KÖZélet

Kiemelt fejlesztési térség lett a Szigetköz

Fotó: Divós József

A kormány döntése értelmében a Szigetköz kiemelt fejlesztési térséggé vált. A döntés célja a térség hosszú távú, fenntartható fejlesztése, az élhetőség javítása és a gazdasági potenciál erősítése – hangsúlyozta dr. Nagy István, agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője.

A képviselő tájékoztatása szerint a kiemelt státusz lehetőséget teremt arra, hogy a térségben összehangolt fejlesztések valósuljanak meg. Jelenleg több területen is folyamatos beruházások zajlanak: útfelújítások és útépítések, kerékpárút-hálózat fejlesztése, három jelentős iskolai beruházás, valamint óvodai és bölcsődei férőhelybővítések vannak folyamatban. A térség gazdasági életét érintő fejlesztések közé tartozik a Dunakiliti Konzervgyár megújulása is, amely új tulajdonossal és fejlesztési tervekkel folytatja működését.

Az alsó-szigetközi települések számára kiemelt jelentőségű az ivóvíz-ellátási rendszer fejlesztése, amely mintegy 12 ezer ember ellátásbiztonságát javítja. Emellett előkészítés alatt áll az új szigetközi elkerülő út megépítése, amely alapvetően változtathatja meg a térség közlekedési lehetőségeit és az ott élők mindennapjait. A közeljövőben, a tavaszi időszakban fontos útfelújítás kezdődik a Halászi–Püski útszakaszon is, amely régóta várt beruházás a térség közlekedői számára.

A fejlesztések jelentős részét különböző pályázati források biztosítják. Az aktív turisztikai fejlesztések keretében 1,53 milliárd forint érkezett a térségbe kerékpárútvonalak kialakítására, vízi turisztikai infrastruktúra fejlesztésére és új tanösvények létrehozására. Az ELO DELTA ZÖLD Energia Szigetközbe program révén 3,38 milliárd forint áll rendelkezésre 34 település és hat civil szervezet számára épületenergetikai korszerűsítések megvalósítására. A TOP Plusz Program „Élhető települések” pályázatai további, több mint 2 milliárd forintnyi forrás elérését teszik lehetővé a térség önkormányzatai számára.

A fejlesztések célja a természeti értékek megőrzése mellett a fenntartható fejlődés biztosítása. A térség turisztikai szerepét erősíti Mosonmagyaróvár is, amely Szigetköz kapujaként fontos funkciót tölt be. A város termálfürdője az idegenforgalom egyik meghatározó eleme, fejlesztése kormányzati támogatással kiemelt, stratégiai célként szerepel.

Forrás: kisalföld.hu

További cikkek
KÖZélet

Technológiai innováció a Pannon-Magnál

Jelentős mérföldkőhöz érkezett Mosonmagyaróváron a Pannon-Mag-Agrár Kft. Nagyszabású…
Read more
KÖZélet

A legfontosabb cél nem az érem, hanem hogy a gyerekekből olyan felnőttek váljanak, akik az élet bajnokai lesznek

A Kodomo Sportklub Mosonmagyaróváron kínál sportolási lehetőséget kisgyermekek és fiatalok…
Read more
KÖZélet

Óriási fejlődésen mentek át az elmúlt néhány évben a települések

A térségünk folyamatosan fejlődik. Ennek mindenhol jól látható jelei vannak. A fejlődés…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük