KÖZélet

Tavaszi pezsgés és közösségi élmények a Szigetközi Szatyoron

Fotó: Divós József

Március 22-én ismét megtelt élettel a Dunakiliti Vadvízkemping, ahol a Szigetközi Szatyor soron következő eseménye ezúttal is sokakat vonzott. A tavasz első igazán kellemes hétvégéjén családok, baráti társaságok és helyi érdeklődők érkeztek, hogy együtt töltsenek el egy napot a természetközeli környezetben, miközben a térség termelőinek kínálatából válogathattak.

A szuper hangulat már a bejáratnál érezhető volt. Folyamatosan érkeztek a látogatók, a sétányon hömpölygött a tömeg, a standok között pedig jókedvű beszélgetések és ismerős találkozások zajlottak. A rendezvény ezúttal is megmutatta, hogy a Szigetközi Szatyor vásárok valódi közösségi eseményként szolgálnak.

Fotó: Divós József

A termelői kínálat sokszínűsége különösen szembetűnő volt. A kézműves élelmiszerek mellett más helyi kézműves portékák is megjelentek amelyek iránt szintén nagy volt az érdeklődés. A gondosan elkészített termékek mögött minden esetben ott álltak a termelők, készítők is, akik szívesen meséltek munkájukról, alapanyagaikról és a hagyományokról, amelyeket képviselnek.

A rendezvény egyik különlegessége az volt, hogy népi hagyományőrző résztvevők idézték meg a múlt hangulatát, ezzel is erősítve a térség kulturális értékeinek bemutatását. A program így nemcsak gasztronómiai, hanem élmény szempontból is gazdag kínálatot nyújtott.

Fotó: Divós József

A családok számára külön örömöt jelentett, hogy a gyerekek is aktívan bekapcsolódhattak a programokba. A természet közelsége, a Duna-part nyugalma és a szabadban eltöltött idő mind hozzájárultak ahhoz, hogy a rendezvény valódi kikapcsolódást kínáljon minden korosztály számára.

A Szigetközi Szatyor ismét bebizonyította, hogy a helyi termékek, a közösségi élmények és a természeti környezet találkozása olyan értéket teremt, amelyre hónapról hónapra érdemes visszatérni.

Árvay-Szöke Nóra
vidék- és térségfejlesztési szakértő

További cikkek
KÖZélet

Technológiai innováció a Pannon-Magnál

Jelentős mérföldkőhöz érkezett Mosonmagyaróváron a Pannon-Mag-Agrár Kft. Nagyszabású…
Read more
KÖZélet

A legfontosabb cél nem az érem, hanem hogy a gyerekekből olyan felnőttek váljanak, akik az élet bajnokai lesznek

A Kodomo Sportklub Mosonmagyaróváron kínál sportolási lehetőséget kisgyermekek és fiatalok…
Read more
KÖZélet

Óriási fejlődésen mentek át az elmúlt néhány évben a települések

A térségünk folyamatosan fejlődik. Ennek mindenhol jól látható jelei vannak. A fejlődés…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük