DunaremeteKÖZéletKÖZkincs

Üzenet a múltból: 2018-ban „feladott” palackpostát hozott a Duna

Nyolc év után célba ért egy tizenegy éves lány palackpostája, aki születésnapját ünnepelte barátnőivel úgy, hogy üzenetet küldött a jövőbe.

Négy fiatal, az akkor tizenegyedik születésnapját ünneplő Nagy Flóra és barátai, Vadász Vanessza, Vadász Viktória és Böröndi Gréta 2018. január 7-én engedett vízre egy igazi palackpostát a dunaremetei kompkikötőből. A négy legjobb barátnő az üzenetben arra kéri a majdani megtalálót, hogy keresse meg őket, tegye fel a levelet Facebookra, hogy eljusson hozzájuk.

Ez most, 2026. március 7-én meg is történt, amikor valaki a táti szigetben, szemétszedés közben megtalálta a palackpostát és fel is töltötte a közösségi médiába, ahol a kommentelők hamar jelezték is ezt a lányoknak. 

Sikeresen eljutott hozzánk! Bíztam benne, hogy eljut valamerre és végre sikerült valakinek meglelni a szülinapi palackom! Nagyon örülök, hogy célba ért és újra kapcsolatot teremt köztem és a lányok között! Köszönjük a megtalálónak – reagált a megtaláló által megosztott képre Nagy Flóra.

Fotó: Facebook/ Szigetköz régen és most csoport

Nagyon szépen köszönjük a megosztást, hozzám is eljutott! Hihetetlen, hogy 8 év után megtalálták, nagyon örülök – írja Vadász Viktória a poszt alatt kommentben, ahol Vadász Vanessza és Böröndi Grétia is reagáltak. A kedves történet pedig az érintett lányokon kívül is sokakat meghatott. 

További cikkek
KÖZélet

Végre itt a spárgaszezon, fogyasszunk minél többet!

A spárga tavaszi szezon egyik legértékesebb, vitamindús zöldsége. A közönséges spárga…
Read more
KÖZélet

Nyári táborozás 2026-ban: gyorsan fogynak a helyek – mire figyeljenek most a szülők?

Bár áprilisban még nem késő nyári tábort választani a gyerekeknek, a legnépszerűbb…
Read more
KÖZélet

Magfeldolgozó technológiai céggel kötött együttműködési megállapodást a Széchenyi István Egyetem

Naprakész molekuláris biológiát alkalmazó, technológiafókuszú céggel lépett partnerségre…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük