A nap esszenciájaKÖZéletSzigetKÖZélet

A hétvége (2023.03.4-5) esszenciája

Tűzoltóság létesül a a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Saját létesítményi tűzoltóságot létesít a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren a Budapest Airport – közölte a társaság pénteken az MTI-vel.

A repülőtér tűzoltóságát jogszabályváltozás miatt októbertől a fenntartónak kell biztosítania – indokolták a különleges elvárásoknak megfelelni képes, nagy létszámú állomány felállítását, amely a katasztrófavédelemtől veszi majd át a feladatot.

Ennek költségét bizalmas üzleti információnak tekintik, így erről nem nyilatkoztak.

A Budapest Airport Európa egyik legjobban felszerelt repülőtéri tűzoltóbázisát ígéri. Munkájuk nélkülözhetetlen a forgalom fenntartásához, de a légikikötő épületeinek tűzvédelmét is ők fogják biztosítani, a riasztástól számított 3 percen belül a repülőtér bármely pontjára oda kell érniük – tették hozzá.

A parancsnokság létrehozását megkezdték, a csapatot a Budapest Airport tűzoltóparancsnoka irányítja majd. A csatlakozók a közlemény szerint versenyképes juttatási csomagra és stabil munkakörnyezetre számíthatnak.

Miniszterelnökség: kedden szünetel az okmány- és járműügyintézés

Uniós rendszerátállás miatt szünetel az okmány- és járműügyintézés március 7-én, kedden – tudatta a Miniszterelnökség közleményben az MTI-vel.

Európai uniós informatikai átállás miatt az ország valamennyi kormányablakában szünetel az okmány- és járműügyintézés, az okmányirodák pedig zárva tartanak március 7-én, kedden.

A Schengeni Információs Rendszer új verziójának üzembe helyezése miatt a kormányablakokban ezen a napon nem intézhetők például a személyi igazolvánnyal, lakcímkártyával, jogosítvánnyal, útlevéllel, diákigazolvánnyal kapcsolatos ügyek, illetve többek között a gépjármű forgalmi engedély, forgalomból való kivonás és forgalomba helyezés ügyintézése is szünetel.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe

Azt az ajánlatot tettem a fiataloknak, hogy lépjünk szövetségbe, csatlakozzanak egy olyan haderőhöz amely a bátrak hadereje – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Facebookon vasárnap közzétett videóban.

A miniszter hangsúlyozta az MTI szerint: a magyar haderő eszközrendszerében is megújul: új szárazföldi eszközök, új légvédelmi és légierős eszközök érkeznek.

„Arra kértem a magyar fiatalokat, abba a szövetségbe hívtam őket, hogy csatlakozzanak egy olyan közösséghez, amely adja az összetartozás örömét, a kiképzettség önbizalmát, az életen át tartó barátokat, társítva egy nagyon komoly és versenyképes juttatási rendszerrel. Várunk mindenkit a magyar hadseregbe, mert mi készen állunk. Te is készen állsz?” – fogalmazott a miniszter a videóban. Hozzátette: ez a nemzet ezer éve itt él a Kárpátokban, és nemzeti erényünk, a bátorság példáját mutatta sok száz éven keresztül.

Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a videóban arról beszélt, hogy a Magyar Honvédségnél elkezdődött a fiatalítás, várják a friss erőt, éppen ezért egy egész éves, elsősorban a fiatalokat toborzó kampányba kezdenek.

Míg a baloldal leépítette a haderőt, addig Magyarország mostani kormánya megbecsüli a katonákat és modern hadsereget épít. Ez különösen fontos, hiszen a veszélyek korát éljük, a szomszédunkban háború dúl, a békéhez pedig erő kell – tette hozzá Nyitrai Zsolt.

Hornung Ágnes: stratégiai cél a tehetségek támogatása

A kormány egyik fő stratégiai célja a tehetségek támogatása, a 14 éve létrejött Nemzeti Tehetség Program révén évente 300-350 ezer fiatalt segítenek, eddig összesen 19 ezer pályázatot díjaztak közel 33 milliárd forint értékben – mondta el Hornung Ágnes, a Kulturális és Innovációs Minisztérium családokért felelős államtitkára vasárnap az M1 Ma este című műsorában.

Hornung Ágnes hangsúlyozta, hogy idén a nehézségek ellenére is a tavalyihoz hasonló összeggel járul hozzá a programhoz a központi költségvetés, 4,3 milliárd forinttal, emellett pedig bárki felajánlhatja adója egy százalékát erre a célra. Az elmúlt 14 évben az adófizetők 17,5 milliárd forinttal támogatták a programot, ami nagyon nagy segítség volt – jelentette ki az államtitkár.

