A Széchenyi István Egyetem újabb jelentős fejlesztést valósított meg Mosonmagyaróváron: az Albert Kázmér Mosonmagyaróvári Kar területén korszerű sertés- és baromfi-bemutatóüzemek, valamint egy digitális technológiákkal felszerelt okoskert létesült. A beruházás a Vidékfejlesztési Program 1,7 milliárd forintos támogatásával és több mint félmilliárd forint saját forrásból valósult meg, a sajtüzem laboratóriumának fejlesztésével együtt. A projektek célja, hogy a gyakorlatközpontú oktatást, a kutatást és az agrárszektor megújulását egyaránt szolgálják.
Az október 17-én tartott ünnepélyes átadón dr. Nagy István agrárminiszter beszédében felidézte, hogy 2023-ban hirdették meg a bemutatóüzemek támogatását célzó felhívást, melynek eredményeként országszerte 19 intézmény kapott összesen 15,6 milliárd forintot.
Célunk, hogy az agrárképzés a legjobb technológiákkal felszerelt gyakorlati helyszíneken valósulhasson meg. A jövő mezőgazdasága a tudásra és az innovációra épül
– fogalmazott.
Hozzátette: idén több mint 3200 hallgató kezdhette meg államilag támogatott agrártanulmányait, közülük több mint ötszázan Mosonmagyaróváron.

Dr. Tóth Tamás, a kar dékánja kiemelte: a fejlesztések révén a középiskolások, egyetemi hallgatók és vállalati partnerek közvetlenül is megtapasztalhatják a modern, digitálisan támogatott agrártechnológiákat. A Smart Farm tangazdaságban létrehozott, több mint 500 négyzetméteres, 18 helyiségből álló állatkísérleti labor számítógép-vezérelt klímaszabályozással és integrált telepfelügyeleti rendszerrel működik. A baromfi- és sertésanyagcsere-laborokban mesterséges intelligencia segíti a takarmányfelvétel és az emissziómérés nyomon követését, valamint az állatjólét és -viselkedés valós idejű elemzését.
A Lucsony utcai telephelyen létrehozott okoskert szintén a digitális szemléletet erősíti: 40 magaságyás, automata öntözés, növényfigyelő rendszer és időjárás-állomás segíti a kutatást és az oktatást. Az üvegház gyógynövényszárítóval és palántanevelő egységgel bővült, a fejlesztett „Smart Garden” applikáció pedig VR-megjelenítéssel teszi élményszerűvé a tanulást. Emellett a sajtüzem laboratóriuma is megújult, ahol a legmodernebb eszközök biztosítják a minőségellenőrzést és a hatóanyag-tartalom pontos mérését.

Dr. Friedler Ferenc, az egyetem rektora és tudományos elnökhelyettese hangsúlyozta: a fejlesztés nemcsak új infrastruktúrát, hanem új szemléletet is hozott.
A fenntarthatóság és a korszerű élelmiszer-termelés stratégiai ügyünk. A hagyományos agrártudás és a digitális technológia együtt adhat új távlatokat az ágazatnak
– mondta.
Hozzátette: a tudás, a technológia és a gyakorlat összekapcsolása teszi lehetővé, hogy a magyar agrárium a 21. századi kihívásoknak is megfeleljen.

Szabó Miklós, Mosonmagyaróvár polgármestere elmondta, ezek a beruházások nemcsak az intézményt, hanem a várost is gazdagítják.
Árvay-Szöke Nóra
vidék- és térségfejlesztési szakértő





