Óvári gazdász-hallgatói éveiről, a mezőgazdaság mai elvárásairól, Mosonmagyaróvár és környékének forgalomszervezési feladatairól, turisztikai- és sportfejlesztéseiről beszélgettünk Dr. Nagy István agrárminiszterrel, a térség országgyűlési képviselőjével.
Miniszter úr, az ország másik végéből, egy nyírségi tanyáról származik, egyetemi tanulmányai miatt érkezett Mosonmagyaróvárra. Volt a város önkormányzati képviselője, alpolgármestere, polgármestere, 2010 óta pedig a helyieket képviseli a parlamentben. Mit jelent Önnek ez a Lajta-parti város?
Mindent. Jóval többet éltem most már itt, mint ahol születtem és minden szál ide köt, ide érkezem haza. A csodás természet, a Mosoni-Duna, az Öreg-Duna, a Szigetköz, a Hanság, a Mosoni sík mind-mind olyan környezeti csoda, ami megragadja az embert. Az óvári zeg-zugos kis utcácskák, az ember fiatalságához kötött titkok, emlékek. Ezek mind-mind pontosan az otthon érzését erősítik az emberben. Az helyiek szeretete pedig annyi erőt ad nekem, hiszen képviselhettem őket mindenféle szinten. A mindennapi munkámban is ez ad erőt. Ha a postán, a piacon vagy a boltban vagyunk, véleményt cserélünk, beszélgetünk, egy vagyok az itteniek közül.
Nagyon hálás vagyok, hogy befogadtak, hogy mosonmagyaróvári lehetek, hogy itt élhetek és minden erőmmel szolgálhatom ezt a térséget, amelytől oly sokat kaptam. Itt váltam felnőtté. Fiatalemberként érkeztem ide az egyetemre és bevallom őszintén, a legtöbbet, ami az életemet meghatározza, a kollégiumi szobámban tanultam. Hárman laktunk itt együtt: egy győri, belvárosi fiú, egy polgárcsalád gyermeke és egy Csolnokról érkező sváb család gyermeke, illetve én, aki egy nyírségi tanyáról érkezve, paraszti gyökerekkel azt gondoltam, hogy a dolgok úgy vannak, ahogy azt én gondolom.
Amikor beszélgettünk a világ dolgairól, rá kellett jönnöm, hogy többféle igazság létezik. Gondoljunk bele, én ’87-től ’92-ig voltam egyetemista, akkor változott a világ. Véget ért a diktatúra, akkor forrt, vajúdott a demokrácia, hogy merre is fogunk menni az én életemet abszolút meghatározta. Akkor kerültem igazán közel a politikához, és határoztam el, hogy nekem tenni kell azért, hogy ez a világ jobb legyen: ne járjunk úgy, mint a szüleim, vagy a nagyszüleim, akiket földönfutóvá tettek azért, mert gazdálkodók, rendszeridegenek voltak. Ezek a beszélgetések, amelyek nekem a mai napig nagy erőt adnak és kitágították a világnézetemet, a világlátásom.
Ön óvári gazdászként és agrárminiszterként hogyan látja az agrárképzés jövőjét? Azt látjuk, hogy a kormány minden erejével próbálja támogatni a vidéki életet, a gazdálkodást, de a generációváltás megvalósulhat az agráriumban?
Muszáj lesz megvalósulnia. Mosonmagyaróvár és az egyetem elválaszthatatlan egymástól, az intézmény a város identitását abszolút meghatározza. Végtelenül fontosak a település számára azok a fiatalok, akik évről évre érkeznek ide és a nagy részük itt is marad, itt képzeli el a jövőjét: helyben dolgozik, családot alapít és itt fejti ki azt a tevékenységet, amire óriási szükség van.
Ahogy ’87-88-ban vajúdott a demokrácia, ugyanúgy vagyunk most az agráriumban is. 30 éve elmúlt a rendszerváltás. Akik akkor csillogó szemmel belevetették magukat egy történelmi igazságtétel után visszakapott területeken gazdálkodni, azok most mind deresedő fejjel néznek körbe, hogy jön-e és viszi-e tovább valaki azt a munkát, amit ők elkezdtek.
Ennek a válasznak a mikéntjét az határozza meg, hogy amikor ezek a családok a vasárnapi asztalnál beszélgettek, a panasz vagy éppen a büszkeség, dicsekvés szava volt e több? Nekünk az a feladatunk, hogy olyan jövőképet tudjunk felvázolni a családok számára, hogy azt tudja mondani egy fiatalember, hogy „igen, belelépek apám örökébe, átveszem ezt a gazdaságot”.
Ha megnézzük sorban azokat az intézkedéseket, amelyeket teszünk: az egyetem megújítása, azok a szabályozórendszerek, törvények, pályázati rendszerek, a kormány azon döntése, hogy megháromszorozza a vidék fejlesztésére adott támogatásokat, az mind egy-egy rész igen arra, hogy lesz generációváltás. Ma nemcsak az agráriumot kell nézni, hanem a vidékfejlesztési részt is, mindazt, ami a Magyar Falu Programból és egyéb kormányzati, családtámogatási intézkedésekből van, mert az agrárium, a vidék nemcsak egy szakma, hanem egy életmód, egy életforma is. Remélem, hogy tíz év múlva azt érzékelhetjük, hogy vidéken élni presztízst jelent, ezért dolgozom minden nap.
Mosonmagyaróváron a lakosság száma az utóbbi időszakban jelentősen megnövekedett és ez okoz némi problémát a közlekedésben. A déli elkerülőút mikorra készülhet el és ez megoldást jelenthet-e a túlzsúfolt utak problémájára?
2022-re ennek nagy része elkészül: a felüljáró, az oda vezető utak. 2023-ra befejeződik a teljes 86-os és az 1-es számú főút összekötése is. Ez nyilván a mosoni városrész teherautó-mentesítését tudja szolgálni, feltárni egy új ipari parkot, ami újabb munkahelyek meglétét teszi lehetővé, tehát a városnak egy új gazdasági bevétel-lehetőségét tud biztosítani. Ez egy nagyon fontos dolog, de gondolkodnunk kell egészen nagy volumenű, más közlekedésszervezési folyamatokban is.
Nem véletlen az az egymilliárd forint, amit éppen az év vége felé tudtunk a városba hozni a kormány döntésének megfelelően. Az önkormányzatban született egy döntés, hogy melyek azok a forgalmi csomópontok, ahol körforgalmat kell kiépíteni, ahol jelzőlámpával kell szabályozni, hiszen két-három év alatt rohamosan duplázódott a személyautók száma Mosonmagyaróváron. Ezt egyetlen város sem tudná átvészelni nehézségek nélkül. Mennünk kell az események után, tervezni kell a forgalmat és bizony gondolkodni kell azon, hogy a város egyes részeinek kerülőútjait hogyan fogjuk megépíteni.
Fel kell újítani a belső utakat, kerékpárút-hálózatot fejleszteni, hogy azt a régi jó szokásunkat, hogy szeretünk kerékpárral közlekedni Mosonmagyaróváron, tartsuk meg továbbra is. Meg kell tervezni azokat az új autóút nyomvonalakat, amelyekkel ezt a megnövekedett forgalmat le tudjuk vezetni akár Halászi, akár Máriakálnok felé, hogy úgy tudjuk megkerülni a várost.
Mosonmagyaróvár különleges abból a szempontból is, hogy vízi útvonalakon is közlekedhetünk. Az utóbbi időben jelentős fejlesztések történtek ezen a területen, főleg kikötőkkel, megállóhelyekkel. Turisztikai szempontból vannak még kiaknázatlan lehetőségek?
Révész Máriusz, országgyűlési képviselő nemrégiben járt nálunk és azt mondta, hogy vízi turizmusban a mi térségünk abszolút első Magyarországon, mi fejlődtünk a legtöbbet ez ügyben. Fantasztikus adottságokkal bírunk. Olyan kincseink vannak, amelyekre méltán lehetünk büszkék. Nem véletlen az, hogy aki egyszer itt járt, az visszajön. Ha magában volt, akkor hozza a családját, barátait.
Ahogy a sport terén kellett nagy fejlesztéseket tennünk, hogy a városi, vagy a 21. századi elvárásoknak megfeleljünk, ugyanígy van az idegenforgalomban is. Nem fogjuk tudni megúszni a termál nagy, komplex fejlesztése nélkül és új szálloda építése nélkül sem. Ez még nagyon hiányzik Mosonmagyaróvár életéből. A következő kormányzati ciklusnak ez egy kiemelkedő feladata lesz. Minden követ meg kell mozgatnom, hogy ez meg tudjon valósulni. Ha tudunk oly minőségű szállást biztosítani, olyan minőségű turisztikai attrakciót, ami kényelmi szintű szolgáltatást nyújt az ide érkezőknek, akkor őszintén révbe érünk.
Mosonmagyaróvár a Szigetköz kapuja. Természetes, hogy a Szigetközbe érkezők szeretik és csodálják azt a természetet, ami van. De azért estére mégiscsak jó lenne szállodai körülmények közé kerülni, ha valaki pihenni is szeretne. Ezt kell tudni Mosonmagyaróvárnak biztosítani. Hiszem, hogy ezt meg tudjuk csinálni a következő ciklusban.
Említette az UFM Arénát, amit 2017-ben adtak át és úgy tűnik, hogy ezt már ki is növik a sportolni vágyók. Ön szerint szükség van egy új multifunkcionális edzőközpontra?
Edzőteremre természetesen igen és minden akadály el is hárult hála istennek, hiszen tavalyi év végén döntött úgy a kormány, hogy támogatást ad ezen edzőcsarnok megépítésére. Egy kisvárosban élve sokszor hajlamosak vagyunk a kisszerűségre és azt gondolni, hogy nem akarunk, nem merünk nagyot álmodni. Mi mertünk és meg is valósítottuk. Kézilabda csapatunk nagyon lelkes, nagyon sikeres. A város befogadta, imádja a lányokat, ráadásul dobogós helyen vannak, szóval valami hihetetlen siker szériájuk is van. A fiatalokat vonzza ez a sportág és vonzza maga a sportolás is. Az, hogy a lányok nemzetközi porondra lépnek, óriási történet.
Nézzük meg emellett a Báger-tó környékén a szabadidősport eltöltésének a lehetőségét, az atlétikai centrum megépítését. Ezek olyan lehetőségek, amik nem voltak korábban. Kosárlabda csapatunk is folyamatosan edz az egyetemi sportcsarnokban. Lépésről lépésre mind gyönyörűen épül és fejlődik. Az asztalitenisz szintén a szuperligában, az első osztályban szerepel. Óriási változás ment végbe az elmúlt tíz évben a sport terén.
A tanuszoda vázszerkezete is áll már. Azt remélem, hogy a nyárra véglegesen be tudják fejezni. Ez hajnaltól késő estig nyitva lesz, minden óvári és környékbeli gyerek készség szinten megtanulhat úszni. A felnőtt korosztály pedig a munkabeosztásának megfelelően tud tenni egészségének megőrzése érdekében.
Akkor, amikor vita van a társadalomban arról, hogy sport és az egészségügy hogyan viszonyul egymáshoz és hogy mi fontos, soha nem szabad elfelejteni azt a szakmai megállapítást, hogy minden 1 forint, amit a sport fejlesztésére költünk el és az utánpótlást, a szabadidősportot, tömegsportot tudjuk támogatni, az 4 forintot spórol meg az egészségügyön. A 21. században elvárás és nyugodtan fogalmazhatunk úgy, egy mosonmagyaróvári polgárnak ez jár. Azért dolgozunk, hogy ezzel is megháláljuk az itt élők nagyon kemény munkáját: azt mondjuk nekik, hogy vannak olyan szolgáltatások, amelyeket igénybe vehetnek azért, mert a munkájuk eredményeképpen olyan gazdasági növekedés és olyan gazdasági erő van a városban, hogy ez jár nekik.
Az országban, a világban és a választókerületben is folyton úton van. Mennyi ideje van pihenni, a családjával lenni vagy unokázni büszke nagypapaként?
Amikor a munkának van az ideje, akkor dolgozni kell. A kihívás, a feladat és az emberek elvárása is nagy. Én nem tudok félgőzzel csinálni semmit. Amikor Manninger és Bakó lakótelep körzeti képviselője voltam, ültettem kézzel a virágokat a virágládákba és beszélgettem az emberekkel, kérdeztem hogyan vannak, miben segíthetünk. Amikor már alpolgármester az ember, akkor az egész városért felel, polgármesterként természetesen még nagyobb felelőssége van. Országgyűlési képviselőként pedig nemcsak Mosonmagyaróvár, hanem az egész térség ide tartozik.
