A mosonmagyaróvári születésű orvos, dr. Horváth Ákos húsz bajtársával együtt hatnapos önkéntes mentőakción vett részt a földrengés sújtotta Törökország Hatay tartományában. A mentő- és sürgősségi szakorvos és csapata mentőkutyákkal érkezett a terepre, ahol tizenhét embert találtak meg a romok között, közülük öt túlélőt maguk is emeltek ki a törmelékek közül.
Hét éve önkéntes orvosként tevékenykedem a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálatnál, akik nemzetközi mentési minősítéssel rendelkeznek. A szolgálat által delegált csapatunk a Külügyminisztérium támogatásával utazott ki a katasztrófa sújtotta régióba. A földrengést követő nap délután négykor jött a telefon, én épp Szentesen voltam, a légimentőknél teljesítettem szolgálatot. A feleségem otthon gyorsan összepakolta nekem a holmimat én pedig egyenesen Ferihegyre mentem
– tudtuk meg dr. Horváth Ákostól, aki a mosonmagyaróvári Szent Kristóf Közhasznú Mentőalapítvány elnöke immár kilencedik éve, jelenleg Szentendrén él családjával.
A sürgősségi orvos húsz társával együtt a földrengés utáni harmincadik órában ért ki a helyszínre, és összesen hat napot tartózkodtak Törökországban. Az önkéntesek a földrengés által leginkább sújtott területek egyikébe, Hatay tartományba érkeztek. Ákos a csapat egyedüli egészségügyi végzettséggel rendelkező tagjaként igyekezett segítséget nyújtani a bajbajutottaknak. Ez volt élete első „éles” mentőakciója.
Amellett, hogy életeket mentettek, az utca emberének is segítettek
A mosonmagyaróvári származású doktor és csapata felderítő egységként hangdetektorokkal és kutyákkal felszerelve haladt végig a romos utcák mentén. Óriási területet kellett átvizsgálniuk, sok sérült túlélővel és megannyi halottal… Munkájukat az utórengések is nehezítették.
– Ahol azonosítottunk élő személyt a felderítés során, megjelöltük, majd érkezett a következő csapat, akik folytatták a mentést. Munkánk során a többi nemzetközi kutató-mentő csapattal dolgoztunk együtt. A terepen tizenhét embert találtunk meg élve a romba dőlt épületek között. Közülük ötöt mi magunk is emeltünk ki a romok alól. Orvosként adtam konzultációt is másoknak a sérültek mobilizálásával, vagy a bontási munkálatokkal kapcsolatban. Amellett, hogy a sérülteknél elvégeztük az elsődleges ellátást, utcai, lakossági megkereséseknek is igyekeztünk eleget tenni, próbáltunk segíteni, ahol tudtunk. Jött például egy kisfiú, aki beütötte a homlokát és felrepedt, neki elláttuk a nyílt sebét, vagy hoztak csecsemőt is hasi görccsel – magyarázta az önkéntes.
Világvégéhez hasonló állapotok
A sürgősségi orvos munkájából fakadóan a halállal gyakorta találkozik, ám hangsúlyozta, a terepen nagyon sok súlyos sérült és halott volt, ami nehezen emészthető.
– A nagyvárosban, ahova menteni érkeztünk, minden második épület rongálódott, és minden harmadik-negyedik ház össze is dőlt… Világvége érzése volt az embernek, a közvilágítás nem működött, a boltok nem voltak nyitva. Az infokommunikációs rendszert próbálták újjáépíteni, mi aggregátorokról és hosszabbítókról dolgoztunk, a helyiek közül is többek jöttek hozzánk tölteni a telefonjaikat. Az autópályák, repterek tele voltak, sokan elindultak otthonról, hogy segítsenek a távoli rokonaiknak vagy meneküljenek, akik pedig elveszítették szeretteiket, kint ücsörögtek a ház előtt a mentőcsapatokra várva, hogy kiemeljék a sérülteket, vagy elvihessék a halottjaikat… – mesélte dr. Horváth Ákos.
Megfeszített munka terepen
Mint mondta, megpróbálták műszakban beosztani a munkát, ugyanakkor, ha valaki elkezdett egy folyamatot, nem hagyta félbe azért, mert lejárt a „műszakja”.
A csapatban egyedüli egészségügyi végzettséggel rendelkezőként végig kint voltam terepen. Éjszakánként egy buszon ülve aludtunk csupán néhány órát, a bázisra nem volt idő visszatérni
– részletezte a sürgősségi orvos.
Kérdésünkre, milyen érzés hazatérni ilyesfajta pokoli körülmények közül, a következőket válaszolta:
– Mind lelkileg, mind mentálisan és fizikailag is megterhelő feladat volt a felderítés és a mentés, tehát hazatérve az alvással nem volt probléma, sokáig kótyagos állapotban voltam. Vasárnap értünk haza, kedden már dolgoztam. A gyors visszarázódás ilyenkor nem is árt, a helyszínen nincs idő a feldolgozással foglalkozni, ezért utólag csapódnak le ezek a dolgok. Ott arra koncentrálunk, hogyan tudunk segíteni másoknak. Pont azért tudjuk jól végezni a munkánkat, mert ilyenek vagyunk… Ha rosszul lennénk vagy gondolkodóba esnénk egy-egy eset láttán, nem tudnánk ellátni a feladatunkat – zárta szavait dr. Horváth Ákos.
Írta: Gondár Flóra
