Húsz éve indult Győrből, ma már komoly hálózat és nemzetközi sikerek fűződnek az AForce1 táncegyesület nevéhez. Alapítója, Németh Ádám táncosként, edzőként, koreográfusként és versenyszervezőként is maradandót alkotott. Versenysorozata, a Fusion Dance Contest a tizedik évfordulóját ünnepli. A jubileumi évad új fejezetet ígér az egyesület történetében.
Álomból neves tánciskola
Minden a VIVA TV-vel és a Táncreakció című műsorral kezdődött. Akkoriban, 2005-ben mindkettő nagyon népszerű volt a fiatalok körében. A győri Németh Ádám is ezért indult el Budapestre a táncos tehetségkutató válogatójára – ahova a barátait kísérte el. Legalábbis így tervezte, de ott a helyszínen meggyőzték, hogy ő is próbálja ki magát. Akkor húsz éves fiatal fiúként nem csak népszerűséget szerzett magának azzal, hogy mindezek után megnyerte a műsort, de ekkor határozta azt is el, hogy meg akar maradni a táncos közegben.
Megerősített abban, hogy képes vagyok létrehozni egy szervezett közösséget, ami hamarosan az AForce1 nevű tánciskolám lett. A tánc már korábban is fontos szerepet töltött be az életemben. Tizenkét éves koromban kezdtem néptánccal, amit három évig műveltem, az ott szerzett színpadi rutin nagy hasznomra vált később is. Tizennégy évesen váltottam moderntáncra, és ebben a műfajban találtam meg igazán önmagamat, azóta is ez az, amihez a legmélyebb kapcsolódásom van, a hip-hop és a divattáncok
– kezdi Németh Ádám, az AForce1 nevű táncsport egyesület alapítója.

Elmondása szerint ez az álom egészen korán, tizenöt éves korában fogalmazódott meg benne. A Táncreakció pedig újabb löketet adott neki.
Úgy érezte, hogy igazán a saját élményeiből és tapasztalataiból tanulhatja meg, hogy is kell vezetni egy ilyes közösséget, oktatni másokat. Könyvek vagy mások történetei helyett tehát inkább a cselekvést választotta és létrehozta az AForce1-t, a tánciskolát, amely Győrből indult, de ma már további öt városban is jelen van. Táncosai komoly nemzetközi fellépéseket tudhatnak maguk mögött és jelenleg a 20. jubileumi évadára készül.
Nem kellett tudnom előre minden lépést, elég volt, hogy ráléptem az útra. A hivatalos edzői képesítést csak évekkel később szereztem meg, de úgy éreztem, már akkor is elegendő tapasztalat és bátorság van bennem ahhoz, hogy belevágjak
– mondja a kezdetekről Németh Ádám.

AForce1 – a név jelentése
A név három elemből áll: az „A” betű, a „FORCE” szó, és az „1” számjegy. Az „A” az alapító Németh Ádám keresztnevének kezdőbetűje, a „Force” – vagyis „erő” – az a tulajdonság, ami saját elmondása szerint talán a leginkább jellemezi őt. Az „1”-es pedig egy jól csengő lezárás, de szimbolikus jelentése is van: egység, egyediség. A név kiejtése (Éforszvan) kifejezetten emlékeztet az amerikai elnöki különgép, az Air Force One nevére, ami tudatos utalás is, hiszen a hip-hop kultúra az Egyesült Államokból, konkrétan Bronxból (New Yorkból) indult el – így ez a név a táncműfaj gyökereit is megidézi.
Az elmúlt két évtizedben a tánciskola komoly hírnevet szerzett magának. Körülbelül 3000 tanítvány fordult meg náluk azóta, de sokan vannak, akik ott is ragadtak az AForce1-ban és évek óta velük táncolnak, sőt olyan táncosuk is volt, aki már 15 éve tartozik hozzájuk.
Eredmények szempontjából az egyik legkiemelkedőbb sikerünk a 2018-as párizsi World of Dance táncverseny volt, ahol egyesületünk tagjai, Korcsok Renátó, Horváth Vanessa és Pénzes Renátó megnyerték kategóriájukat, és elhozták a francia közönségdíjat is. Addig magyar csapat még nem nyert e világszervezet versenyén, ez igazi áttörés volt számunkra. Több nemzetközi táncszövetség versenyein szereztünk dobogós helyezéseket, de felsorolni is lehetetlen lenne minden fellépést és elismerést. Szerepeltünk hazai televíziós műsorokban is, több táncosunk és tanárunk megjelent az X-Faktorban, Megasztárban és más produkciókban. Felléptünk Európa- és világbajnokságok, valamint a győri Ifjúsági Olimpiai Játékok nyitó- és záróünnepségein egyaránt. Külön büszkeség, hogy tanáraink szerepeltek Will Smith egyik videóklipjében is
– taglalja Németh Ádám az elmúlt 20 év legkiemelkedőbb pillanatait.

