KÖZéletSzigetKÖZélet

Beruházások, felújítások érték egymást a térségben


Az elmúlt években felújítások, beruházások sokasága zajlott a térségben. Többek között bölcsődék épültek, intézmények, utak újultak meg, s temérdek közösségi program is megvalósult. Ezekből válogattunk a teljesség igénye nélkül.

„Jó érzés utakat, bölcsődéket, megvalósult kisebb-nagyobb beruházásokat átadni. Ezekben nem ritkán volt részünk az elmúlt tíz évben, de igazán felemelő érzés a térség jövőbeni életét befolyásoló nagy beruházásban részt venni” – mondta dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője nemrégiben a Déli elkerülő út alapkőletételen.

Mosonmagyaróvár

2019-ben megtörtént a Család- és Gyermekjóléti Központ bővítése mintegy 165 millió forintból. A beruházás során tanácsadó irodákat és esetmegbeszélések, nagylétszámú összejövetelek lebonyolítására nagytermet, melegítőkonyhát is kialakítottak, ahol a szülők ételmelegítési, etetési lehetőséget kaphatnak. 

2019-ben elkészült a mosoni városrészben a Margaréta Bölcsőde, mely 26 férőhelyes gondozási egységből, a kapcsolódó gyermekfürdőszobából és két átadóból áll. 2022-ben átadják a 26 férőhelyes akadálymentes, környezetbarát és energiatakarékos új bölcsődét a Mofém telepen. Dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője elmondta, minden munka, ami a városban zajlik, pontosan annak az eredménye, hogy van jövőképe a városnak. A két bölcsőde építésére közel 439 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott Mosonmagyaróvár.

A Huszár Gál Városi Könyvtár energetikai korszerűsítése és akadálymentesítése közel 192 millió forintból valósult meg 2020-ban, amelyből 167 millió forintot TOP-os pályázatból finanszíroztak, 25 millió forintot pedig az önkormányzat a saját költségvetéséből biztosított.

Ünnepélyes keretek között, civil szervezetek és a lakosság részvételével avatták fel 2020-ban a Kiserdő utcai Lajta-hidat. A felújított és kétsávossá bővített Lajta-híd átadásával nélkülözhetetlen beruházás valósult meg, amely további gazdasági növekedést és életminőség javulást hordoz magában. Mosonmagyaróvár a közel 550 millió forintos beruházást önerőből valósította meg.

720 millió forintos TOP-os pályázati lehetőségnek köszönhetően fejeződött be 2020-ban az egykori Mofém Kultúrház felújítása. A P-Art Rendezényház újonnan kialakított, kreatív megoldásokat kínáló tereivel, mint exkluzív rendezvényhelyszín átadása óta betölti funkcióját. 

Közel egymilliárd forintnyi kormányzati támogatást kapott a tavalyi évben a mosonmagyaróvári önkormányzat utak, járdák építésére. Ebből a pénzből mintegy hat kilométeren újulnak meg utak, járdák városszerte. 2021-ben elkészült a Cserháti és Malomszer utca kereszteződésében a lámpás közlekedési csomópont, a Fertő sor, az Enge János utca, a Kaszás Miklós és a Csalogány utca, a Nyárfa utca, valamint a Hunyadi utca és a Vackor Óvoda előtti járdák felújítása, továbbá az 1401. sz főút egy szakaszának és a 85304. jelű út egy szakaszának felújítása. Az idei évben ebből a támogatásból többek között a Terv utca – Szekeres Richárd utcai csomópont, a Kálnoki utca kerül megépítésre, míg Mosonban az Ostermayer utcát újítja fel az önkormányzat a kormányzati támogatásból.

Nemrégiben pedig bejelentette dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője, hogy 6 milliárd 209 millió forintból épül meg a Déli elkerülő út Mosonmagyaróváron. A déli tehermentesítő megépítése elkerülhetetlenné vált, ezt felismerve biztosít rá 6 milliárd 209 millió forintot a kormány. Az előkészítő munkálatokra 1,2 milliárd forintot, az idei évben további kétmilliárdot, s a maradék 3 milliárd forintot pedig jövőre.

„Az ember dolgos életében akadnak nagy pillanatok is. Jó érzés utakat, bölcsődéket, megvalósult kisebb-nagyobb beruházásokat átadni. Ezekben nem ritkán volt részünk az elmúlt tíz évben, de igazán felemelő érzés a térség jövőbeni életét befolyásoló nagy beruházásban részt venni. A déli tehermentesítő út megépülése ilyen nagy jelentőségű beruházás” – fogalmazott dr. Nagy István a beruházás alapkőletételén.

Hozzátette: a térség robbanásszerű fejlődésre van ítélve. Kitűnő úthálózati kapcsolatai és az elmúlt évek fejlesztései központi szerepet kínálnak számára. A városvezetéssel és a települések polgármestereivel együttműködve, az eddigi jó kapcsolatokat is felhasználva a dinamikus fejlődés kódolva van. 


Abda

Közel 100 millió forintos támogatással, 140 millió forintból Abda egyik legforgalmasabb külterületi útja szilárd burkolatot kapott. A megyeszékhely felé vezető kerékpáros turizmus is új nyomvonalra talál ezen az úton.

30 millió forintos támogatással a község belterületén 886 méter hosszan bel- és csapadékvíz elvezető rendszert építettek ki. 

Emellett többek között kültéri fitneszparkot alakítottak ki, játszóteret építettek, parkolót hoztak létre, de került a községbe új falubusz is támogatásnak köszönhetően.

Ásványráró

2019-ben új egészségház épült a szigetközi településen több mint 150 millió forintból, amire a falu 103 millió forint támogatást nyert.  Az új épületben a bútorzatot és az eszközöket is meg kellett újítani, a teljes költségvetés alapján összesen 70 millió forint önrészt biztosított az önkormányzat. A településen megújult az óvoda kerítése, de javították a Kossuth utca burkolatát is.

Bezenye

Több mint 273 millió forint értékű fejlesztés valósult meg Bezenyén, melyre 220 millió forint támogatást nyert az önkormányzat. Ebből az összegből valósult meg az Ipari Park, s került falubusz is a községbe. Megújult a polgármesteri hivatal tetőszerkezete, és a Petőfi utca burkolata is.

Börcs

Abda és Börcs között – további három települési utcával – megújult mintegy 370 millió forintból az út. A község részt vett a településfásítási programban, játszóterek épültek és megújult a tűzoltószertár is.

Cakóháza

Megújult az óvodai játszóudvar, érkezett a községbe új falubusz, orvosi eszközök, ahogyan az országfásításnak köszönhetően több növény is.

Darnózseli

Darnózselin megújult az iskola, az intézmény mellé került műfüves pálya, felújították a sportcsarnokot, a Hársfa utcát, járdát építettek a templomtól az iskoláig, s megvalósult az Arany János utca csapadékvíz-elvezetése is. 

Dunakiliti

Új tűzoltóautót kapott Dunakiliti Önkéntes Tűzoltó Egyesülete többek között a Magyar Falu Program 5 millió forintos támogatásából. Több hagyományőrző programot szerveztek a községben, járdát, utat, bölcsődét építettek, intézményeket újítottak fel.

Dunaremete

Dunaremetén megújult a faluház, érkeztek orvosi és kommunális eszközök, s járda is épült.

Dunaszeg

Turisztikai pihenőt alakítottak ki, megépítették három utca burkolatát és padkáját, volt olyan útszakasz, ahol csapadékvíz-elvezetést is megoldották, s rendbe tették a tanösvényt és a templomkertet is.

Dunaszentpál

Kerékpárút épült 932 méteren, s mellé kerékpáros pihenőt is telepítettek. Tornaszobával és felújított udvarral is bővült a helyi óvoda.

Dunasziget

Megújult a templom, több egyházi támogatás és pályázat révén kicserélték a tetőt, kiépítették a vízelvezetést, felújították a villanyhálózatot és kívülről lefestették. Közel 14 millió forintból megújult dunaszigeti strand, valamint 2021 nyarán felavatták a Nepomuki Szent János kőhidat is. Közel 224 millió forintot nyert az önkormányzat árvíz, belvíz és helyi vízkár veszélyeztetettségének csökkentésére. Egy 35 millió forint értékű műfüves pályával is gazdagodott a község, de rekonstrukción esett át két utca, a közösségi ház és a polgármester hivatal is.