Hozzáfűzte, ez az úgynevezett „második egy százalék”. Az a négyjegyű szám pedig, amit a Nemzeti Tehetség Program támogatásához be kell írni, 1823, „az egyik legnagyobb magyar tehetség, Petőfi Sándor születési éve” – fogalmazott Hornung Ágnes.

Közölte: a támogatásra bárki jelentkezhet, minden területről várják a tehetséges fiatalokat, 8-tól 35 éves korig. Személyek ösztöndíjakon keresztül kaphatnak közvetlen támogatást, de köznevelési intézmények, egyházi és civil szervezetek is jelentkezhetnek. A pályázat tavasszal nyílik meg, harminc nap áll majd rendelkezésre a jelentkezéshez – idézi az MTI Hornung Ágnest.

Magánszemélyek az Év Tehetsége Díjra és a Start-programra pályázhatnak, az intézmények pedig olyan támogatást nyerhetnek el, amiből ők támogathatják a tehetségeket változatos formában – fejtette ki az államtitkár. Hozzátette, idén különösen várják az intézmények jelentkezését, hiszen nagyon fontos, hogy a fiataloknak legyenek segítői, „a közösségek még inkább ki tudják hozni belőlük a tehetséget”.

Hornung Ágnes kitért arra is, hogy az idei fővédnök Boros Misi, a 19 éves, Junior Prima díjas zongoraművész és „fantasztikus személyiség, aki nagy lelkesedéssel vállalta el” a fővédnökséget.

Az államtitkár felhívta a figyelmet két olyan díjra, amelyek pályázata március 10-én zárul le. Ezek a Bonis Bona-díj a kiemelkedő tehetséggondozó pedagógusok számára, és a Tehetségbarát Önkormányzat díj. A Bonis Bona – a nemzet tehetségeiért díj négy kategóriában adható: életműdíj, valamint tehetségek felkutatása, -gondozása illetve -fejlesztése kategória. Az elsőhöz egymillió forintos, a másik háromhoz négyszázezer forintos pénzjutalom jár.

A reptéren indított pálinka kóstoltató kampányt az Agrármarketing Centrum

Hazánkban vendégeskedő külföldiek számára indított egy hónapos pálinka népszerűsítő kampányt az Agrármarketing Centrum. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren található Heinemann Duty Free Skycourt üzletében nem csak megízlelhetik, de hazautazás előtt meg is vásárolhatják a hungarikumot. A forgalmas légikikötőn keresztül naponta több tízezer ember távozik és érkezik, így ideális helyszín, hogy az utazók megismerhessék és meg is kóstolhassák nemzeti italunkat. 

A 2023. március 31-ig tartó kampány során négy hétvégén kóstolhatják Magyarország legtüzesebb italát a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér vámmentes zónáján áthaladók. A promóció célja, hogy az utazóközönség megismerhesse, megkóstolhassa és igény esetén meg is vásárolhassa nemzeti italunkat. A kóstoltató pultnál négyféle ízzel ismerkedhetnek az arra járók, és amennyiben kedvet kapnak hozzá, szuvenírként vagy akár saját részre vehetnek is néhány palackkal. 

A kóstoltatás a következő időpontokban lesz még elérhető: 

  • Március 10-12. 10:00-20:00 
  • Március 17-19. 10:00-20:00 
  • Március 25-26. 10:00-20:00 

A magyar pálinkát 2004-ben nyilvánította eredetvédetté az Európai Unió, 2008-ban pedig az ún. pálinkatörvény szabályozta, milyen kritériumok szerint lehet egy alkoholos italt pálinkának nevezni. Ennek értelmében a pálinka olyan gyümölcspárlatot jelent, amelyet Magyarországon termesztett vagy vadon termett gyümölcsből készítettek, valamint cefrézését, lepárlását, érlelését és palackozását is Magyarországon végezték. Fontos követelmény még, hogy az italt legalább 37,5%-os alkoholtartalommal kell palackozni és semmilyen módon nem lehet ízesíteni, édesíteni vagy színezni, leszámítva a hordós és gyümölcságyas érlelést. A pálinkát 2013-ban vették fel a hungarikumok közé. 

További cikkek
KÖZéletKÖZösség

A sport szellemiségével dolgozna Mosonmagyaróvárért

Április 6-án időközi választást tartanak Mosonmagyaróváron a 2. számú egyéni…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvár

Innovatív fejlesztések Mosonmagyaróváron

A Széchenyi István Egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre az Albert…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincs

Ízletes kis titkok üvegbe zárva

A DuNatura Lekvár Manufaktúra több mint egy évtizede képviseli a természetes ízek iránti…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük