Augusztus 20-án délelőtt tartotta Dunakiliti Község Önkormányzata hagyományos Szent István napi megemlékezését, mely ünnepen az új kenyeret is megszentelték. Az idei megemlékezésen dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője mondott ünnepi beszédet.
„Augusztus 20-án Szent István napját, államalapításunk napját, Magyarország születésnapját köszöntjük!”
– emelte ki a miniszter.
A tárcavezető az ünnepi szentmisén elhangzott szentlecke szavaira hivatkozva folytatta beszédét: “A bölcs mindig kősziklára építi a házát.” Milyen szerencse, hogy bölcs királyunk volt, aki olyan alapokat rakott le, melyek ezer év után is itt tartanak bennünket. Erőt adnak a kultúránkban, a hagyományainkban, viseletünkben, táncainkban, dalainkban, melyek mind olyan értékek, melyek egy nemzetté, magyarrá tesznek bennünket. Ezt ünnepeljük ma!”
Nagy István kitért arra is, hogy „ma is megvannak a feladataink, felelősségeink.”
Feladatként emelte ki, hogy ma is tovább kell építeni a hazát arra az alapra, amit elődeink több, mint ezer éve leraktak.
Kiemelte: Minden generációnak megvan a feladata és felelőssége ahhoz, hogy a következő generáció is helyt tudjon állni!
Augusztus 20.-a, Szent István napja mellett az új kenyér és egyben a hálaadás ünnepe is. Egy agrárminiszter egyik legfontosabb bejelentése ilyenkor, hogy termett elegendő búza, az ország kenyere biztosítva van – mondta Nagy István, aki a továbbiakban a kenyér üzenetére hívta fel a figyelmet.
Hangsúlyozta: A búzaszemek önmagukban elperegnek egymás mellett. Ugyanúgy, ahogy az egy-egy településen élő emberek is elélnek egymás mellett. Ám, ha összefognak, közösséget alkotnak, akkor hasonlóan a kenyérhez – ahogy a megőrölt búzából, kovászból és vízből –, szerves egységgé áll össze.
Dunakiliti nagy értéke, hogy egységes közösséget képes alkotni, szerves egységként tartja össze a település lakosságát.
Kovács Andor Tamásné, Dunakiliti polgármestere is köszöntötte a megjelent érdeklődőket, majd átadta a Dunakilitiért Díjat, melyet idén Bieber Istvánné Egyed Mária részére ítélt oda a község képviselő-testülete.
Fotók: Bánhegyi István