Feketeerdő

A községben megújult a József Attila utca, az orvosi rendelő, a kultúrház, a játszótér és a tűzoltószertár is. 

Győrladamér

Elkészült az Egészségház mintegy 64,5 millió forintos megyei önkormányzati támogatásból. Az épületben háziorvosi, két gyermekorvosi praxis és a védőnői szolgálat 21. századbeli körülmények között működhet.

A Magyar Falu Programnak köszönhetően mintegy 410 millió forintból több jármű megvásárlása, orvosi eszközök beszerzése, járdaépítés- és felújítás, valamint egy óvodai kerítés megépítése is megvalósult a pályázati összegekből.

795 méteren, több mint 25 millió forintból megújult a Mátyás Király utca. Ezek mellett újjászületett az óvoda, bővítették az iskolát, s épül a bölcsőde. 

Győrújfalu

A Jácint és Wass Albert utcák aszfaltozása is megtörtént a településen, új bölcsőde épült, felújították a faluház belsejét, fejlesztették az óvodai játszóteret és az orvosi rendelőt, s sportparkot is kialakítottak. 

Győrzámoly

Bölcsőde és óvoda csoportbővítés valósult meg 140 millió forintból. Aszfaltozták a Búzavirág utcát, a tornacsarnok vizesblokkjait, öltözőket, világítást korszerűsítettek, fejlesztették a bölcsődét és hat utca csapadékvíz-elvezetését oldották meg.  

Halászi

130 millió forintból, 110 millió forintos támogatással épült bölcsőde. 

Hédervár

Megújult a Napsugár Óvoda 50 millió forintból, négy utcát tettek rendbe 45 millió forintos pályázati összegből, s 30 millió forintból a szolgálati körzeti megbízott lakás rekonstrukción esett át. Az egészségházat 11 millió forintos támogatással fejlesztették. 

Hegyeshalom

190 millió forintos támogatással bölcsőde épült a községben, s új közösségi színtérrel is bővült a település, összesen 724 millió forintból. Korszerűsítették az orvosi rendelőt, felújították az óvodát, s autót kapott a polgárőrség is.

Jánossomorja

105 millió forintból megszépült a Klafszky Katalin Tagiskola és 348 millió forintos támogatásból új kerékpárutat alakítottak ki. Kormányablak is nyílt a kisvárosban, megszépült a Hármashalom emlékmű, megvalósult a Kék Bagoly Bölcsőde bővítése és energetikai felújítása, emellett útfelújítások, településfásítás helyszíne is volt Jánossomorja. 

Károlyháza

Több mint 28 millió forintból felújításra került a faluház, könyvtárszobával bővült a közösségi tér, sor került egy tanya- és falugondnoki busz beszerzésére, valamint az orvosi rendelő részére is sikerült új eszközöket beszerezni.

Kimle

Több mint 50 millió forintból újult meg az új közösségi tér Novákpusztán, de csónakház felújítása és Timaffy-emlékszoba kialakítása is megvalósult egy mintegy 122 millió forintos projekt részeként. 9,5 millió forintból Mini Bölcsődét is építettek a községben.

Kisbodak

TOP pályázatból, 40 millió forintból újult meg a Vízi Kultúrház. 2020. október 9-én a „Felső-dunai mellékág-rendszerek árvízvédelme és vízpótlása I. ütem” tárgyú, 1,906 milliárd forint európai uniós támogatással megvalósuló projekt keretében felavatták a Szent Kristóf hidat. Ezek mellett belterületi utak felújítása és a községháza energetikai korszerűsítése valósult meg, illetve falubuszt is szereztek be.

Kunsziget

236 millió forintból az ipari park egy forgalmas részén új utat építettek, s megnyithatta kapuit kis lakói előtt a Tündérkert Bölcsőde is. Egy új közösségi teret is átadtak a falu központjában.