Mosonmagyaróvár mellett van még két másik városunk, Lébény és Jánossomorja. Mindkettő eltérő adottsággal bír. Jánossomorján három faluból egy várost kovácsolni, bizony nagyon komoly infrastrukturális beruházásokat igényel. Van település a Rábaköz eldugott kis részében, a Hanságban, Cakóháza, Rábcakapi, két kicsike kis tündérke. De itt vannak a Szigetköz gyöngyszemei, mind-mind a miénk. Illetve a győri agglomeráció, Vámosszabadi, ami gyakorlatilag két-három év alatt háromezer fővel bővült. Elgondolhatjuk, hogy milyen változások generálódnak ott. Ahogy Győrladamér és Győrzámoly esetében is: kiköltöznek Győrből a fiatalok, új otthont alakítanak ki, hihetetlen kérdések merülnek fel, amelyeket nagyon erősen kezelni kell és nagyon komolyan oda kell figyelni mindezekre. Na meg persze megvan a régi választókörzet magja: Mosonszolnoktól Ásványráróig, az a klasszikus régi tömb, amelyek megint csak szépen fejlődnek. Ezek mind-mind külön eltérő odafigyelést, problémakezelést igényelnek, mert mindenkinek más és más a feladata.
Azok a sikerek, amit az ember el tud érni, azok mindig új erővel töltik fel és így megújuló erővel, kedvvel lehet tovább csinálni a feladatot. Bevallom, hogy én ezt nagyon szeretem és nagyon boldog vagyok, hogy szolgálhatom ezt a térséget, örülök azoknak az eredményeknek, amit az itt élők munkája nyomán fel tudunk mutatni.
Mi a tétje a közelgő országgyűlési választásnak? Akár itt a választókerületben, vagy országosan?
Nyilván, ha a legegyszerűbben akarnám fogalmazni, akkor az, hogy tud-e folytatódni az a fejlődés, amit elkezdtünk. A településeknek kész terve van, A-ból B-be hogyan lehet eljutni, milyen forrással hogyan tudunk előre lépni és teljes békességgel fejlődni. Nyilván egy választás ezt megbontja.
De én egy egészen más problémára szeretném felhívni a figyelmet: a mostani választásnak nem az a tétje, hogy új adórendszer lesz, hogy lesz e gazdasági növekedés, vagy nem, hogy milyen döntéseket hoznak, ami akár egyik ciklusról a másikra megváltoztatható, kijavítható.
Mi egy csődben lévő országot vettünk át 2010-ben és nézzük meg, megfordítva, egymillió új munkahely teremtéssel, a gazdasági mínuszokból +6%-os gazdasági növekedést értünk el. Teljes trendfordulókat lehet elérni egy-egy ciklusban. Itt a tét most az, ami gyökeresen változtatná meg az életünket, amit nem lehet utána a ciklusban helyrehozni. Az ellenzék ki akarja nyitni a határokat és be akarja engedni a migránsokat. Utána őket nem lehet elküldeni. Ez új kultúrát, új hagyományokat hoz. Azt is nehezen emésztik meg az emberek, hogyha ugyanazon kultúrkörből, csak mondjuk 200 kilométerről, a keleti országrészből érkeznek ide. Hát akkor hogyha más vallással, kultúrával, hagyományokkal jön valaki, más nyelvet beszélve, más szokásokat viselve, ráadásul nem becsülve a miénket, azt egyszerűen nem lehet helyre hozni.
Nagyon komoly dolog a gyerekeink nevelése. Az a tét, hogy az iskolába beengedjük-e azokat az aktivista csoportokat, akik a szülők szerepét, feladatát átvéve egészen más nézeteket akarnak megtanítani a gyerekeinknek. Engedjük-e, hogy az a hagyományt, családi örökséget, amit hozunk magunkkal – amitől magyarok, óváriak, mosoniak, lucsonyiak, amitől MI vagyunk – meg akarjuk-e őrizni, vagy sem.
Ez olyan nagy tét, hogy nagyon meg kell fontolni, hova tesszük az x-et áprilisban. Ha rosszul döntünk, nem lehet fél év múlva, vagy négy év múlva kijavítani, mert visszavonhatatlan változásokat idéznek elő.
