KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Tizenöt éve futnak a Struccok Mosonmagyaróváron – országos versenyek, bajnokságok dobogóin sokszor álltak már


A futás bármikor elkezdhető, nincs korhoz kötve. A legfontosabb a fokozatosság. Kezdjük pár perccel, akár közben belesétálva is. Amíg nem tudunk fél órát egyfolytában futni, addig csak lassan, ne a sebesség legyen a fontos, hanem a távolság. Előbb alap állóképességet kell fejleszteni, gyorsítani majd utána – fogalmazott Kelemen Attila a Strucc Futóklubból.

Az egyesület közel tizenöt éve alakult Mosonmagyaróváron, s azóta sikerült országos szinten ismertté válniuk: a Szigetköz Félmaraton különböző távjain évente ezer fő fölötti nevező szokott indulni.

Család és munka mellett edzenek

Kelemen Attila kiemelte, jelenleg harminckettő a taglétszámuk, de szívesen fogadják azokat is, akik elfogadják a klub értékrendjét.

“Amatőr sportolók vagyunk, annak örülünk a leginkább, hogy sportolhatunk, ez mindennél fontosabb. Mindenki munka, család mellett végzi a testedzést. Mosonmagyaróváron van két Év Sportolója címünk, voltunk az év sportegyesületese is. Országos versenyek, bajnokságok dobogóin is álltunk már sokszor” – sorolta Attila.

Hozzátette: az idei Szigetköz Félmaratont a járvány miatt halasztják: szeptember 13-án tartják meg. Több mint ötszáz nevezőnk volt a halasztáskor, ebből kilenc futó lépett vissza az időpont módosítás miatt – tudtuk meg.

Félmaraton akár heti három edzéssel

Egy félmaratonira szokták mondani, hogy a legyőzhető távolság. Ez szinte bárkinek elérhető, aki hajlandó heti két-háromszor egy órát testedzésre fordítani. A neheze ez után jön. Ha olyan sportversenyt szeretnénk teljesíteni, ami meghaladja a két-két és fél órát, ahhoz már sokkal több és tudatosabb edzések kellenek. Itt már belépnek egyéb kiegészítő tevékenységek, erősítés, nyújtás, keresztedzések és a legfontosabb a frissítés, táplálkozás.

Lehet valaki fizikálisan tökéletesen felkészült, de ha nem tud a versenyen frissíteni az például egy ironman versenyen nem fogja meglátni a célvonalat. Klubtagjaink közül több mint tízen rendelkeznek másfél órán belüli félmaratonnal, sokan teljesítettek maratonit és kilenc ironmanünk is van – sorolta Attila, aki szerint a futás az egyik legegyszerűbb mozgásforma, szinte az emberek génjeibe van kódolva. 

“Már pici gyermekkorban kialakul, később pedig mindenki eldöntheti, hogy milyen mértékben szeretné művelni. Nem kell hozzá sok felszerelés, sportpálya, edzőterem, bárhol, bármikor lehet futni. A futás népszerűsége töretlen, nyolc-tíz évvel ezelőtt az aszfaltfutás, a félmaratonok és maratonok íveltek felfelé nagyon, manapság pedig inkább a Spartan jellegű akadályokkal megtűzdelt futóversenyek és a terepfutás hódít” – tájékoztatta a szigetKÖZéletet Kelemen Attila.

Kilenc Ironman

A Strucc Futóklubnak – mint elhangzott – kilenc Ironmane van. Ők már teljesítettek egybe 3,8 kilométer úszást, 180 kilométert kerékpároztak, majd lefutott egy 42 kilométeres maratoni távot.

Kelemen Attila elmondta, hogy a triatlon sokban különbözik a futástól:

Összetett multisport, úszás, kerékpár és futás együttese. Három sportágat kell edzeni, nagyon időigényes, több anyagi ráfordítás szükséges a felszerelésre, az edzésekre, a versenyek nevezési díjai sokszorosát képezik a futóversenyeknek. Egy ironman nagyon magas szintű állóképességet igényel, a három sportág mellett még sok egyéb összetevője van, ez már életforma is – emelte ki.

Attila szerint az immunrendszer erősítéséhez – a jelenlegi koronavírusos helyzetben pedig főleg – nagyon javasolt a mozgás a szabadban, különösen a futás. 

„Mindenki tartsa be a hatóságok javaslatait, utasításait. Bátran mozogjunk jelenleg is, de ne csoportosan, hanem egyedül” – tanácsolja a sportolni vágyóknak.

További cikkek
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more
KÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Még 1 hónapig lehet jelentkezni a Boldogságóra Programhoz

A Jobb Veled a Világ Alapítvány 10 éve indította el a Boldogságóra Programot óvodák és…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük