KÖZéletMosonmagyaróvár

1980 napelem 14 ezer négyzetméteren


Több mint 165 millió forintból alakította ki az önkormányzat a Feketeerdői út mögött napelemparkját 2018-ban, ahol több mint 14 ezer négyzetméteren 1980 napelem kapott helyet. A kalkulációk szerint akár a beruházást követő tizedik év második felében megtérülhet a beruházás.

Mosonmagyaróvár

2018 elején kezdődött meg a napelempark kivitelezése a Feketeerdői út mögötti területen, amelynek próbaüzeme még ebben az évben le is záródott. Több mint 14 ezer négyzetméteren terül el a park, ahol 1980 darab napelem található. Mint ismeretes, a projekt összköltsége több mint 165 millió forint volt, melyből a város hitellel 136,7 millió forintot finanszírozott, míg a fennmaradó összeget az önkormányzat az adóbevételeiből fizette.

Megkérdeztük az önkormányzatot, hogy a beruházás mennyi idő alatt térül meg.

„Az előzetes cash-flow kimutatás alapján a beruházás megtérülése a beruházását követő 14. évre becsültük figyelembe véve a hitelszerződés lejáratát is. A park jelenlegi működése szerint a megtérülés akár a beruházást követő 10. év második felében is jelentkezhet” – fogalmazott dr. Árvay István polgármester.

Mint megtudtuk, a napelempark éves szinten nettó 20-22 millió forintos árbevételt könyvelhet el, míg az üzemeltetési költségek évente mintegy bruttó 2,5-2,6 millió forintot tesznek ki.

További cikkek
DunaszegEseményekKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Programajánló - Induljunk madárlesre a Szigetközben és a megye több pontján szeptember utolsó hétvégéjén! 

A hétvégén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, amihez a Magyar Madártani és…
Read more
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük