Több mint 2,9 milliárd forintból újítják a dunakiliti duzzasztóművet és létesítményeit. A projekt 2016 szeptemberében indult, s várhatóan 2021 október végén fejeződik be. A beruházás része annak a projektnek, mely során Magyarország hét kiemelkedően fontos vízépítési nagyműtárgyát újítják, összesen 13,171 milliárd forint támogatással.
A Környezeti és Energiahatékonysági Program keretében létrejött „Nagyműtárgyak fejlesztése és rekonstrukciója” című európai uniós projekt során országosan hét vízépítési műtárgy felújítása valósul meg – tudtuk meg az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól.
“A betonszerkezetek, acélszerkezetek, elektromos, irányítástechnikai, hidraulikus, és gépészeti berendezések, valamint a kőművek javítása révén biztosítható lesz a műtárgyak hosszú távú, biztonságos, károkozás-mentes üzemszerű működése és fenntartása. A beruházás keretein belül már folyamatban vannak a Dunakiliti duzzasztómű, valamint a Szivárgó-csatorna vízszintszabályozó műtárgyainak a felújítási munkái” – fogalmazott az ÉDUVIZIG.
Dunakiliti: biztosítja az értékes vízpótlást
A dunakiliti duzzasztómű 1995 májusa óta a szigetközi hullámtéri és mentett oldali vízpótló-rendszer kulcsműtárgya, amelynek segítségével szabályozható a Duna folyam szigetközi szakaszán a jobb parti mellékágrendszerekbe betáplált vízmennyiség.
“Az ökológiai és természetvédelmi szempontból rendkívül értékes vízpótlást biztosítja. A felújítással biztonságosabbá válik Dunakiliti térségében az ár- és jéglevezetés is” – tudtuk meg a társaságtól.
Hét műtárgyra több mint 13 milliárd támogatás
A országos beruházást az Országos Vízügyi Főigazgatóság és a hat területileg érintett vízügyi igazgatóság koordinálja. Ennek során hazánk hét fontos vízépítési nagyműtárgyánál újítanak mintegy 13,171 milliárd forintból.
Ebből az összegből a dunakiliti térségi létesítményekre 2,985 milliárd forint támogatás jut. A projekt 2016 szeptemberében indult, s várhatóan 2021 október végén fejeződik be.

Nyolc nagyméretű vasbeton pillér
A dunakiliti duzzasztómű hétszer huszonnégy méteres nyílással rendelkezik és nyolc nagyméretű vasbeton pillérrel.
“Eddig elkészültek a 6-os nyílás és a hozzá tartozó 7-es pillér, az 5-ös nyílás és a hozzátartozó 6 pillér, a 1-es és a 2-es nyílás és az 1-es, 2-es és a 3-as pillérek kiviteli munkái. Ezekben a nyílásokban az acélszerkezetek komplex korrózióvédelmi munkái is megtörténtek. A befejezéséhez közeledik a 3-as nyílás és a 4-es pillér kivitelezése, és folyamatban van a 2-es nyílás és a 3-as pillér felújítása is. Egyidejűleg mindig működőképesen tartunk 4 nyílást” – tudatta az igazgatóság, jelenleg hol folyik a munka a duzzasztóműnél.
Kétezer liter olaj minden egyes nyíláshoz
“A duzzasztómű főelzárása elektro-olajhidraulikus mozgató berendezéssel mozgatott acélszerkezetű szegmensgát” – adta tájékoztatásul vízügyi igazgatóság.
Hozzátették: Az elzáró szerkezetek mindenkori mozgathatóságához villamos fűtéssel működő jégtelenítő és sűrített levegős buborékoltató berendezés készült.
“Olajhidraulikus tápegységben minden egyes nyíláshoz kétezer liter hidraulika olaj cseréjét kell végrehajtani. Az elektromos rendszer komplex felújítása mellett folyik a rehabilitációs munka, a már elavult irányítástechnikai rendszer helyett korszerű PLC típusú vezérlési rendszer kiépítése történt meg, teljesen új kapcsolószekrények beépítésével. Az irányító központ és az egyes pillérek között optikai kábel biztosítja a jelátvitelt. Ütemesen folynak a duzzasztómű felett végighúzódó, szekrénytartós szerkezetű üzemi híd acélszerkezetének a korrózióvédelmi munkái is” – tájékoztatott a projekt gazdája.
Mint megtudtuk, az I-V közötti nyílások feletti szerkezet belső korrózióvédelmi munkái is elkészültek, illetve felújítottak két bakdarut is, de végéhez közeledik a transzformátorház és a trafó felújítása is.
Hat vízszintszabályozó is megújul
A projekt keretében felújítják a Szivárgó-csatornán levő hat vízszintszabályozó műtárgyat is. Jelenleg az egyes, a kettes, a négyes és a hatos számúak korszerűsítése van folyamatban.
“A befejezéséhez közeledik a Mosoni-Duna felső vízpótlását biztosító Rajkai 1. számú vízkivételi zsilip rekonstrukciója, valamint a Rajkai 2. számú zsilip felújítása. A 3-as és az 5-ös műtárgyak kivitelezése még hátra van” – emelte ki Németh József, az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóság igazgatója.

