KÖZéletKÖZlekedés

Bringasuli a szigetközi iskolákban – Biztonságos kerékpározás a gyerekek számára

Honnan tudják a szigetközi diákok, mi az az egyenrangú útkereszteződés és melyik elágazásnál kell különösen figyelniük, még ha nekik is van elsőbbségük? Laposa Tibor a Bringasuli programmal azon dolgozik, hogy a fiatalok ne csak bátran, hanem biztonságosan is tekerjenek.

Laposa Tibort, mint a Bringa Mánia Győr alapítóját és kerékpáros túravezetőt ismerhettek meg olvasóink korábbi cikkünkben. A biciklizést nagy szenvedélyének tartó szakember a sport számos ágazatával megismerkedett, többek között a Bringasuli oktatói képzését is elvégezte, hogy ezáltal elhozhassa a bringázás szeretetét, élményét, illetve átadhassa a biztonságos közlekedéshez szükséges tudást a szigetközi gyerekeknek is. 

A Bringasuli keretein belül negyedik, ötödik és hatodikas diákoknak tartható kerékpáros tanfolyam. Ez tizenkét fős csoportokban és többnyire oktatási időben történik

– kezdi Laposa Tibor.

Az oktató azt is elmagyarázza, hogy épül fel a tanfolyam: 

Először a korosztályra szabott KRESZ ismereteket kapnak a gyerekek, ahol a számukra fontos  szabályokkal, táblákkal ismerkednek meg. Itt hallanak többek között arról, hogyan kell kikerülni egy autót, és mit ellenőrizzenek a biciklijükön indulás előtt, miért fontos a kerékpáros sisak, és hogyan kell azt használni. Mindezt pedig interaktív formában, videós anyagokkal színesítve, ami egy órát vesz igénybe. Utána következik két óra foglalkozás ügyességi feladatokkal, amelyek elvégzésével magabiztossabbá válik a kerékpáros tudásuk, illetve biztosítja a KRESZ által előírt szabályok betartását, mint például a hátranézést, irányjelzést – mindezt persze játékos formában. Ezután már a valós közlekedési helyzet begyakorlása következik, forgalomtól elzárt területen, például az iskola udvarán egy órában. 

Néhány nap szünet után pedig mindezt valós helyzetben is hasznosíthatják. Ekkor már hat fős csoportokra bontva. A tanfolyam vége ugyanis egy kétórás kerékpározás alacsony forgalmú közúton, ha van kerékpárúton. Az oktató ilyenkor szán időt arra is, hogy a diákokkal bejárják azokat a szakaszokat, amiken egyébként is közlekednek, például iskolába menet, illetve a környék veszélyesebb pontjaira is elviszi őket, hogy később ott is tisztában legyenek vele, milyen szabályokat kell betartaniuk és mire kell odafigyelniük.

Megnézzük, az iskolától hogy kell kikanyarodniuk, ha haza indulnak. Elmegyünk a vasúti átjárókhoz. Megismerkedünk az egyenrangú útkereszteződésekkel, elsőbbségadás tábblákkal valós helyzetben. Nyúlon például van egy kereszteződés, ahol az autósok rendszeresen a STOP táblán túl állnak csak meg, sajnos a Szigetközi Kerékpárút mentén is, ezzel veszélyt jelentve a kerékpárosokra. Mikor ott jártunk, ezt a gyerekek maguk is láthatták, most már tudják, hogy hiába van elsőbbségük, ott lassítaniuk és körülnézniük kell

– meséli Laposa Tibor, aki szeptemberben kezdte oktatni a fiatalokat a Bringasuli keretein belül.

Azóta szinte az összes győri és Győr környéki iskolát felkereste már a lehetőséggel, jelenleg tizenhat csoportot visz, de már a következő félévre szinte betelt a naptára. Sőt, már a most harmadikos diákok osztályfőnökei is keresik, hogy jövőre mindenképp számítson rájuk. A program leginkább a községi és falusi iskolákban népszerű, aminek oka talán abban keresendő, hogy az itt élő gyerekek nagyobb arányban járnak kerékpárral, akár iskolába is.

Az intézményeknek, illetve a diákok számára mindez ingyenes. A suliktól mindössze rugalmasság, a szülőktől pedig a gyermekük számára saját biciklire és bukósisakra van szükség

– hangsúlyozza az oktató, akit a bringamaniagyor@gmail.com  címen lehet elérni, ha egy intézmény szeretne Bringasuli képzésre jelentkezni.
További cikkek
KÖZbensőKÖZéletKÖZösség

A karácsonyi fotózások varázsa

Ahogy beköszönt a november, a levegőben már ott lebeg az ünnepi készülődés izgalma. A…
Read more
KÖZéletKÖZösség

Szigetközi családok és a nagyvilág – bepillantás az AFS csereprogram kulisszái mögé

A szigetközi családok leggyakrabban olasz és thai diákokat fogadnak – tudjuk meg az AFS…
Read more
KÖZéletKÖZösségLipót

Ne bántsátok egymást! – A lipóti iskola is csatlakozott a bántalmazás elleni kampányhoz

Piros lapot mutattak az osztályon belüli bántalmazásnak a lipóti iskola diákjai. Az ősz…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük