A török ebru művészet, a magyar gyökerek és a kultúrák közötti párbeszéd egyszerre jelenik meg annak a fiatal szigetközi alkotónak a munkáiban, aki legújabb projektjében valódi magyar és török nők kézlenyomataiból épít hidat két nép között. A szeptemberben nyíló kiállítás előtt művészetről, inspirációról, gyökerekről és a közös alkotás erejéről beszélgettünk a kisbajcsi Takács Orsolyával.
Gyerekkori múzeumlátogatások, egy isztambuli ösztöndíj és a hagyományos török márványfestészet iránti szenvedély egyaránt meghatározták Takács Orsolya művészi útját. Az ebru művészetével nemcsak különleges alkotásokat hoz létre, hanem kultúrákat is közelebb szeretne hozni egymáshoz. Legújabb projektjében magyar és török nők kézlenyomatai válnak egy-egy festmény részévé, szimbolizálva a bizalmat, az összetartozást és a közös jövőt. A szeptemberben, a Zrínyi Várban nyíló kiállítás apropóján beszélgettünk vele.
Szerinted honnan ered benned a művészet szeretete?
Gyerekkorom óta közel áll hozzám a művészet. A nagymamám, Jucika nagyon szerette a festészetet és a kiállításokat, gyakran vitt minket Budapestre a Szépművészeti Múzeumba és a Műcsarnokba. Rengeteg közös élmény köt ehhez az időszakhoz, és azt hiszem, tőle örököltem a művészet iránti nyitottságot és kíváncsiságot.
Hogy jött az életedbe Törökország?
Anyukám mindig is rajongott a Kelet kultúrájáért, és valószínűleg ezt az érdeklődést én is tőle kaptam. Egy tanulmányi ösztöndíjnak köszönhetően Isztambulban, a Kadir Has Egyetemen tanultam nemzetközi gazdálkodást, és az ott töltött idő alatt teljesen beleszerettem a török kultúrába, művészetekbe és az emberek vendégszeretetébe. Ez a kapcsolat azóta is meghatározó része az életemnek.
Milyen technikák állnak hozzád a legközelebb?
Természetesen az ebru művészete, vagyis a hagyományos török márványozás áll hozzám a legközelebb. Ugyanakkor nagyon vonz a figuratív ábrázolás is, ezért az alkotásaim során akril- és olajfestéket is használok. Szeretek különböző technikákat ötvözni, miközben az ebru továbbra is a munkáim alapját képezi.
Milyen utat jártál már be? Hol találkozhatunk az alkotásaiddal?
Körülbelül öt évvel ezelőtt döntöttem úgy, hogy az alkotásnak nagyobb teret szeretnék adni az életemben, ezért létrehoztam a saját stúdiómat. Különleges számomra, hogy az épület egykor Benczúr Gyula festőművész nyári villája volt – úgy érzem, nem véletlenül találtam rá erre a helyre.
Az első önálló kiállításom Budapesten, a Gül Baba türbéjében nyílt meg, majd Szigetvárra és Esztergomba is eljutott. Jelenleg az Esztergomi Dzsámiban láthatók az alkotásaim augusztus 23-ig.
Jelenleg mivel foglalkozol az alkotás mellett?
Jelenleg befektetési és portfóliómenedzserként dolgozom egy kockázati tőkealapnál. Az alkotás mellett rendszeresen tartok ebru workshopokat és bemutatókat, valamint oktatom is ezt a különleges művészeti ágat a tanítványaimnak.
A legújabb kiállításod magyar–török női kapcsolatokra fókuszál. A képek háttere magyar és török nők kézlenyomatai lesznek. Kisbajcsi lakosként pedig a magyar oldalt a helyi hölgyek-asszonyok képviselik. Hogy született meg benned ez az ötlet?
Az elmúlt évben a török és magyar nők történelmi és emberi kapcsolata foglalkoztatott, hiszen a szeptemberben nyíló új kiállításomnak is ez lesz a központi témája. Sokáig gondolkodtam azon, milyen szimbólum fejezhetne ki engem a legjobban, és végül a kézfogás mellett döntöttem. Számomra a kézfogás a tisztelet, a bizalom, a segítségnyújtás és az emberi kapcsolódás jelképe.
Azt szerettem volna, hogy két festményem hátterét valódi török és magyar nők kézlenyomatai alkossák. A török résztvevőkkel májusban készítettem el a hátteret Bursa közelében, Leylek Köy faluban, valamint Isztambulban, a Boszporusz partján. A projekt magyarországi állomása Kisbajcs volt, ahol felnőttem. Egy tóparton dolgoztunk helyi hölgyekkel, szénabálák és igazi falusi környezet között. Ez a táj nagyon közel áll a szívemhez, ezért különösen fontos volt számomra, hogy itt is szülessen a mű egy része.
Milyen volt az ötlet fogadtatása Törökországban és itthon?
Mind Törökországban, mind Magyarországon nagyon pozitív fogadtatásban részesült a kezdeményezés. Az emberek nyitottan és örömmel csatlakoztak a projekthez, és sokan azonnal megérezték annak közösségépítő üzenetét.
Mi volt a különbség a két nemzet hozzáállásában?
Őszintén szólva sokkal több hasonlóságot tapasztaltam, mint különbséget. Mindkét helyen örömmel fogadták a felkérést és nyitottan álltak a közös alkotáshoz.
Miért volt fontos számodra, hogy a „szülőfalvad” lakói vegyenek benne részt?
Számomra az alkotás mindig személyes folyamat. Fontosnak tartom, hogy a műveimben megjelenjenek azok a helyek és emberek, akik formáltak engem. Kisbajcs a gyökereimet jelenti, ezért természetes volt, hogy a falu lakói is részesei legyenek ennek a projektnek.
Mi a mű célja? Mit szeretnél vele átadni?
A magyar és a török nép története több mint 150 évig összefonódott. Ennek a múltnak voltak fájdalmas és nehéz időszakai is. Ugyanakkor úgy gondolom, hogy a jelenünket nem szabad kizárólag a múlt konfliktusain keresztül szemlélni. A mai generációk nem felelősek a történelem tragédiáiért, viszont lehetőségük van arra, hogy új kapcsolatokat építsenek.
Ezek a képek a barátságról, az egymás iránti tiszteletről és a női összetartozásról szólnak. Azt a fajta „sisterhood” érzést szeretném megmutatni, amelyet a török barátnőimmel való kapcsolataimban is megtapasztalok. A műveken keresztül azt szeretném üzenni, hogy a kultúrák közötti kapcsolódás gazdagít bennünket, és sokkal több minden köt össze minket, mint amennyi elválaszt.
Mikor és hol láthatjuk majd az elkészült művet?
Az új alkotásokat szeptember elején mutatom be Szigetváron, a Zrínyi Várban nyíló kiállításomon.
Vannak esetleg további hasonló terveid?
Igen, ezt a témát szeretném még mélyebben kutatni és feldolgozni az elkövetkező években. Úgy érzem, nagyon sok történet, személyes sors és kulturális kapcsolat vár még felfedezésre.
Hol szeretsz jobban alkotni, itthon vagy Törökországban?
Mindkét helyen szeretek alkotni, csak más okból. Isztambul energiája, színei és sokszínűsége rendkívül inspiráló számomra. Különösen közel áll hozzám Heybeliada szigete, ahol mindig feltöltődöm.
Életed ezen két helyszíne közül melyik áll hozzád közelebb, melyik inspirál jobban?
Mindegyik hely más módon inspirál. Isztambul pezsgése, színei és történelmi rétegei folyamatosan új ötleteket adnak. Budapest és Kisbajcs ezzel szemben nyugalmat és elmélyülést kínál. Az alkotói folyamat során talán itthon tudok jobban befelé figyelni, míg Törökország inkább az inspiráció forrása számomra.
