KÖZbensőKÖZéletKÖZkincsKÖZösségSzigetKÖZélet

Így ünnepelték az idősek világnapját a Szigetközben

Fotó: Kerekes István

A Szigetköz településein idén is meghitt és közösségépítő rendezvényekkel köszöntötték az idősek világnapját. Mosonmagyaróváron, Győrzámolyon és Dunaszegen egyaránt összegyűltek a térség szépkorú lakói, hogy együtt ünnepeljenek, beszélgessenek és megéljék azt az odafigyelést és tiszteletet, amely ezt a napot minden évben különlegessé teszi.

Mosonmagyaróváron a térségi nyugdíjasok Idősek napi találkozóját rendezték meg, ahol dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője is köszöntötte a résztvevőket.

Köszönöm, hogy részese lehettem ennek a különleges élménynek. Újabb, feledhetetlen pillanatokat élhettünk át együtt

– fogalmazott a miniszter, aki szerint az élet igazi ereje a közösségben rejlik.

Hangsúlyozta: az idősek azok, akik a múlt értékeit a jelenbe hozzák, és példájukkal a jövő generációinak is irányt mutatnak.

Az Idősek Napja nem csupán egy ünnep, hanem a hála és a tisztelet napja

– emelte ki köszöntőjében Nagy István, aki arra buzdította a jelenlévőket, hogy továbbra is tegyenek egymásért, alkossanak közösen, és őrizzék meg azokat az értékeket, amelyek összekötik a közösséget.

A rendezvényen két helyi lakos miniszteri oklevelet vehetett át munkásságának elismeréseként.

A meghívott vendég itt is dr. Nagy István volt, aki háláját fejezte ki a község szeretetteljes közössége iránt:

Köszönöm a meghívást, a közvetlenséget, a szeretetteljes légkört és azt a derűt, amit magukkal hoztak

– és ami rám is átragadt.

A miniszter hangsúlyozta: az idősek bölcsessége és példamutatása minden generáció számára értékes útravaló, amelyet tisztelettel és figyelemmel kell viszonozni.

Az idősek világnapja idén is bebizonyította, hogy a Szigetköz közösségei számára a korosztályok közötti összetartozás és megbecsülés nemcsak ünnepi alkalom, hanem mindennapi érték. A három település rendezvényein egyaránt a hála, az emberi kapcsolatok és az egymás iránti figyelem üzenete kapott főszerepet.

További cikkek
JánossomorjaKÖZéletSzigetKÖZélet

Új konstrukcióban zöldülnek a közutak menti területek

Országszerte 39 helyszínen, mintegy 100 millió forint értékben több mint 5 500 fa és 11 000…
Read more
HegyeshalomJánossomorjaKÖZéletKÖZkincsKÖZösségÖttevény

900 millió forintos fejlesztés három szigetközi iskolában

Három szigetközi iskola – a jánossomorjai, az öttevényi és a hegyeshalmi intézmények…
Read more
KÖZéletSzigetKÖZélet

A Magyar Tudományos Akadémia Pedagógus Kutatói Pályadíját nyerte el a Széchenyi István Egyetem munkatársa

Tóth Kristóf, a győri Széchenyi István Egyetem új munkatársa elnyerte a Magyar Tudományos…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük