KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Szabó Nóri nagy álma, hogy részt vehessen a 2024-es párizsi olimpián

Fotó: runnersworld.hu


„Eredményes 2021-es esztendőt tudhatok magam mögött” – kezdte a beszélgetést Szabó Nóri, a mosonmagyaróvári származású futó. „Nemcsak a versenyeredményeimet tekintve volt sikeres, de az edzések tekintetében is. Minden előírt edzést kivétel nélkül el tudtam végezni, szerencsére nem hátráltatta betegség vagy sérülés a felkészülést és nagyon remélem, hogy ez az állapot nem is fog változni idén sem”.

Edzőtábor Portugáliában

Nóri 2021 márciusában életében először vett részt melegégövi edzőtáborában Portugáliában. „Úgy érzem, innen datálódik a sikeres versenyek alapja: nagyon jó edzéseket csináltam, melynek eredménye az első versenyfelmérőn – ami életem első pályaversenye – meg is mutatkozott, amikor tízezer méteren 34:59:16-ot futottam. Ez egy jó előjel volt a májusi Milano maratonra, amikor az idei első egyéni csúcsomat futottam maratonon, 2:35:00-s idővel, szinte végig teljesen egyedül” – idézte fel Nóri, aki nem sokkal később, június 9-én versenyzett másodszor pályán.

Veszprémben 5 kilométeren az elért 16:44:06-os idejével élete első versenyén vehetett részt a Magyar Válogatott tagjaként a stara zagorai csapat EB-n, ahol 16:52:00-ás idővel negyedik helyet ért el, a magyar csapat pedig nap végére megszerezte az Európa-bajnokság első helyét. Ezzel feljutottak az első osztályba, jövőre a first league-ben versenyzik a magyar csapat.

Első magyar bajnoki cím

A következő megmérettetés a mosonmagyaróvári származású futóra egy héttel később, a 126. Atlétikai Magyar Bajnokságon várt szintén 5 ezer méteren, ahol 16:41:16-tal ezüstérmesként állhatott fel a dobogóra.

„Óriási meglepetés és öröm volt, hogy az augusztus végi Wizz Air Budapest Félmaratonon teljesült több nagy vágyam. Elsőként szakíthattam át a célszalagot. A legnagyobb boldogságot mégis az időm jelentette: 1:12:21. Egy-másfél perccel lassabb célidőre számítottunk, de egyszerűen annyira jól ment a futás az első pillanattól kezdve, hogy be mertem vállalni egy erősebb tempót, amit a verseny második felére még tovább tudtam fokozni” – emelte ki Nóri.

„Majd következett a Szuper Liga döntő, ahol rajt-cél győzelmet arattam 16:25:46-os egyéni csúccsal, majd Berlin előtt egy héttel volt a 10 ezer méteres Magyar Bajnokság, ahol szintén ez a taktika vált be, és ismét egyéni csúccsal, 33:57:70-es idővel megszereztem első felnőtt magyar bajnoki címemet”.


Egy hajszál

„Az idei müncheni Európa Bajnokságra maratoni számban 2:32:00 a szintidő, melyet sikerült szeptember 26-án megfutnom 2:31:08-as idővel, így már biztos indulója vagyok a világversenynek. Ez volt a tavalyi év egyik, ha nem legboldogabb napja. Egy hajszállal – helyezéssel – maradtam le egyébként az idei atlétikai világbajnokságra való kijutástól. Idén továbbra is a maratoni távra fókuszálok, hiszen ez az én szívem csücske. A fő verseny idén a maraton az EB-n augusztus 15-én. Természetesen ehhez hozzá tartozik, hogy a rövidebb távokon is jó eredményt érjek el, így idén is indulok több félmaratoni versenyen, esetleg 10 ezer méteres vagy utcai 10 km-es távokon, illetve a házi versenyeink is a repertoárban maradnak – a hosszabb-rövidebb tempó futások, amik igazából az egy személyes versenyeim” – vetítette előre Nóri.

2022-es siker: egyéni csúcs félmaratonon

„Jól indult az idei év: január 23-án futottam az idei első félmaratonomat Spanyolországban Santa Polában, ahol az egyéni csúcsomon is sikerült még faragnom, és 1:12:15-ös idővel értem célba a nyolcadik helyen, harmadik európaiként. Büszke vagyok rá, mert a versenykörülmények miatt szinte a túlélésért futottam. A verseny alatt is és a napok óta tartó szakadó eső és az emiatt az úton kialakult kisebb tó méretű pocsolyák akadályozták a futást. Ez az idő a mindenkori magyar női félmaratoni ranglistán a kilencedik helyet jelenti” – mesélt az idei első sikeréről Nóri, akinek a hét minden napján van edzése.

Két résztávos, két fartlek/intervall, két könnyű és egy hosszú futás. Egy héten általában 120-140 kilométert tesz meg. 

„Mindenki másképp közelíti meg a maratoni felkészülést, van, aki abban hisz, hogy minél több kilométer kerüljön a lábakba, van, aki ennél sokkal kevesebbet fut és mégis kimagasló eredményt tud elérni. Nekem ez válik be, és munka mellett időm sem lenne többet futni. Ha profi futó lennék és ebből élnék, biztosan sokkal többet edzenék és a regenerációra is sokkal több időm lenne, de nem panaszkodom, nekem a munka és a futás jól megfér egymás mellett. Szeretem a munkámat és szeretek futni is, így egyiket sem muszájból csinálom” – tudtuk meg. 

Nóri elmondta, 2019 óta a korábbi kiváló hazai többszörös válogatott és magyar bajnok hosszútávfutó Berkovics Imre az edzője. Hozzátette: az eltelt több, mint 2 év alatt vált igazán hosszútávfutóvá az ő irányítása mellett.

„Berko az, aki mindig hisz bennem és pontosan tudja, mikre vagyok képes, elhiteti velem is, hogy képes vagyok az általa előre szinte másodpercre pontosan meghatározott időt megfutni, vagy akár annál is jobbat” – osztotta meg Nóri.

A Lajta-parton a levegő is sokkal jobb

„Sajnos ritkán jutok haza a szüleimhez Mosonmagyaróvárra, de mindig várom, hogy mehessek és ha otthon vagyok, nagyon felszabadultan és örömmel futok. A levegő minősége is sokkal jobb, a környezet is csodálatos, a Lajta-part, a Mosoni-Duna-part, a Wittmann park, valamint mindig van egy-két ismerős, akivel találkozom ilyenkor, jó látni, hogy otthon is egyre többen szeretnek futni. Úgy szoktam hazamenni, hogy pont a könnyű futást tudjam otthon teljesíteni, melyet többnyire a Mosonmagyaróvár-Halászi-Máriakálnok “Szigetköz-körön” végzem, vagy elfutok Hegyeshalom végéig és vissza. A parkban, vagy a töltésen, a “zsilip körön” is szoktam futni, szívesen nosztalgiázom ilyenkor a testnevelés órákról. Hazai terepen kivételesen nem magammal küzdök, hanem a széllel, de most már ez sem zavar, inkább pozitívan állok hozzá, hogy erősítsen fejben, hiszen egy versenyen sem kérdezi meg a szél, melyik irányból fújjon. Nagyon várom, hogy a gimnázium új atlétika pályáját is kipróbálhassam” – beszélt Mosonmagyaróvárról, a Szigetközről Nóri, akinek nagy álma, hogy részt vehessen a 2024-es párizsi olimpián. 

„A párizsi olimpia még viszonylag messze van, a kijutás feltételei sem ismertek még, de az olimpián való részvétel minden sportoló nagy álma, így természetesen az enyém is. Nagy vágyam, hogy részt vehessek rajta és Mosonmagyaróvár is büszke lehessen rám, de most egyelőre a következő feladatra koncentrálunk, hogy megfelelően, tisztességesen felkészüljek az EB-re. Az is a nagy célok között szerepel, hogy jövőre indulhassak a budapesti rendezésű atlétikai világbajnokságon maratoni számban” – zárta a beszélgetést Szabó Nóri.

További cikkek
KÖZéletKÖZkincsKÖZösség

VinÓvár Weekend - Egy hétvége, tele pohárnyi örömökkel Mosonmagyaróváron

A szeptember 20-án és 21-én megrendezésre kerülő VinÓvár Weekend neve sokaknak ismerősen…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Magyar Tudományos Akadémia Kiváló Kutatóhely minősítést kapott a Magyar Tejgazdasági Kísérleti Intézet Kft.

A Magyar Tudományos Akadémia Elnöksége a Kutatóhelyeket Minősítő Tanács javaslata alapján…
Read more
KÖZéletKÖZlekedésMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Átadták a mosonmagyaróvári déli tehermentesítő út 1-es és 86-os út közötti szakaszát

Május 3-án, pénteken átadásra került a Mosonmagyaróvár déli tehermentesítő út 1. számú…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük