koronavírusKÖZéletSzigetKÖZélet

532 álmot teljesít idén karácsonykor a Példa egyesület

A Példa egyesület munkatársai, Haller Mária és Dallos Tamás (a képen balra) a mindennapi termékek mellett élményekkel is megajándékozzák a szerényebb körülmények között élő gyerekeket.


A szigetközi Példa egyesület angyalkái hamarosan elkezdik a karácsonyi ajándékosztást a rászoruló gyerekek számára. A szervezet több éve végzi segítő munkáját, idén decemberben több mint félezer álmot sikerül valóra váltaniuk, melyek között szerepelt színes ceruza, plüss unikornis, de laptop is.

A Példa Egyesület a Szigetközi Gyermekekért 2017-ben jött létre egy olyan baráti társaságként, akik a szerényebb körülmények között élő gyerekeken keresztül próbálnak segíteni a környékbeli családokon, példát mutatva nekik és szűkebb környezetüknek. 

Deé Rita alapító elnök megkeresésünkre elmondta, hogy a mára 32 taggal rendelkező karitatív szervezet nem pénzbeli, hanem természetbeni adományokkal támogatja a rászoruló családokat. Olyan megszokott termékekre kell itt gondolni, amelyekre mindenhol szükség van csecsemőkortól egészen a kamaszkorig. A tartós élelmiszer, ruha, tisztálkodási szerek, tisztítószerek, játékok, bútorok, iskolaszerek adományozása mellett azonban valami egészen másra is számíthatnak a „példás” gyerkőcök.

„Igyekszünk élményt adni a tárgyi felajánlások mellett, amit a kis szívükben el tudnak tárolni”. – tudtuk meg Ritától.

„A generációs problémák is nehezítik ezeknek a gyerekeknek a mindennapjait, sokszor beszűkült élettérben laknak a szülők szűkős anyagi háttere miatt. Próbálunk olyan új impulzusokat, élménymorzsákat adni, amiket másképpen nem tudnak megtapasztalni. Rendszeresen szervezünk kirándulásokat, vittük már őket színházba, cirkuszba, kézművesfoglalkozásokat bonyolítunk le, vagy az is megtörtént már, hogy házhoz jött a fodrászunk a mosonmagyaróvári Családok Átmeneti Otthonában, ahol új frizurát kaptak az ott lakók.”

A kialakult vírushelyzet a Példa Egyesület munkáját is nagyban átszervezte, több olyan eseményt nem tartanak meg idén, ami az adventi időszakban meghatározó lenne a gyermekek vágyainak teljesítésében.

Elmarad a mosonmagyaróvári Bolyai-iskolával közös szervezésű édességgyűjtés, valamint a Mikulás buli, illetve a karácsonyi ünnepség megrendezésére sem lesz lehetőség. Azonban adományozás szempontjából az advent minden évben csúcsidőszaknak számít, járvány ide vagy oda.

„Az ünnepek közeledtével az emberek próbálnak valamiféle jócselekedetet végrehajtani, mind magánszemélyként, mind cégként. A társadalmi összefogás jó példája, hogy a pandémia ellenére idén 532 kívánságot tudunk teljesíteni, rövidesen elkezdjük a karácsonyi álmok szétosztását és házhozszállítását önkénteseink segítségével.” – jegyezte meg Rita.

„Ezenkívül megtartjuk a szokásos élelmiszerosztásunkat december közepén, valamint most zajlott le virtuális karácsonyi vásárunk, mely tulajdonképpen egy adventi adománygyűjtés a nehézsorsú szigetközi gyermekekért.”

Rita kiemelte, hogy abban is szeretnének példát mutatni a közösségnek, hogy nem csak az ünnepi időszakban fontos a szociális felelősségvállalás: „Nagyon hálásak vagyunk minden támogatónak, aki bármilyen formában hozzájárul egyesületünk működéséhez és segíti az arra rászorulókat, viszont nagyon szívesen fogadjuk a felajánlásokat az év minden napján. Nagyon jó érzés tudni, hogy nem vagyunk egyedül.”

Hogyan segíthetünk?
-A www.peldas.hu internetes oldalon pénzbeli támogatás formájában segíthetjük a nélkülöző szigetközi gyerekeket.
-Természetbeni adományokra az adománygyűjtő ponton van lehetőség, amely most a Rózsa Bútorházban található Mosonmagyaróváron.
-A „példás” csapat munkáját nagyban segíti az a számos önkéntes, akik rendben tartják a majd’ 100 négyzetméteres raktárukat. Elsősorban nyugdíjasokról van szó, de minden korosztályú volontőr támogatását szívesen fogadják.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük