KÖZélet

Átadták a Rajkától Németjárfaluig felújított útszakaszt


A magyar-osztrák határmenti kapcsolatok erősödését méltatta Nagy István agrárminiszter, a térség országgyűlési képviselője a Rajka és az osztrák határ között elkészült, valamint a határtól Németjárfaluig (Deutsch-Jahrndorf) felújított út átadásán pénteken.

Az út ezentúl összeköti a két települést és a két országot. „Azért vagyunk felelősek, hogy az út egyik és másik felén élőknek ez hogyan szolgálja a jólétét” – mondta.

Hozzátette, hogy a Rajkától a határig tartó, 1885 méter hosszú útnak óriási gazdasági jelentősége is van, mert kinyitja és becsatlakoztatja a térséget az európai gazdaság fő ütőerébe, az M1-es és az M15-ös autópályára, ez pedig jelentős változásokat fog generálni a régióban.

Az utat a két település már régóta várta, és a trianoni békediktátum aláírása után száz évvel „végre újra friss oxigén van a térségben, mert ez az útvonal kifújja a régi történelmi átkos múltat, és hozza helyette a friss oxigént, a jövőt” – fogalmazott Nagy István.

Kiss Vince, Rajka polgármestere arról beszélt, hogy az út előkészítése tíz éve kezdődött, Gerhard Bachmann, Németjárfau polgármestere pedig arra emlékeztetett, hogy Mária Terézia idejében az út a Bécs és Budapest közötti postakocsi-útvonal része volt.

Christian Illedits, Burgenland tartomány tanácsosa a két ország közötti együttműködés fontosságát emelte ki, és emlékeztetett arra, hogy amikor a koronavírus-járvány miatt lezárták a határokat, Ausztriában különösen az egészségügyben lett jelentős munkaerőhiány.

Nyul Zoltán, a beruházó Nemzeti Infrastruktúrafejlesztő Zrt. beruházási vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az M15-ös autópálya rajkai lehajtójától kétszáz méteren új nyomvonalon építették meg az utat, onnantól a határig a korábbi kavicsos út kapott aszfaltborítást. Kiépítették a teljes pályaszerkezetet és a vízelvezetést.

A beruházás 650 millió forintba került, amelyet az Európai Unió egy Interreg-pályázat keretében támogatott.

Forrás: valasztokerulet.drnagyistvan.hu
Fotók: Pelsőczy Csaba

További cikkek
KÖZéletKÖZösség

A sport szellemiségével dolgozna Mosonmagyaróvárért

Április 6-án időközi választást tartanak Mosonmagyaróváron a 2. számú egyéni…
Read more
KÖZéletKÖZkincsMosonmagyaróvár

Innovatív fejlesztések Mosonmagyaróváron

A Széchenyi István Egyetem jelentős infrastrukturális fejlesztéseket hajt végre az Albert…
Read more
DunakilitiKÖZéletKÖZkincs

Ízletes kis titkok üvegbe zárva

A DuNatura Lekvár Manufaktúra több mint egy évtizede képviseli a természetes ízek iránti…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük