Megújul idén az Ásványráró és Hédervár közötti útszakasz
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. munkatársai az elmúlt időszakban sem pihentek. Több százmillió forint értékben tettek rendbe utakat a Felső-Szigetközben, s mint megtudtuk Pécsi Norbert Sándortól, az útkezelő társaság szóvivőjétől, további szakaszok megújulása is tervben van.
Több mint 300 millió a Püski-Lipót útra
2019-ben a közút munkatársai Püski és Lipót között, mintegy 2,7 kilométeres szakaszt újítottak fel a Magyar Falu Útfelújítási Program keretében. Ebben a programban éves szinten, országosan 50 milliárd forint értékben mintegy 250 kilométeren valósulhatnak meg teljes körű útfelújítási projektek. A Püski-Lipót beruházás költsége 331,4 millió forintot jelentett. A felújítás során új pályaszerkezeti alapréteg és két réteg új aszfaltburkolat épült, valamint a vízelvezető-rendszer és a forgalomtechnikai jelzések is megújultak.
Állami forrásból két felújítás a járásban
Pécsi Norbert Sándor kiemelte, 2019-ben Novákpusztán 400 méteres szakaszon új felületi bevonat készült. A szóvivő hozzátette: 2020-ban állami források felhasználásával a Mosonmagyaróvári járás két útszakaszán tudnak burkolatot javítani.
Ezek közül az egyik a Mosonmagyaróvár és Feketeerdő közötti szakasz, ahol mintegy 4,4 kilométeres részt tesznek rendbe.
„A burkolat lokális javításait követően egy kétrétegű emulziós felületi bevonatot kap a szakasz. A munkálatok várhatóan még májusban elindulhatnak” – fogalmazott Pécsi Norbert Sándor.
A másik szakasz a Lipót és Darnózseli összekötő útszakasza. Itt részben felületi bevonatot, részben teljes szélességű finisheres aszfaltburkolatot terveznek építeni.
Két beruházás Ásványrárónál
Jelenleg az 1401-es úton, Ásványráró átkelési szakaszának kivitelezése van folyamatban, köszönhetően Magyar Falu Útfelújítási Programnak.
„A felújítás során a hibás burkolatrészek elbontása és új szerkezet építése után, új két rétegű aszfalt burkolat épül, valamint a vízelvezető rendszer is megújul. Több szakaszon burkolt árkot alakítunk ki, valamint a megállóhelyek és forgalomtechnikai jelzések is megújulnak” – emelte ki Pécsi Norbert Sándor szóvivő.
Mint megtudtuk, a felújítás költsége 541 millió forint, a munkálatokat a szakemberek várhatóan idén nyáron befejezik.
Az útkezelő társaság tervezi az Ásványráró és Hédervár közötti szakaszt is rendbe tenni.
„A munkákra megkötött kivitelezői szerződéssel rendelkezünk, várhatóan rövid időn belül átadhatjuk a munkaterület, így itt is megindulhatnak a kivitelezési munkák. A közel 1,3 kilométer hosszúságú szakasz bruttó 170 millió forint forrásból, szintén a Magyar Falu Program keretében valósulhat meg” – szögezte le Pécsi Norbert Sándor.
A szóvivő hozzátette: a jelenlegi kivitelezési munkák mellett folyamatban van további szakaszok kiviteli terveinek előkészítése a térségben.
27 kilométer bicikliút a kezelésükben
A Magyar Közút Nonprofit Zrt. kezelésébe a térségben több mint 27 kilométer kerékpárút tartozik. Rajka és Mosonmagyaróvár között 8,6 kilométer, míg Mosonmagyaróvár és Dunaszeg közötti futó útból 18,4 kilométer.
„Ezeket a 2017 végén hatályba lépett vonatkozó kormányrendelet alapján vettünk át az azokat addig kezelő önkormányzatoktól. Burkolatfelújításra tavaly a Dunaszeg-Gyulamajor és Győr közötti kerékpárútszakaszon volt lehetőségünk. A kerékpárutakkal kapcsolatban jellemzően nem kapunk sok panaszt, a beérkező panaszok szerint a kerékpárosokat a lakott területen kívüli szakaszokon legtöbbször a komfortos haladás élményét elrontó burkolathibák (repedésnél kialakuló zökkenő, gyökér okozta felnyomódás) és a kerékpárút szélére ráhajló fű zavarja leginkább. Területileg illetékes mérnökségeink folyamatosan, ütemezetten végzik az alapüzemeltetési és fenntartási feladatokat valamennyi kezelésünkben lévő kerékpárút szakaszon is, kiemelten a kátyúzást, a növényzetgondozási munkákat. Útellenőri szolgálatunk folyamatosan járja a megyében az állami közutakat, tőlük és a közlekedők jelzései alapján, valamint az utak úthálózati szerepe alapján ütemezzük be a munkákat és folyamatosan dolgozunk a burkolathibák javításán” – tájékoztatta portálunkat Pécsi Norbert Sándor.
Kiemelt kép: hellovidek.hu
