A korábban Mofém Katona József Művelődési Házként ismert kultúrotthon újra régi pompájában tündökölhet hamarosan. A korábban magánkézben, meglehetősen rossz állapotban lévő kultikus épületet mintegy félmilliárd forintból újították fel, hogy esküvők, konferenciák, koncertek vagy előadások helyszínéül szolgálhasson. A rendezvényház nevét a szomszédos Lajta-parti sétány ihlette.
66 évvel ezelőtt, 1954. november 7-én nyitotta meg kapuit a nagyközönség előtt a Mofém Katona József Művelődési Ház. Lottósorsolás, Ki-mit-tud?-ok, bálok, iskolai ünnepélyek, író-olvasó találkozók zajlottak a falai között, de diszkó is működött itt, valamint esküvő helyszínéül is szolgált.
A 2000 óta üresen álló épületet Mosonmagyaróvár Város Önkormányzata vásárolta meg korábban közel 120 millió forintért, az idei év elején pedig pályázati forrás segítségével megkezdődhetett az épület teljeskörű felújítása. Amint azt megtudtuk, az egykori Mofém-kultúrház új elnevezését az épület mellett fekvő Lajta parti sétány ihlette.
2021-től önálló költségvetési szervként Futura Élményközpont és Rendezvényház néven működik a mosonmagyaróvári interaktív természettudományi élményközpont. A Futura keretein belül üzemeltetik majd a felújított Part Rendezvényházat.

Horváthné Pákozdi Emesével, a megalakuló szerv vezetőjével beszélgettünk a Lajta-parti intézmény felújításáról és az azzal kapcsolatos jövőbeli tervekről. Mint mondta, az épület melletti, korábban könyvtárként használt létesítményt el kellett bontani, illetve belső átalakításokat eszközöltek.
Az intézményvezető elmondta, az épület teljes egészében megújult: a nyílászárókat és a tetőhéjazatot, burkolatokat kicserélték, teljes gépészeti rekonstrukció történt, parkolókat alakítottak ki az udvarban, illetve a Mofém-gyár előtti parkolókat is igénybe vehetik majd az ide érkezők.
„Egybefüggő, nagy tereket alakítottunk ki annak érdekében, hogy a rendezvényház adottságait legjobban kihasználhassuk. Minden bútor mozdítható, tehát az asztalok, székek, és a bárpult úgy alakítható át, ahogyan azt az adott rendezvény megkívánja” – magyarázta Horváthné Pákozdi Emese.
Hozzáfűzte, saját szervezésű programokkal is készülnek, ám részben eseményekre való bérbeadással is tervezik a jövőben gazdasági alapokon is működő szervként kiszolgálni az érdeklődők igényeit.
A belső átalakítások kapcsán megtudtuk: kialakítottak egy impozáns báltermet színpaddal, ami kamaradarabok előadására is alkalmas, de koncerteket, bálokat, konferenciákat is tarthatnak majd itt – hosszú távon a konferenciaturizmus Mosonmagyaróvárra vonzása is célként fogalmazódott meg a rendezvényház jövőbeli funkciója kapcsán. Emellett még három termet és egy stúdiószobát hoztak létre, valamint fent egy kiállítótermet, ahol a tervek szerint márciusban az épület múltjával foglalkozó kiállítás fog helyet kapni, de a terem esküvői szertartáshelyszínként, szekcióelőadások színhelyeként vagy akár egy bál VIP-részlegeként is funkcionálhat.
Exkluzív térrel várják majd a látogatókat, a régi karzatot és színházi széksort elbontották, helyette egy üvegkorlátot helyeztek el itt, ami mellett asztalos ültetés is megoldható egy bál, esküvő esetében.
A Part Rendezvényház premierjét – amennyiben a járványhelyzet megengedi – február 13-án tartják. Egy esküvői témájú nappal és jegyesbállal készülnek a szervezők, ahol a megújult létesítményt bemutatják a város lakosságának.
