2021.10.15.

SzigetKÖZélet média

Csodás próbatételek az Aranyalma Mesekertben

Sudárné Zsóka és Morvai Zoltán a győrújfalui birtokon az Aranyalma Mesekert egyik állomásánál.


Nemrégiben nyitotta meg kapuit Győrújfalun, a Sudár-birtok területén az Aranyalma Mesekert. A program szakmai vezetője Mátai Enikő meseterapeuta. A kertben türkizkék meseládikókat találunk, melyek segítségével különböző próbatételeken keresztül járhatunk be egy önismereti utat a természetben.

Mátai Enikő a Kincskereső Meseterápiás módszert képviseli, aki szociálpedagógiai végzettséggel rendelkezik. 14 évig szociális területen tevékenykedett egy nagy múltú karitatív szervezetnél, ahol eleinte önkénteskedett, aztán munkatárssá vált. Később intézményvezető lett, ahol fiataloknak kínáltak drogprevenciós szolgáltatásokat.

A mese- és művészetterápia akkoriban is közel állt már Enikőhöz, mint mondta, munkája során is találkozott vele drogrehabilitációs intézményekben, és látta jótékony hatásait.

A szakember 2018 óta tart meseterápiás foglalkozásokat, mind egyéni, mind csoportos formában. Úgy fogalmazott, kevesen tudják, hogy a mesék alapvetően felnőtteknek íródtak. A történetek segítségével magunk is komoly önismereti utat járhatunk be. A mesék mélyebb tartalmai közelebb vihetnek bennünket céljaink feltérképezésében, elérésében, de lelki egészségünk megőrzésében is szerepük lehet. A meseterapeuta kismamák számára is tart foglalkozásokat, amelyek kimondottan az anyaságra, az arra való felkészülésre fókuszálnak.

Mátai Enikő meseterapeuta, a program szakmai vezetője.

Termékeny találkozás

– Sudár Zsókával, a Sudár-birtok vezetőjével egy véletlen folytán találkoztunk, s ő nyitott volt az általam képviselt mesék világára. Ebből a találkozásból szép lassan együttműködés született: miután részt vett egy foglalkozásomon, meghívott a birtokra mesélni.  A „Mesél a kert” alkalmainkat közösen tartjuk Zsókával. Én mesélek egy történetet, ő pedig a mesében szereplő növényekhez kapcsolódóan adja át a tudását. A foglalkozásokat általában a szabadban, a Négy Tölgyfa körül, a patak közelében tartjuk, ha az időjárás engedi. A mese és a gyógynövények jól állnak egymásnak, szinte átkarolják egymást, így összeadódnak a pozitív hatások – magyarázta Enikő.

A Noszvaji Meseút vezetője, mint Tündérkeresztanya

– Tavaly augusztusban szakmai látogatást tettem a Noszvaji Meseúton. Korábban már felvettem a kapcsolatot Tátrai Vandával, a Meseút vezetőjével (Boldizsár Ildikó tanítványa, Metamorphoses Meseterapeuta), akivel szoros együttműködés alakult ki. A Noszvaji Meseút vezetője az Aranyalma Mesekert Tündérkeresztanyja, más nyelven szakmai mentora lett. 

A koncepciók hasonlók egymáshoz, hiszen ládikók rejtik itt is a meséket. Noszvajon a településen keresztül halad a Meseút, nálunk a birtokon. Itt természetközelibb az élmény: egy patak, gyógynövénykert és erdősáv szegélyezi utunkat egy magánbirtokon, ahol biogazdálkodás folyik – részletezte a meseterapeuta. 

Kisalföldi mesék grúz és indiai történetekkel fűszerezve

Enikő elmondta, hogy hobbija a bútorfestés, így adta magát, hogy ő fogja lefesteni és dekorálni a ládákat, ezáltal a munka ezen kreatív részét is ő végezte. Az titok, hogy a ládák milyen meséket rejtenek.

– Mikor kinyitjuk a ládákat, azok a meglepetés erejével hatnak– tudtuk meg Enikőtől. Ahogy meglátjuk a ládák belsejét, nemcsak az apró részletek tárulnak elénk, hanem a mesét elolvasva indul be a fantáziánk, belső képeink is ilyenkor aktiválódnak. Minden történethez kapcsolódnak kérdések és próbák. A kérdések önmagunkhoz és egymáshoz vezetnek. Az állomásokon próbák is várják a látogatókat, amelyek hol viccesek, hol elgondolkodtatóak. Az állomásokhoz összesen hét próba kapcsolódik.

– Jelenleg hat állomása van a Mesekertnek, melyek közül négy szigetközi mesét rejt, így a helyi vonatkozású történeteket is megismerhetik az ide érkezők (pl. a tündérek és halászok világa). Emellett olvasható még egy grúz és egy indiai történet is. Ezeknek a szimbolikája és a tematikája illik a koncepcióba – tájékoztatott az Aranyalma Mesekert állomásairól a meseterapeuta. Jelenleg előzetes bejelentkezés alapján látogatható a program. Időpontot foglalni telefonon, vagy a Birtok Facebook oldalán lehet. A látogatók a megérkezéskor egy kulcsot kapnak a ládákhoz és egy mesebeli térképet tartalmazó útlevelet is. Amennyiben sikeresen végigjárják a tanösvényhez hasonlóan kialakított útvonalat, oklevéllel ajándékozzák meg őket.

Egyénileg vagy családdal is remek program lehet a mesekertbeli látogatás, egy önismereti út. A meséket mindenki a saját szintjén fogadja be, így kicsiknek és nagyoknak más-más élményt adhat. 

A későbbiekben közösségekre, cégekre is számítanak. Nemsokára egy pedagógusokból álló csoport is érkezik majd csapatépítés céljából, de táborozó gyerekcsoportok is bejelentkeztek már a nyárra. 

Megosztom: