DunakilitiKÖZéletKÖZösségRajkaSzigetKÖZéletVének

 „A víz a Szigetköz lelke” – Munkája a szenvedélye: kitüntették Kertész Józsefet

Fotók: MHT

A Magyar Hidrológiai Társaság kitüntetését vehette át Kertész József nemrégiben, aki 22 évig volt az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szigetközi Szakaszmérnökségének vezetője, jelenleg pedig szakértőként segíti a szervezetet. József elhivatott közreműködésének köszönhetően alakult ki a szigetközi hullámtér és a mentett oldal korszerű szemléletű, természetes vízjárást követő vízpótló rendszere.

Kertész József szíve és lelke a Szigetközé. Az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság Szigetközi Szakaszmérnökségén kezdett építésvezetőként, majd kirendeltségvezetőként folytatta munkáját. Részt vett a Dunakiliti-térségi vízi létesítmények és a tározó töltésének építési munkáiban. 1990-től 22 évig dolgozott a Szigetközi Szakaszmérnökség vezetőjeként, napjainkban pedig szakértőként segíti az igazgatóság munkáját.

Szerencsésnek mondhatom magam, mert a munkám a hobbim, szenvedélyem is, azt csinálhatom, ami érdekel, és amit szeretek. Kisbodaki születésűként itt nőttem fel a Szigetköz szívében, mindmáig itt élek és tevékenykedem, többek között a szülőfalum és a szomszédos falvak árvízvédelme, és a felszíni vizek vízellátásnak megoldása is nagyon fontos volt számomra

– részletezte József.
Fotó: MHT

A szakértő elmondta, minden lépés, amit kollégáival együtt sikerült megvalósítaniuk Rajkától Vénekig, azt a célt szolgálta és szolgálja, hogy elegendő vizet juttassanak a Szigetközbe, hiszen a víz a tájegység lelke, az élteti a tájat.

József aktív részt vállalt a Szigetköz rehabilitációjában, többek között neki is köszönhető, hogy a 1992. évi Duna-elterelés miatt kiszáradt medrek helyén ma víz folyik. Munkája eredményeként rendkívül nagy területen sikerült megoldani a megfelelő vízpótlást, a szigetközi Duna-szakasz 60 kilométernyi hosszán például 189 kilométer hosszúságú, kanyargó medrekből álló szigetvilágot sikerült „visszavarázsolni” a hullámtéren.

A Hansági Szakaszmérnökség vezetőjét is elismerték

Az MHT kitüntette Kiss Norbert vízépítő mérnököt is, aki az igazgatóság Hansági Szakaszmérnökségének vezetője, az MHT Soproni Területi szervezet vezetőségének tagja. Norbert a közel 25 éves vízügyi pályafutása alatt számos szakterületen szerzett tapasztalatot, körültekintően alapos munkavégzés jellemezte minden munkakörében. A kitüntetést az MHT-ben és a vízgazdálkodásban kifejtett kiemelkedő szakmai munkájával, elhivatottságával érdemelte ki. Aktívan részt vesz az MHT Soproni Területi Szervezetének munkájában, gyakran vállalja előadások megtartását.

Fotó: MHT

Írta: Gondár Flóra

További cikkek
JánossomorjaKÖZéletSzigetKÖZélet

Új konstrukcióban zöldülnek a közutak menti területek

Országszerte 39 helyszínen, mintegy 100 millió forint értékben több mint 5 500 fa és 11 000…
Read more
HegyeshalomJánossomorjaKÖZéletKÖZkincsKÖZösségÖttevény

900 millió forintos fejlesztés három szigetközi iskolában

Három szigetközi iskola – a jánossomorjai, az öttevényi és a hegyeshalmi intézmények…
Read more
KÖZéletSzigetKÖZélet

A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíját nyerte el a Széchenyi István Egyetem munkatársa

Tóth Kristóf, a győri Széchenyi István Egyetem új munkatársa elnyerte a Magyar Tudományos…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük