A Mosonmagyaróvári Huszár Gál Városi Könyvtár idén is csatlakozott az Országos Könyvtári Napokhoz, amelynek keretében izgalmas programokkal várták az olvasóközönséget október elején.
A mosonmagyaróvári könyvtár minden évben csatlakozik az Országos Könyvtári Napokhoz, a rendezvénysorozat egyik fő célja, hogy új olvasókat vonzzon a könyvtárak falai közé, az aktív olvasók pedig színes, tartalmas kulturális programokon vehessenek részt.
Idén sincs ez másképp. Érdemes volt ellátogatni a Huszár Gál Városi Könyvtárba, hiszen többek között Juhász Anna irodalmárral, az Irodalmi Szalon alapítójával is találkozhattak az érdeklődők. Juhász Anna irodalomnépszerűsítő munkásságának célja, hogy széles körben megismertesse az irodalom, a könyvek és az olvasás szeretetét, valamint, hogy megmutassa, az olvasás nem magányos tevékenység, hanem akár közösségi élmény is lehet. Hogy mi a szerepe az olvasásnak a XXI. században? Milyen olvasói közösséghez jó tartozni, hogy veheti fel a Gutenberg-galaxis a versenyt a modern kor kihívásaival? A találkozón Juhász Anna elsősorban ezekre a kérdésekre kereste a választ beszélgetőtársával, egyben a könyvtár szakmai vezetőjével, Pap Alexandrával, valamint a közönséggel együtt, irodalmi idézetek segítségével.
Néhány nap múlva Karády Anna, A füredi lány című sorozat szerzője érkezett a könyvtárba. A népszerű kortárs írónővel Kardos Diána beszélgetett munkásságáról, írói pályájának alakulásáról, valamint szó esett jövőbeli terveiről is.
A legkisebbekre is gondoltak a könyvtár dolgozói: egyik nap N. Fodor Iza Hopplahó című mesekönyvének bemutatóján vehettek részt az érdeklődők. A szerző édesanya, költő, pedagógus, a mosonmagyaróvári és környékbeli gyermekek irodalmi érdeklődését motiválni hívatott Aranyporos mesetarisznya főszerkesztője. Verseinek legfőbb célja a gyerekek szókincsének bővítése, a jó oldal megláttatása és annak a csodálatos hatalomnak az átadása, melynek birtokában az életben gyakran adódó apróbb bosszúságokat képessé válunk humorral oldani.
Írta: Gondár Flóra