Mindezek után adódik a kérdés, hogy vajon mit tartogat az iskola számára a jövő? Alapítója mögött közel 30 évnyi tapasztalat áll táncosként, koreográfusként, edzőként és endezvényszervezőként. Bízik benne, hogy ezt a tudást tovább tudja adni, hiszen elmondása szerint mindig az motiválta, hogy tanítványai és az egyesület többi oktatója túl tudjon nőni rajta
Az első húsz év egy teljes korszak volt, most pedig új fejezetet nyitunk. Talán másképp, másokkal, más szemléletmóddal, de hiszem, hogy nem az első két évtized volt a legsikeresebb időszakunk, hanem a következő lesz az. A siker sokféleképpen mérhető, számomra azonban a hála és az értékteremtés sokkal fontosabbak. Ma már egy hároméves kislány büszke apukája vagyok, és bízom benne, hogy egyszer majd ő is táncolni fog. Ha nyitott lesz rá, szívesen adom át neki mindazt, amit tudok, talán egyszer ő veszi majd át a tánciskola irányítását
– osztja meg Németh Ádám, aki az ősszel induló évadban karrierje egy másik évfordulóját is ünnepelheti, hiszen most lesz tízéves az általa létrehozott táncverseny a Fusion Dance Contest, a Nemzetközi Moderntánc Bajnokság.
Fúziós táncverseny mindenkinek
A megmérettetés 2017-ben, a győrszentiváni Molnár Vid Bertalan Művelődési Központban debütált.
Fúziók éves bontásban
A verseny mára olyannyira kinőtte magát, hogy tematikus bontásban, három időpontban és helyszínen rendezik meg éves szinten:
- Áprilisban Mosonmagyaróváron a tánc világnapjának hetében tartják a „Táncok Olimpiáját”, amely kétnapos esemény workshopokkal kiegészülve.
- Májusban, Győrszentivánon következik a „Fúzió kezdete”, amely kifejezetten a hobby-, kezdő- és amatőr technikai szintű tánciskoláknak biztosít versenyzési lehetőséget.
- Az év utolsó fordulója novemberben Szigetszentmiklóson a „Tánchatások”, amely egy különleges hangulatú záróesemény.

Korábban számos megmérettetésen szerepeltem és az itt szerzett tapasztalataim alapján elhatároztam, hogy létrehozok egy olyan versenysorozatot, amely valódi értéket ad a résztvevőknek, motivációt, kihívást és inspirációt. Az induláskor a célom az volt, hogy magasabb szintű élményt nyújtsunk mind szakmailag, eszközparkban, mind közösségi szinten, mint amit a legtöbb verseny kínál. Továbbá, hogy a külföldi nemzetek tánciskolái jöjjenek hazánkba versenyezni és ne a magyarok járjanak el innen az élményért. Fusion mottója, hogy rgy élménnyel több. Teljes mértékben elégedett és nagyon hálás vagyok az elmúlt tíz évért. A Fusion Dance Contest már kezdete óta nemzetközi eseményként működik, és eddig minden évben voltak külföldi induló csapatok. Ez számomra óriási eredmény és megerősítés abban, hogy jó úton járunk
– hangsúlyozza Németh Ádám, aki a dupla jubileumi évadot igazán kiemelkedőnek szánja. Újdonságok várhatók az eszközök, a versenyszabályzat és a kategóriák tekintetében is. Emellett a zsűriben is különleges nemzetközi nevekre számíthatnak a résztvevők.
