Mosonmagyaróváron, Moson városrészből bejelentés érkezett, hogy napok óta nem látják az egyik ingatlan lakóját. A helyszínre érkező állatvédőket és a hatóságokat áldatlan állapotok fogadták, harmincöt macskát találtak az elhagyott, romos ingatlan területén. Szörnyű körülmények között, mérhetetlen bűzben a Menedék Állatvédő Alapítvány önkéntesei kitartó munkával délutántól egészen éjszakába nyúlóan mentették, szállították a macskákat. Jelenleg az állatok rendőrségi lefoglalás alatt állnak, tulajdonosuk lemondott róluk, feljelentés történt állatkínzás vádjával.
Süly Dalma, a mosonmagyaróvári állatvédő alapítvány kuratóriumi tagja elmondta: átmenetileg az egyik állatszerető civil garázsában szállásolják el a rossz egészségügyi állapotban lévő macskákat, de a neheze csak ezután jön. Állatvédő, átvevő szervezetek, illetve magánemberek jelentkezését várják, akik a cirmosoknak a gondját viselnék, aztán pedig majd örökbefogadókra lesz szükség.

Jelenleg – egyéb lehetőség híján – ketrecekben tudják csak elhelyezni az állatokat, ami hosszú távon nem megoldás, tehát már akár egy cicus átvétele, átmeneti vagy tartós befogadása is nagy segítség lehet. Az alapítvány hálás a Szurkolók az Állatkínzás ellen – Győr csapatának azonnali segítségéért. Cikkünk írása közben a zsejkepusztai Tierschutz Projekt Ungarn e.v. átvett hét állatot, illetve a MacskAngyal Cicamentő Alapítvány Sopron jelezte, hogy átvenne tíz cicust a mentett csapatból.

A harmincöt legyengült macska ellátásához komoly anyagi segítségre lenne szükség, hiszen az olyan általános használati tárgyak mint az eledel és az alom mellett az állatorvosi költség is magas. Aki anyagilag támogatná Menedék Állatvédő Alapítványt, a 58600252-10025114 számlaszámon tud segíteni, a közleménybe beírva: MACSKAMENTÉS. Akár egy kis összeg is jól jöhet a macskatársaságnak, hiszen az elhanyagolt állatok rehabilitásához bolhairtó szerekre, féreghajtókra és gyógyszerekre is szükség van.
Az anyagi hozzájárulás mellett tárgyi adományokat is hálával fogadnak, szükség lenne felületfertőtlenítő szerre, kézfertőtlenítőre, gumikesztyűre, macskaalomra, alomtálcára, alomlapátra, jó minőségű általános és gasztrointesztinális macskaeledelre, vitaminokra, hasfogó szerre, takarókra, rongyokra. Ventillátorokra is szükség van, hogy csökkentsék a hőséget.
Fotók: Menedék Állatvédő Alapítvány
