után a szomszédos kempingben lesz lehetőség fagyizni, vagy a kisbodaki vendéglőben vacsorázni, ha valaki még a hazaút előtt megpihenne kicsit a mozgás után.

Ha jelentkezni szeretnénk

A programra előzetesen a sziasztok@bejarhatoutazasok.hu e-mail címen lehet jelentkezni.

A túrával a Bejárható Utazások csapata szeretné meglepni és segíteni a gyermekeiket egyedül nevelőket, ezért erre a programra csak nekik áll módjukban jelentkezni. A túra díja technikai jellegű.

Amire még figyelnünk kell!

Délután nincs annyira meleg, ezért ezt az időpontot választottuk. Javaslom, hogy készüljetek azért a nap ellenei védekezésre, illetve hozzatok magatokkal innivalót, teát vagy vizet, esetleg kis szendvicset. Ha korábban érkeznétek meg, érdemes sétálni egyet a Duna-parton és megnézni Kisbodakot! A környék és az egész túra is rengeteg szépséget tartogat a számotokra

– ad még néhány jó tanácsot zárásul Klemencz Henrik.

Aki mindenre is gondol

Henriket szigetKÖZélet oldalra írt cikkek által ismertem meg – kezdi a szerző. – De azóta számtalan témában találkoztam már vele. Hol vízitúrákat szervez, hol másoknak segít, máskor pedig betelepülőként a helyi értékeket igyekszik megmenteni.

Mindezt amellett teszi, hogy egy iskolában dolgozik, tehát például a szigetközi tájszótár megalkotására és hasonló projektjeire a szabadidejét áldozza fel.

Nagy szervező, hiszen néhány nap alatt összehoz egy komplett családi délutánt, vagy épp a tanáraikon át a tanulókat igyekszik meggyőzni az evezés és a szigetközi táj szépségéről, értékéről. 

Nagyszerű dolog, ha valaki tevékeny tud lenni, ha nekiáll azzal foglalkozni, ami érdekli és ez nem csak őt mozdítja ki a hétköznapi mókuskerékből, de biztos vagyok benne, hogy sok-sok fiatalt és időset is, akiknek remek alternatívát kínál programjai és példamutatása által egyaránt a tévézés, unatkozás, mobiltelefon nyomkodás helyett. Remélem, hogy akik megismerik, akár csak a cikkek által, inspirációt merítenek ahhoz, hogy miként is használják fel saját szabadidejüket.

Írta: Kamocsai Rita

További cikkek
KÖZbensőKÖZélet

Gyerekkel elindulni – Mit tehetünk szülőként a veszekedésmentes reggeli készülődésért?

Tegye fel a kezét, akinél gyorsan és mosolygósan indul minden hétköznap reggel a gyerekekkel!
Read more
DarnózseliKÖZéletSzigetKÖZélet

Nem az a Tiéd, amit megeszel, hanem ami felszívódik

Milyen nehézségekkel kellett korábban és kell ma megküzdenie egy vállalkozónak? Mi egy…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárNagybajcsNagybajcs

Neves személyek évfordulói - Január, február

Kétszáz évvel ezelőtt, 1824-ben az Esztergom melletti Szenttamáson születettBeöthy…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük