KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Négy hely, ahol újra edzhetünk Mosonmagyaróváron


A koronavírus okozta veszélyhelyzetben nem csak a szállások, éttermek, fürdők és szalonok zártak be országszerte, hanem a legtöbb konditerem is. Nem történt ez máshogy városunkban sem, az elmúlt két hónapban konditermi edzésre Mosonmagyaróváron sem volt lehetőség. Ez azonban az utóbbi másfél hétben változott, több városi edzőterem is kitárta kapuit a vendégek előtt. Így ismét készülhetünk a remélt balatoni vagy agárdi strandolásra és jó formában látogathatjuk majd az óvári és a lipóti termált is.

1. Cutler Gym Mosonmagyaróvár

Május 4-én újra nyitott a Cutler, május 11-étől pedig a terem nyitvatartása a következőképpen alakul:

hétfőtől péntekig reggel 6 és este 9 óra között,
szombaton reggel 7 és délután 3 óra között nyitva,
míg vasárnap zárva tart.

Időkorlát nincs, bejelentkezés pedig nem szükséges, így az edzeni vágyók bármikor látogathatják a termet a nyitvatartási időben. A befagyasztott bérleteket nem egységesen, hanem egyéni kérések szerint indítja újra a terem vezetése.

2. ROB Gym Mosonmagyaróvár

A ROB GYM április 16-án kitárta kapuit az edzésre és fittnesre vágyók előtt. A teremben bejelentkezés és időkorlátozás nincs, azonban a vendégek nagy létszáma esetén a személyzet korlátozhatja a belépést.

Hétfőntől péntekig reggel 6 és este 10 között,
szombaton reggel 9 és este 6,
vasárnap pedig reggel 7 és délután 3 között látogatható a terem.

3. Energy Fitness Club

Az Energy is ismét nyitva áll az épülni-szépülni vágyók számára. A terem május 7-én nyitott meg újra, a felfüggesztett bérleteket is ettől a naptól érvényesek ismét.

A terem hétköznapkon reggel 8 és este 8,
szombaton reggel 8 és délután 5 között látogatható,
vasárnap pedig zárva tart.

Időkorlát és előzetes regisztráció nincs, a pultban csak palackos italok fogyaszthatóak.

4. Botond Fitness

A Botond április 27-től bejelentkezés és időkorlát nélkül, hagyományos nyitvatartási rend szerint látogatható.

A terem hétköznapokon reggel 6 és este 9,
hétvégén pedig reggel 7 és délután 3 óra között látogatható.

A befagyasztott bérleteket a Botondban is csak egyéni kérésre indítják újra. A pultban kiszolgálás nincs, kizárólag edzeni lehet.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük