A közösségi média ma már nem csupán egy kommunikációs felület, hanem vállalkozások, közösségek és évek alatt felépített kapcsolati hálók platformja. Éppen ezért különösen fájdalmas, amikor valaki egyik napról a másikra elveszíti mindezt. Mégpedig úgy, hogy nem is feltétlenül hibázott.
A Szigetközi Szatyor Alapítvány a napokban szinte 15 ezer követőt veszített el egyetlen támadás miatt. Az oldal idegenek kezébe került, a kezelőktől elvették az adminisztrátori jogokat és jelenleg kérdéses, sikerül-e egyáltalán visszaszerezni a fiókot. A helyi termelők és vásárlók évek óta működő közössége egyik pillanatról a másikra vált elérhetetlenné a közösségi médiában.
Igazából nagyon nehéz elmagyarázni, hogy mi történhetett, hiszen nem kattintottunk rá semmiféle linkre, gyanús e-mailre vagy bővítményre. Szakemberek szerint egy olyan profi vírus juthatott a rendszerünkbe, amit igazából kivédeni és észrevenni sem igazán lehet. Amikor észleltem a furcsaságot az oldalunknál, azonnal hívtam a kolléganőmet, mindketten próbáltuk megmenteni azt, de nagyon gyorsan eszkalálódott a helyzet. Gyakorlatilag csak ültünk a számítógép előtt és néztük, ahogy a hackerek átveszik az irányítást majd meglehetősen durva tartalmakat posztolnak egymás után az oldalunkra. Azóta pedig a sok jelentés után az oldal letiltásra is került – mondja Balogh Zoltán, az alapítvány kurátora.
A történet nem egyedi. A Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet szerint a fiókátvételek száma évről évre nő, különösen akkor, amikor, mint ez esetben is, megnő az online forgalom és magas a felhasználók figyelme az oldal irányába.
Ahogy szerintem sokan, én is azt hittem, hogy ez csak mással történhet meg. Mindig figyeltünk arra, hogy gyanús linkekre ne kattintsunk, olyan e-maileket ne is vegyünk figyelembe, ahol már az email címből is látszott, hogy valami nem stimmel. Ez esetben viszont úgy tűnik a hackerek technikája ennél már jóval előrehaladottabb – folytatja Zoltán.
A Szigetközi Szatyor példájából érdemes tanulni. Helyzetük meglehetősen nehéz, de talán nem reménytelen.
A történtek óta minden nap minden percében azon agyalunk, hogy mihez kezdjünk. Több mint 10 év munkája és közel 15 ezer követő veszett oda, ami azért is nehéz, mert idén még készülünk egy rendezvénnyel, amelynek kommunikációját ez meglehetősen megnehezíti. Több céget is felkerestünk azzal kapcsolatban, hogy van-e esélyünk visszaszerezni az oldalt, de semmi biztosat nem tudtak mondani sajnos. A procedúra több hétig tart majd és korántsem biztos, hogy sikerrel járunk. Mivel a tevékenységünkhöz elengedhetetlen, hogy kapcsolatot tudjunk tartani a közösségünkkel, most új oldalt indítottunk és igyekszünk lépésről-lépésre visszaépíteni akövetőbázisunkat. Addig pedig igyekszem mindenki figyelmét felhívni arra, hogy ez valóban bárkivel megtörténhet, inkább mindent kezeljünk fenntartással és legyünk óvatosak – fejezi be Zoltán.
A Nemzeti Kiberbiztonsági Intézet részletes útmutatót adott ki egyébként arra, milyen biztonsági lépéseket érdemes megelőzésként tennünk és, hogy mi a teendő feltört Facebook-fiók esetén. Ez a dokumentum megtekinthető és letölthető az intézet weboldaláról.
Árvay-Szöke Nóra
vidék- és térségfejlesztési szakértő