Lébény

Új intézménnyel bővült a kisváros – 212,43 millió forintból, 193 millió forintos támogatással épült meg a Lébényi Bölcsőde. Közel 50 millió forintos támogatásból újult meg a városháza. Közösségi programokat szerveztek, korszerűsítették az óvoda udvarát, megvalósult a Lébény-Mosonszentmiklós közötti kerékpárút korszerűsítése, utakat tettek rendbe. 

Levél

120 millió forintból épült meg a Levélfalvi Manók Bölcsőde, megújult a Cseresznyés utca, a templom külseje, s felnőtt játszóteret is kialakítottak a településen.

Lipót

Felújították az orvosi rendelőt, az óvoda udvarát és a kempinget. Utóbbit közösségi összefogás eredményeként, de rendbe tettek útszakaszokat is a községben.

Máriakálnok

Kerékpáros pihenőt hoztak létre a községben, megújult a faluház és az orvosi rendelő is.

Mecsér

Befejeződött az óvoda-komplexum kerítésének megépítése a játékudvarral, s a faluház teljes felújítása is. Pályázaton nyert forrásból van lehetőség a községház teljes belső felújítására, mely a központi fűtést, a villamoshálózat felújítást és a belső nyílászárók cseréjét foglalja magában. A csapadékvíz elvezetési projekt szintén eredményes volt, melyre 50 millió forintot nyertek szintén pályázat útján. Az iskola felújítása 52 millió forinttal folytatódik, rövidesen befejeződik a tankerület szervezésében. Továbbá rendbe tették a 1402-es összekötő utat is 840 millió forintos ráfordítással.

Mosonszentmiklós

Új, 24 férőhelyes bölcsőde épült Mosonszentmiklóson mintegy 199,8 millió forintból. Megújult a polgármesteri hivatal tetőszerkezete, játszótér létesült a Csepete utcában, továbbá rendezvényeket tartottak a községben.

Mosonszolnok

A községben Trianoni emlékművet adtak át nemrégiben, külterületi utakat tettek rendbe, valamint megújult az óvoda és a művelődési ház udvara is.

Mosonudvar

A polgármesteri hivatal tetőszerkezetét és nyílászáróit lecserélték, traktort vásároltak, s a Krisztina út járdáját megépítették. 

Öttevény

Megújult a sportcsarnok külseje, pumptrack pályát alakítottak ki és utakat tettek rendbe többek között a községben.

Püski

A Magyar Falu Programnak köszönhetően megújult a 1405-ös számú út. Rendbe tették az orvosi rendelőt, az óvodát, s járdaszakaszt.

Rábcakapi

Megújult a faluház, az orvosi rendelő, a Kertalja utca, vásároltak többek között kistraktort és részt vettek az országfásítási programban.

Rajka

Új Egészségház épült a határszéli faluban mintegy 400 millió forintból. Az épület helyet ad az orvosi és fogorvosi rendelőknek, védőnői szobának, valamint a rendőrség helyi irodájának is. 650 millió forintból Rajka – Deutsch Jahrndorf (Németjárfalu) között megépült a határmenti településeket összekötő út. A Rajkától a határig tartó, 1885 méter hosszú útnak óriási gazdasági jelentősége is van, mert kinyitja és becsatlakoztatja a térséget az európai gazdaság fő ütőerébe, az M1-es és az M15-ös autópályára (amely 2019-ben vált autóútból autópályává), ez pedig jelentős változásokat fog generálni a régióban.

Újrónafő

Belterületi utakat újítottak fel, korszerűsítették az óvoda fűtési rendszerét, kommunális- és orvosi eszközöket vásároltak.

Vámosszabadi

Új, 24 férőhelyes bölcsőde épült 195 millió forintos támogatásból. Megújult az óvoda, az orvosi rendelő, a faluház, az iskola, utak, járdák és sportpark is épült.

Várbalog

Új út épült Várbalog és Albertkázmérpuszta között 833 millió forintból. Az elkészült útszakasz teljes hossza 4,4 km, amelyből 490 m belterületen, 3798 m külterületen halad. Emellett bizonyos szakaszon a légvezetékeket lecserélték földben vezetett villamosvezetékekre és kb. 2 km-en megújult a vízvezeték is. 

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük