KÖZélet

A Széchenyi István Egyetem tíz hallgatója vehette át az Év egyetemi sportolója díjat

A Széchenyi István Egyetem hallgatóit a 2025. évben elért sporteredményeik alapján díjazták.

A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség idén is nagyszabású gálán díjazta az év során kiemelkedő eredményeket elért sportolókat. Az ünnepségen a győri Széchenyi István Egyetem tíz hallgatója is átvehette az Év egyetemi sportolója díjat.

A Magyar Egyetemi–Főiskolai Sportszövetség a Zeneakadémián tartotta évzáró gáláját, ahol a világ- és egyetemi bajnokságokon, az Egyetemi Világjátékokon, valamint a Világjátékokon kiemelkedően szereplő egyetemisták részesültek elismerésben. 

Az eseményen a Széchenyi István Egyetemről az Év egyetemi sportolója díj arany fokozatát kapta a női kosárlabdacsapattal a Nyári Egyetemi Világjátékokon bronzérmes Dombai Réka.

Az Év egyetemi sportolója díj bronz fokozatát ítélték oda az Európai Egyetemek Bajnokságán kick-boxban bronzérmes Kovács Marcell Tamásnak, valamint az evezésben ezüstérmes Balogh Zsombornak, Bencsics Hellának, Nagy Attilának, Romsics Lilinek és Szöllősi Balázsnak. Ugyancsak a kitüntetés bronz fokozatát vehette át az evezésben bronzérmes Barabás Márk, Glázer Márió és Józsa Márton.

Ugyancsak sportos hír, hogy a közelmúltban rendezték a Magyar Egyetemi–Főiskolai Bajnokság dzsúdóversenyeit a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, ahol a Széchenyi István Egyetem Sportegyesületének versenyzői profi kategóriában négy érmet is szereztek. Első helyezett lett Zsilka Adrienn -48 kg-ban, valamint Kőhalmi Zoltán +100 kg-ban. Ezüstérmet nyert Ábrahám Titanilla -63 kg-ban és Mihályi Bálint -100 kg-ban.

Gratulálok hallgatóinknak és köszönöm az egész éves sikeres versenyzést. Természetesen sok köszönet kollégáimnak: Gyimes Nikoletta tanárnőnek, dr. Barthalos Istvánnak és dr. Alföldi Zoltánnak, akik nemcsak a sportbeli felkészítésben, hanem tanulmányi előmenetelükben is segítették a versenyzőinket – fogalmazott dr. Gyömörei Tamás, a Széchenyi-egyetem Sportközpontjának vezetője.

Forrás: SZE.hu

További cikkek
KÖZélet

Technológiai innováció a Pannon-Magnál

Jelentős mérföldkőhöz érkezett Mosonmagyaróváron a Pannon-Mag-Agrár Kft. Nagyszabású…
Read more
KÖZélet

A legfontosabb cél nem az érem, hanem hogy a gyerekekből olyan felnőttek váljanak, akik az élet bajnokai lesznek

A Kodomo Sportklub Mosonmagyaróváron kínál sportolási lehetőséget kisgyermekek és fiatalok…
Read more
KÖZélet

Óriási fejlődésen mentek át az elmúlt néhány évben a települések

A térségünk folyamatosan fejlődik. Ennek mindenhol jól látható jelei vannak. A fejlődés…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük