KÖZélet

Mosonmagyaróvári fiatal színésznő is szaval a nemzeti ünnepen

Fotó: Mátrai István


Rujder Vivien, mosonmagyaróvári születésű színésznő is részese a 139 fiatal előadóművész közreműködésével, kifejezetten a március 15-i nemzeti ünnepre készült videóperformansznak.

Vivien a következő mondatok kíséretében osztotta meg a videót követőivel Instagram oldalán:

“Jó néhány héttel ezelőtt összegyűltünk páran, fiatal színészek, és elkezdtünk gondolkodni azon, hogyan tudnánk megmutatni, hogy mi hogyan is gondolunk március 15-ére. Az alapvető élményünk az volt, hogy ez is, mint sok más téma, elsősorban személyes jellegű, és csak utána nyerhet társadalmi jelentőséget, de semmiféleképpen sem aktuálpolitikai színtéren. 
Így hàt megszületett ez a video performansz. 
A költészet a mindenkori jelen pillanatról szól. Személyesen. A legerősebb kötelék az emberek között, mert egyszerre képes mindenkinek egyaránt személyessé vàlni. A koronavírus terjedésének idején, amikor újra kell gondolnunk a közösségben betöltött helyzetünket, mi a költészet erejével hirdetjük az összetartozást, és azt, hogy a legnagyobb feszültségben is képesek vagyunk szeretettel gondolni a másikra. ❤️ Egy folyónál megállni, leülni és megérteni. A nyugalomban az áradás és a forradalomban a béke erejét. Fiatal színészek vagyunk és tanulni akarunk a magyar történelem hullámzásaiból. Mi most A Dunánál révedünk a múltba és belátjuk, hogy a béke és egymás megszelídítése segít minket élni. Az emberiség története örök szembenállások közt hullámzik. De nem mindegy, hogy gyűlölettel vagy szeretettel közeledünk a másikhoz.
József Attila versében kapcsolt talál a múlt és a jelen között, mi ezen a versen keresztül gondolunk 1848. március 15-ére. A szakadatlan hömpölygő Duna örök forradalmára, mely nem gyűlölködik, nem pártoskodik, mindenkinek ugyanazt a méltóságteljes állandóságot hirdeti évszázadok óta.”

Videó:

Forrás: Instagram/rujdervivien
Kiemelt kép: Mátrai István

További cikkek
DunaszegEseményekKÖZéletKÖZösségSzigetKÖZélet

Programajánló - Induljunk madárlesre a Szigetközben és a megye több pontján szeptember utolsó hétvégéjén! 

A hétvégén rendezik meg az Európai Madármegfigyelő Napokat, amihez a Magyar Madártani és…
Read more
KÖZéletMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

Friss levegőn nőnek az izmok – összeszedtük, hol lehet  ősszel a szabadban sportolni

A nagyvárosok mellett a falvakban is megszokott jelenséggé váltak a kültéri fitnessparkok.
Read more
A nap esszenciájaDunaszegKÖZéletMecsérMosonmagyaróvárSzigetKÖZélet

A hétvége esszenciája - 2023.09.8-10.

Új csoportszobával bővült a Dunaszegi Napközi Otthonos Óvoda 2023. szeptember 8-án új…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük