KÖZéletKÖZlekedésKÖZösségSzigetKÖZélet

A hegyek között talált rá új szenvedélyére – Laposa Tibor és a Bringa Mánia Győr története

Amikor Laposa Tibor először tekert fel a győrújbaráti hegyekbe, egy új fejezet kezdődött az életében. Az egykori atléta mára a győri kerékpáros közösség egyik motorja: túrákat szervez, embereket mozgat meg és megmutatja, hogy a bringázás nemcsak sport, hanem életérzés, közösség és szabadság egyszerre.

Mint ahogy a legtöbb, sporttal foglalkozó szakemberre, úgy Laposa Tiborra is igaz, hogy gyerekkora óta az élete fontos része a mozgás. Sikeres atléta édesanyja példáját követve eleinte az atlétikával ismerkedett, amivel aztán országos eredményekig jutott. A felnőtt élet kihívásai mellett azonban a sport és a versenyzés háttérbe szorult nála – egészen addig, amíg egy barátja társaságában ki nem próbálta a kerékpározást.

A győrújbaráti hegyekbe vitt ki első alkalommal és én azt hittem, ott fogok meghalni. Ahogy hazaértem, tudtam, hogy bármilyen nehéz is volt, én ezt akarom csinálni. Tovább edzettem tehát, elkezdtem komolyan venni ezt a sportot. Beszereztem a szükséges felszerelést, egy alkalmas kerékpárt és kijártam a „hegyekbe” tekerni. Hamarosan úgy éreztem, hogy versenyeken is kipróbálnám magamat. A felkészülést követően mountain bike maratonokon kezdtem el szerepelni, ahol többször is sikerült dobogós helyeket elérnem. Erre különösen büszke vagyok, hiszen ekkor még csak néhány éve kerékpároztam, ami egyáltalán nem számít sok időnek

– vezeti fel kerékpáros tapasztalatait Laposa Tibor, a Bringa Mánia Győr megalapítója. 

Mivel a biciklizés az évek során szívügye lett, eltökélte, hogy ezzel más megközelítésből is foglalkozni akar. Korábban már német nyelvű idegenvezetői vizsgát tett, így szeretett volna kerékpáros túravezetői papírt is szerezni. Ez sikerült is neki, azóta várja az érdeklődőket, hogy megmutathassa nekik a Szigetköz csodáit, az egész térség értékeit két keréken.

A Bringa Mánia Győr Facebook-profilon tartom a kapcsolatot a túrázni vágyókkal, akik az ország minden pontjáról érkeznek. Volt, aki Kecskemétről indulva háromszor szállt át, hogy vonattal Győrben kössön ki és el tudjon jönni velünk tekerni. Sok mindenben részt veszek a túraszervezés mellett. Például a Burgerland Extrem Verein magyarországi nagykövete vagyok. Minden ilyen feladatom pedig újabb bringásokat vonz az oldalamra, így találnak meg. Többek között ennek köszönhető, hogy most már minden túránk átlagosan harminc fővel indul. Szerencsére a párom ebben is a partnerem, így ketten tudjuk kísérni a kerékpárosokat

– magyarázza Laposa Tibor, akitől azt is megtudjuk, hogy a Bringa Mánia Győr programjain a részvétel ingyenes, mivel a kirándulásokat a Tekerj a zöldbe!  nevű kezdeményezés keretein belül szervezik és ezeket a Magyar Kerékpáros Turisztikai Szövetség támogatja.

A csatlakozáshoz tehát mindössze elszántság, egy műszakilag megfelelő bicikli, bukósisak és pót belsőgumi szükséges. Ezek az előfeltételei a részvételnek. A túrák harminc, negyven vagy akár ötven kilométeres távok is lehetnek. A sportélmény mellett pedig a szervezők mindig összekötik az alkalmakat valamilyen érdekességgel, helyi programokkal. Részt vettek a börcsi tökfesztiválon, elmentek Kisbodakra evezni, sőt a Morotva-tavi madárvilággal is megismerkedtek. 

Azt lehet mondani, hogy nyolctól nyolcvan éves korig mindenkinek ajánlom ezeket a kerékpáros túrákat. Sok nagyszülő-unoka páros vesz is részt rajtuk. Azt szoktam javasolni, hogy jelentkezés előtt nézzék meg a túra leírását és olyan távot válasszanak, amit bírni fognak. Jellemzően a Szigetközben, inkább sík terepen vezetnek az útjaink, mindig valamilyen látnivalóval, attrakcióval megfűszerezve. Aki viszont eddig csak a boltig járt kerékpárral, az elsőre ne egy ötven kilométeres szakaszt nézzen ki magának. Egyébként előképzettségre nincs szükségük a jelentkezőknek, de az általam kért biztonsági előírásokat a saját érdekükben be kell tartaniuk. Volt már olyan, aki végül azért ment haza az indulás előtt, mert azt mondta, neki a frizurája fontosabb, mint hogy felvegye a bukósisakot

– meséli a mókás esetet a győri kerékpáros élet szervezője.

Mindezek után adódik a kérdés, miért is éri meg neki ez a nagy felelősség, a rengeteg szervezés és idő, amit a túrákra áldoz? 

„Mert szeretem!”  – jelenti ki határozottan Laposa Tibor. 

A kerékpározás élmény, általa megtapasztaljuk nem csak a természet közelségét, de azt a szabadságot is, hogy mi döntünk arról, merre megyünk, mikor állunk meg. Ez javítja a közérzetünket, feltölt, miközben ez a mozgásforma jótékony hatással van az izületekre, az izmokra és a szívre egyaránt. Azt gondolom, a kerékpározás a környező világ megismerésének a legjobb módja, miközben rengeteget tanulunk is belőle, mind a közlekedésről, mind pedig az együttműködésről, rugalmasságról. Büszke vagyok arra, hogy sokan, akik néhány éve velem kezdtek el kerékpár túrázni, ma már önállóan körbe tekerik a Balatont, vagy napi 100-120 kilométereket teljesítenek saját örömükre

– hangsúlyozza zárásul a szakember.

További cikkek
KÖZbensőKÖZéletKÖZösség

A karácsonyi fotózások varázsa

Ahogy beköszönt a november, a levegőben már ott lebeg az ünnepi készülődés izgalma. A…
Read more
KÖZéletKÖZösség

Szigetközi családok és a nagyvilág – bepillantás az AFS csereprogram kulisszái mögé

A szigetközi családok leggyakrabban olasz és thai diákokat fogadnak – tudjuk meg az AFS…
Read more
KÖZéletKÖZösségLipót

Ne bántsátok egymást! – A lipóti iskola is csatlakozott a bántalmazás elleni kampányhoz

Piros lapot mutattak az osztályon belüli bántalmazásnak a lipóti iskola diákjai. Az ősz…
Read more

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük