KÖZélet

Nagy István: 25 milliárd forinttal segíti a kormány a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében


A kormány 25 milliárd forinttal segíti a mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozásokat a koronavírus okozta gazdasági nehézségek leküzdésében – közölte az agrárminiszter pénteken. 

Nagy István kiemelte: a koronavírus-járvány alatt a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar stabil működésének fenntartását, és ezzel az élelmiszerellátás folyamatosságának biztosítását a kormány prioritásként kezeli.

Hozzátette: az Agrárminisztérium a gazdaságvédelmi akcióterv részeként dolgozta ki a Nemzeti élelmiszergazdasági válságkezelő programot, amelynek keretében vissza nem térítendő támogatás formájában juttatnak 25 milliárd forintnyi többletforrást a koronavírus miatt nehéz helyzetbe került vállalkozásoknak.

A program egyes ágazatokban a már meglévő támogatási konstrukciók keretösszegének növelésén, más ágazatokban pedig új átmeneti támogatási programokon keresztül valósulhat meg – mondta az agrárminiszter.

Az új támogatási konstrukciók kidolgozását a minisztérium megkezdte és mindent megtesz annak érdekében, hogy az Európai Bizottság gyorsított eljárású jóváhagyását követően azokat mielőbb meghirdethessék – tette hozzá.

Az új intézkedések tartalmáról, a szükséges tudnivalókról az Agrárminisztérium és a Magyar Államkincstár is folyamatosan tájékoztatni fogja az ágazat szereplőit – közölte Nagy István.

Emlékeztetett: a magyar élelmiszergazdaságot mintegy 174 ezer vidéki vállalkozás tartja életben, amelyek jó része 10 fő alatti vagy önfoglalkoztató.

A program célja az élelmiszertermelési kapacitások fenntartása, a járványügyi védekezés megerősítése, ezzel az élelmezésbiztonság és exportpotenciál megőrzése – mondta.

Forrás: Nagy István/ FACEBOOK

További cikkek
KisbajcsKÖZélet

„Sokkal több minden köt össze minket, mint amennyi elválaszt” – Kézfogásokból születő hidak Magyarország és Törökország között

A török ebru művészet, a magyar gyökerek és a kultúrák közötti párbeszéd egyszerre…
Read more
KÖZélet

Pályázati aktualitások gazdálkodóknak

Az elmúlt hetekben több, a gazdálkodókat érintő pályázati és szakmai aktualitás jelent…
Read more
KÖZélet

Amikor a segítség valóban emberközeli – így dolgozik a mosonmagyaróvári Család- és Gyermekjóléti Központ

Családi konfliktusok, gyermeknevelési nehézségek, válások vagy krízishelyzetek – a…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük