2020. június 26-án hosszú-hosszú évek fáradságos munkájának eredményeként a mosonmagyaróvári hospice ház végre megnyitotta kapuit.
Az esemény nagyon sokat jelent a térség számára, hiszen több közös összefogás mentén valósultak meg azok a tervek, melyek a végstádiumban lévő daganatos betegek szakszerű ápolását, ellátását segítik bennfekvési lehetőséggel.
„Megfelelő erő, kitartás, kérlelhetetlenség és a szeretet ereje látható ma e falak között, s ez garanciát is ad arra is, hogy mindez a továbbiakban is működni tudjon.” – mondta dr. Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője köszöntő beszédében.
Elsőnek lenni, elöl menni, nagyon nehéz, de van benne az a szép, hogy teremt és alkot. Társadalmi elvárás és igény, hogy ilyen intézmények megalakuljanak és működjenek. Nagy feladat vállalni a kockázatot és folyamatosan menni előre.
dr. Bodnár Mária egy olyan elhivatott alappillér ma itt, aki legelöl ment és a legtöbbet küzdött karöltve nagyon sok jó emberrel együtt, valóban olyan egységet, erőt teremtett a városban és a térségben, amelyre méltán lehetnek büszkék. Itt ma megérezhetjük annak a jelentőségét és felelősségét, hogy együtt, közösen jók, jó emberek, mire lehetünk képesek – folytatta az agrárminiszter.
dr. Bodó Zoltán magyaróvári plébános, alapító az alábbiakban foglalta össze köszöntőjét:
Az egyháznak a világ felé három küldetése van: a liturgia, amit próbálunk megélni a szertartásokban, a tanúságtétel, amit minden keresztény ember igyekszik megélni a maga kis környezetében, a harmadik pedig a diakónia, vagyis a szolgálat.
Az egyházközség diakóniai szolgálatban kivette a részét, ami abban nyilvánult meg, hogy ezt a házat odaajándékozta a hospice szolgálatnak. Nagy öröm számunkra az is, hogy minden évben az egyházközség bálja erre a célra fordítja a beérkezett adományokat, felajánlásokat. Bízunk abban, hogy a mai nap továbbiakban is megnyitja az emberek szívét és folyamatos segítséget nyújt a Hospice Segítő Kéz Alapítvány felé. Az egyház továbbá biztosítja azt az imádságos hátteret mind az Alapítvány, mind pedig a ház javára.
dr. Árvay István, Mosonmagyaróvár polgármestere arra hívta fel a figyelmet, hogy legnagyobb elismeréseként köszöni meg azt a kitartást, ami mindig előre hajtotta ezt a tervet, mely város szerte az egyik legszebb terv volt.
Az egyetlen, ami nem osztotta meg a város közösségét, hanem összekovácsolta, s a legszélesebb körben váltotta ki a város szimpátiáját.
A polgármester a Mosonmagyaróvár és Térsége Társulás elnökeként is kifejezte tiszteletét. Elmondta, hogy Mosonmagyaróvár város önkormányzata évente 50 millió forinttal segítette az intézmény létrejöttét, de ugyanilyen arányban a térségi települések is támogatták a kezdeményezést.
Az ünnepélyes köszöntők sorát dr. Bodnár Mária onkológus főorvos asszony, alapító, a hospice ellátás vezetője, a mosonmagyaróvári hospice ház megálmodója zárta. A doktornő röviden összefoglalta az 2009 óta folyó otthoni betegellátás munkáit a mai megnyitóig bezárólag.
A mai megvalósult álom a jó szándék gyümölcse. Voltak hullámvölgyek, de mindig voltak segítségek is.
A hospice ház végstádiumban lévő daganatos betegek lelki és testi segítését szolgálja. Az életünknek ez az a fázisa, amikor erre a segítségre igazán szükség van nemcsak a betegeknek, hanem a hozzátartozóknak is. A napi események egyre inkább éreztették azt, hogy nagy szükség van fekvő ellátásra.
Ekkor érkezett Bodó Zoltán atya, aki az egyház nevében 100 évre 0 forintért adta át a jelenlegi épületet.
Aztán sorra érkeztek a felajánlók és felajánlások az építő-tervezőtől a többi vállalkozókig, akik összesen 50 millió forinttal támogatták a ház megépítését, kialakítását.
Az építkezés 2018-ban indult. Az épület 2019. februárjában már készen állt a betegek fogadására.
A több nehézség után a Mosonmagyaróvári Térségi Társulás úgy döntött, hogy 2020. április 1-jével a Hospice Segító Kéz Alapítvány és más alapítványok segítségével nyitunk.
A sors malmai tovább őröltek, de érkeztek további jó hírek is: megkapjuk az évek óta igényelt állami támogatást is, mely várhatóan 2020. ősszel szerződés formájában is érvényesül majd.
A hospice ház tehát június 29-től 10 ággyal azt teszi, teheti, ami a feladata: segít a legnehezebb időszakban a hozzátartozóknak és a betegeknek.
Forrás: valasztokerulet.drnagyistvan.hu