Január 6-án Jézus Krisztus megjelenésére emlékezünk. Ezen a napon ünnepli a kereszténység vízkeresztet. Az ünnep a 4. század elejétől vált liturgikus nappá és szokása gyorsan elterjedt előbb a keleti, majd a nyugati egyházban is. A keresztények 312–325 között kezdték ünnepelni mint Jézus Krisztus születésének, keresztségének, a kánai menyegzőnek és a Háromkirályok (napkeleti bölcsek) látogatásának ünnepét.
A keresztények a 4. században Jézus Krisztus születésének, megkeresztelkedésének, a kánai menyegzőnek és a napkeleti bölcsek látogatásának közös ünnepeként tartották számon január 6-át. A keleti egyházakban hosszú ideig egybeesett Jézus születésének és megjelenésének ünnepe, hiszen a Megváltó megszületésével Isten megjelent a világban, a háromkirályok révén pedig a pogány népekhez is eljutott az örömhír.
Máté evangéliuma szerint a napkeleti bölcsek a betlehemi csillag vezetésével érkeztek Júdeába, hogy hódolatukat fejezzék ki a megszületett Jézus előtt. Ajándékaik – az arany, a tömjén és a mirha – Jézust mint Királyt, Istent és Embert jelképezték. A Szentírás mágusokként említi őket, nevüket nem sorolja fel, ám a hagyomány szerint hárman voltak. A 8. században élt Beda Venerabilis említi először nevüket: Gáspár, Menyhért és Boldizsár.
Vízkereszt ünnepéhez szorosan kapcsolódik Jézus megkeresztelkedésének emlékezete és a víz megszentelése. A római és a keleti egyházakban egyaránt fontos szerepet kap a vízszentelés szertartása, amelyről az ünnep közismert elnevezése is ered. A bizánci egyház hagyományában a vízszentelés kettős formában jelenik meg: az ünnep előestéjén, valamint január 6-án, a Szent Liturgia keretében. Egyes helyeken a papok és püspökök folyókhoz vonulnak, hogy azok vizét is megszenteljék, szimbolikusan kapcsolódva Krisztus Jordánban történt megkeresztelkedéséhez. A vízszentelési szertartás egyik éneke így fogalmaz:
Ma a vizek természete megszenteltetik, és a Jordán kettészakad, s hullámainak folyását visszatartóztatja, látván a vizében keresztelkedő Üdvözítőt.
A magyar néphagyományban vízkereszthez számos szokás kapcsolódik és ehhez a naphoz kötődik a farsangi időszak kezdete is, amely húshagyó keddig, a nagyböjt előtti napig tart. Szintén vízkeresztkor indul a házszentelések időszaka, amely a 15. századtól vált általánossá. A szertartás során a pap szenteltvízzel megáldja az otthonokat és az ott élőket.
A házszentelés után hagyományosan felkerül az ajtóra az évszám és a három betű: 20 + G + M + B + 25. A népi értelmezés szerint ezek Gáspár, Menyhért és Boldizsár kezdőbetűi, eredetileg azonban egy latin áldásformula rövidítései: Christus Mansionem Benedicat, vagyis „Krisztus áldja meg e házat”.
Forrás: Magyar Kurír
